Képzésen a Yad Vashem oktatóközpontban

Emlékhely és név annak a 6 millió embernek, köztük 1,5 millió gyermeknek, akik a nácizmus barbárságának estek áldozatul. Az igényesen felépített kurzus, melynek tartalmi összeállítója Miriam Mouryc, a központ egyik oktatója volt, azt próbálta közvetíteni, hogyan is tanítsunk a holokausztról. A témakörök logikusan egymásra épülve adtak átfogó képet a Yad Vashem központ oktatási stratégiájáról. Ennek értelmében nemcsak adatokra, meghökkentő tényekre, számokra vagy bombasztikus fényképekre kellene összpontosítanunk a borzalmak tanítása közben, hanem élettörténeteken keresztül próbáljuk megértetni az akkori történések bonyolultságát.

Saját bőrünkön tapasztaltunk mintaórákat: próbáltuk rekonstruálni korabeli emlékiratokból, fényképek alapján, milyen is lehetett az élet a gettókban, analizáltunk egy konkrét emigrációs esetet, a St. Louis-i hajó történetét, a döntések fontosságára mutattunk rá a német zsidók Düsseldorfból Rigába való deportálása során, valamint megbeszéltük a háború befejeződése után felszabadított táborok túlélőinek lehetőségeit. Minden konkrét eset tanulmányozása egy lépéssel közelebb vitt a rémségekhez, és egyidejűleg segített is jobban megérteni az akkori történések bonyolultságát.

A Yad Vashem központ emlékhelyként is szolgál. A komplexumban nemcsak az oktatóközpontban töltöttük napjainkat, de megtekintettük egyes részeit is: a zsinagógát, az Igazak kertjét (ahol az Igazak névsorán kívül egyes fák előtt emléktáblák is vannak, köztük Raoul Wallenbergé vagy a Schindler házaspáré), az Emlékcsarnokot, a Holokauszt Művészeti Múzeumot és Fényképmúzeumot, a Yad Vashem Történelmi Múzeumot és a Gyermekek Emlékhelyét, melyet a holokauszt 1,5 millió fiatal áldozatának állítottak. Megrendítő volt a sötétben, gyertyák fényénél hallgatni a gyerekek nevét, életkorát és származását felolvasó monoton hangot. A központban sétálva lépten-nyomon érezni lehetett a nevesítés fontosságát, mindenhol emléktáblák sokasága tudatja az arra járóval, ki minek a felújítására vagy újraépítésére adományozott, vagy milyen személynek állít emléket az adott épület vagy emléktábla. A név fontosságának tudatában még érthetőbbé vált a táborokban számokra „keresztelt” áldozatok identitászavara és lealacsonyítása.

Ottlétünk legmegrendítőbb és egyben legfelemelőbb élménye a holokauszttúlélő Juraj Naftali Fürsttel való beszélgetés és 90. születésnapjának megünneplése volt. Irigylésre méltó humorú, aktív, kiegyensúlyozott és egyáltalán nem öreg EMBERT ismerhettünk meg, aki szerint az, hogy fizikailag, lelkileg és szellemileg túlélte a táborokat és a halálmenetet, szüleinek és az általuk közvetített nevelésnek és értékeknek köszönhető. Hangsúlyozta, hogy az éhezés, fázás szavakat annak, aki nem élte meg a koncentrációs táborok borzalmait, nem lehet megmagyarázni. Számára valódi tartalommal bírnak, és manapság már csak mosolyog, ha valaki felsóhajt: „olyan éhes vagyok”. Édesapja önként jelentkezett a szeredi táborba, ahol a fafeldolgozó műhely vezetője volt. A szlovák nemzeti felkelés kitörése előtt megszöktek, majd a német seregek bevonulásakor a családot letartóztatták és elválasztották. A szeredi táborban találkoztak újra, onnan az egész családot Auschwitzba deportálták, ahol különváltak útjaik. Juraj testvérével a Budy táborba került, ahonnan később Buchenwaldba jutottak, túlélve a halálmenetet. A háború után a család újra egyesült, Juraj Izraelbe emigrált és azóta is ott él.

Az intenzív képzés azonban nem csak előadásokból, mintaórákból, beszélgetésekből és múzeumlátogatásokból állt. A zsidó kultúra és történelem megismeréséhez hozzátartozik az egyes helyek meglátogatása is, ezért egy-egy napot töltöttünk Izrael hivatalosan el nem ismert fővárosában és a Holt-tengernél. Jeruzsálem három vallás (keresztény, zsidó, muzulmán) központja. Egy hét is kevés lenne bejárni a látnivalókat, mi 24 667 lépésben megtekintettük az óvárosban a Szent Sír-bazilikát (Jézus keresztre feszítésének és feltámadásának helyszíne), a Siratófalat, az utolsó vacsora helyét, távolból láttuk a Templomhegyet, az Olajfák hegyét és a Sziklamecsetet, illetve végigmentünk a Via Dolorosán (Jézus a keresztúton ment végig a kereszttel, ennek 15 stációja van).

Sábát előtt (péntek naplementével kezdődő ünnep- és pihenőnap, melynek folyamán megáll a forgalom, lelassul az élet) még meglátogattuk a jeruzsálemi Szlovák Intézetet is. Másnap egész napos történelmi tanulmányúton jártunk. A Masszáda egy régi várrom Izraelben, egy elszigetelt fennsíkon, a sivatag keleti szélén, közel a Holt-tengerhez. A várat és a hozzá tartozó palotát Heródes építtette magának i. e. 37 és 31 között. Bár maga a hegy több száz méterrel magasodik a Holt-tenger fölé, csak a hegy csúcsa van a tengerszint felett. Megközelíthető kelet felől drótkötélpályás felvonóval (mi így tettünk) és három, a kapuhoz vezető keskeny és kanyargós ösvényen. Mivel távol esik minden lakott területtől, valamint sivatagos környezete miatt a hely nagyjából érintetlen maradt az utóbbi két évezredben. 2001-től az UNESCO világörökségi helyszíne. A Holt-tenger, amelyben mi is megmártóztunk, lefolyástalan tó Izrael és Jordánia határán. Vizében igen magas a só koncentrációja, közel tízszer több, mint a tengerekben, aminek köszönhetően azok is bátran lebeghetnek benne, akik nem tudnak úszni. Ma ez a vidék fontos ipari hely, a Holt-tenger vizéből ásványi anyagokat vonnak ki (bróm, kálium, magnézium) és kiváló minőségű kozmetikumokat (is) készítenek belőle.

Peternai Zsuzsanna