Egy sor cigány – Huszonnégy mai magyar

„Ötletadóink ezt írták könyvük borítójára: The Blacklist – tárja olvasói elé Závada Pál, a Jadviga párnája, a Milota, A fényképész utókora és az Egy piaci nap jeles írója. – Ez a cím semleges értelemben a feketék névsorát jelenti, ugyanakkor merészen és méltósággal vállalja a szembesülést a kifejezés feketelista, szégyenlista jelentésével. Hát, akkor tessék, ez a mi feketelistánk – felteszem, ezt mondják e címmel a szerzők –, itt ez a névsor, a mi honfitársaink, akikre mind büszkék lehetünk. És hogy mi a szégyen? A mindenkori szégyenlistaképző mechanizmus a szégyen.” Závada Pál ehhez még hozzáteszi: Korniss-sal együtt ugyanezt a gondolatmenetet vallják magukénak, amikor roma honfitársaik portréit kínálják, az eredeti címet pedig úgy adaptálták: Egy sor cigány. „Nem óhajtunk ennél simulékonyabb címmel tapintatosabbak lenni, mint amerikai kollégáink – azt mondjuk, tessék, ez a mi cigányaink listája és fényképsorozata, sorban arcról arcra, szeretnivaló büszkeségeink mindnyájan, mind ez a huszonnégy mai magyar. Mert ugyan ki vonhatná kétségbe magyarságukat?”

A huszonnégy arc közül egynéhány ismerős. Ha úgy tetszik: már híres. De a többiek is sikeres, tehetséges emberek, akik cigányságukat méltósággal és büszkén vállalják. Hogy kire hogyan és miért esett a választás? Ebben sem a véletlen, sem a szerzők önkényes döntése nem játszott szerepet. Tanácsadók, hozzáértők véleményére hagyatkoztak. Így került a kötetbe tizenegy hölgy és tizenhárom férfi a huszonnégy évestől a hetvenhét esztendősig minden korosztályt képviselve – agrármérnök, orvos, néprajzkutató, református lelkész, ruhatervező, ötvös, biológus, kőműves kisvállalkozó, tanár, jogvédő, hivatásos főhadnagy, táncos, jogkutató, rendőr zászlós, rádiós, dokumentumfilmes, filmkészítő, szociológus. Köztük a nagyközönség által ismert és elismert Farkas Róbert, a Budapest Bár hegedűművésze, Szalóki Ági énekes, Jónás Tamás író, költő, Danis Lídia színművész és Oláh Kálmán dzsesszzongoraművész.

Három csoportba osztja interjúalanyait a szerző. Az elsőbe azokat sorolja, akik vagy a szüleik, vagy a nagyszüleik által kitaposott úton indultak el, és talán épp ezért az ő hivatásukat viszik tovább. A másikba azok kerültek, akik öntudatos, összetartó és példamutatóan szorgalmas családból jöttek, s a szülők azt akarták, hogy gyerekeik többre vigyék náluk. A harmadik csoport pedig azoké, akik szülői támogatás nélkül, önmaguknak, saját erejüknek, akaratuknak, kitartásuknak köszönhetően valósították meg az álmaikat.

Huszonnégy portré, huszonnégy életút. „Mások vagyunk, de jó másnak lenni” – mondja a néprajzkutató. „Én pártonkívüli vagyok, felőlem úgy gyilkolják egymást a pártok, ahogy akarják, de az már zavar, hogy a hatalom nem hajlandó tárgyalni, csak iskolázatlan cigányokkal” – panaszolja az orvos. „Ne csak a másságot, a különbséget vegyük észre, hanem azt is, miben lehetünk egyek, hiszen mindannyian Krisztus arcát hordozzuk” – így a református lelkész. „Ha az ember hátat fordít a múltjának, ha palástolja, álcázza valódi énjét, az kettétörheti a személyiségét” – vélekedik az ötvös. „Ebben a nem-egészen-demokráciában nekünk, cigányoknak gyenge a hangunk, és mindenkire szükség van, aki ezen javíthat” – mondja a Waldorf-tanár. Nem kevés az sem, amit a színésznő állít: „Anyám három unokája fehér bőrű – ne aggódj, anyu, mondtam, majd az enyém barna lesz! És tessék, az enyém is hófehér – és eszembe jutott, hogy jobb is, könnyebb lesz neki. Én néha el is feledkezem róla, hogy miért néznek meg – hát persze, azért is, a kreol bőröm miatt. Máskor meg belém is kötnek. De hát mi itt a megoldás? Egyrészt tizenhat éves suttyók megkergetnek a villamoson, másrészt viszont a teknővájó szegény ember engem is úri cigánynak tart, és lenéz. Óriásiak az előítéletek, de a különféle cigányok között is mély ellentétek vannak.” És zenész társával együtt létrehozott egy alapítványt a tehetséges cigány fiatalokért, mert ő is azt hirdeti, hogy tisztességes munkával lehet és kell példát mutatni.

Nem most és nem is tavaly jelent meg ez az érzelmekkel és magvas gondolatokkal teli, szépséges kötet. Csak ahogy Závada Pál mondja arcán jól látható szomorúsággal: „Titokban maradt.” Kár. De még mindig megszerezhető. Jól jár, akinek ott lesz az asztalán.