Okkal értékelték idén Madách Imre-díjjal Bárczi Zsófia könyvét: a Vidéki lyányok énekeskönyve mind stílusában, mind témájában igazi kuriózum. Főbb jellemzői: üde, humoros hangnem, labirintusszerű fejezetek – a könyvet Szőke Erika nagyon jó illusztrációi teszik még érdekesebbé.
Aztán szabadon lehet választani, vajon regényként, avagy novelláskötetként olvassuk-e, kinek-kinek ízlése és kedve szerint. A mű 16 rövidebb szöveget tartalmaz, három fő fejezetbe foglalva, de a szövegek egymással is rokonságban állnak, s nem csak a szerző neve köti őket össze, hanem a mindent átható nyelvi leleményesség és derű is. Az is mindegy, milyen sorrendben olvassuk ezeket a kisprózákat. Mondanám, hogy középpontjukban a nő áll, na de ahol a nő, ott a férfi is, minden Izolda mellé jár egy Trisztán is. Vagy ahogy az angol woman (nő) szóban eleve benne foglaltatik a man (férfi) is. (Amúgy a könyv legegyszerűbben a kiadó e-shopján szerezhető be, a womanpress.sk oldalon.)
Fontos megkülönböztető jegye a regénynek (én regényként olvasom), hogy megkülönböztetetten irodalmi szöveg, szándékosan és bevallottan szerzői találmány, játszi mestermű, könnyed szórakozás, két (idegen) szóba összefoglalva: fikció és invenció.
Kifejezetten nyári olvasmány, a szabad negyedórák kitöltésére alkalmas üdítő olvasmány, akár esős időben (eresz alatt) vagy a strandon, napernyő alatt forgatva. A mérete is mintha csak ennek járna kedvében, a terjedelme is (144 oldal) a kedvünket keresi, sőt a borítógrafika is: esőcseppek, a cseppekben női arcok.
Ami nekem különösen tetszik, az több látszólagos apróság. Lássuk sorjában. A mű első darabja egy kitalált spanyol irodalomtörténeti szöveg magyar fordítása, vagyis kétszeresen is csavaros-trükkös poétai találmány, lábjegyzetekkel, több szerző általi kommentárokkal, szellemes szalagcímmel: „amelyben ezt-azt megtudunk a történet főszereplőjéről, a szerzőről, a fordítóról, de aztán az egész más irányt vesz”. Vagy itt van az utolsó, rövidke szöveg, Epilógus címmel (Csajághy Laura, a bonyolult lelkű poétria titkos élete alcímmel), mely egy megfordított történet: Vörösmarty Mihály a mellékszereplője, Laura pedig – a költő múzsája és felesége – kilép férje árnyékából, s betekintést nyerünk mindennapjaiba (mindennapi várakozásába, mindennapi távolságtartásába, mert hát az udvarlónak eléggé nyümátka Vörösmarty nyilván eléggé sutyerák férj is volt): Laurában egy szabad költői lélek és egy entellektüel lakozik, például szereti az egzisztencialistákat: „gondolkodásmódjának Vörösmartyéhoz való hasonlósága teszi számára Sartre-t olyannyira távolivá”. Vagyis ha igaz az ismert tétel, mely szerint minden (jó) prózaíró Gogol köpönyegéből bújt ki, itt, ebben az utolsó pár oldalas szövegben Gogol kifordított köpönyegét mustrálgathatjuk. Kilenc oldal ez az Epilógus, de ez is a nagyságát, a szöveg kiválóságát mutatja. Ilyen kis területen ekkora szellemi vihart kavarni, nem kis teljesítmény és írói bravúr.
Nagy bravúrból több is akad e Bárczi Zsófia-könyvben, s a nagy bravúrok mind-mind apró, rafinált nyelvi bravúrokból tevődnek össze. A Boldog Eulália legyőzettetése (részlet a Módszertani Inkvizíció 52. kismesterének motyogásaiból) című szöveg alig áll öt-hat mondatból. De például a „szépemlékű XIV. Prorektor, aki életét adta a Könyvtárosokért („értünk, értetek is”), egy éjszaka rettenthetetlenül belép a könyvtárba, „ment, egyre haladt a tiltott polcok között, mérhetetlen bölcsességében egymás elé rakosgatva lábait…” A szerző láthatóan annyira kedveli az iróniát, hogy ennek minden fajtáját alaposan kiaknázza. Jó közérzetet, derűs kedélyállapotot biztosító könyv, mindenkinek ajánlom.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.