Molnár Norbert, az Új Szó leköszönő főszerkesztője

Miért döntöttél így?

Mert elfáradtam, és már nem leltem benne az örömömet. Folyamatosan toltam magam előtt a problémákat, úgy éreztem, én ezeket már nem tudom, akarom megoldani. Kéne jönnie másnak, aki megbirkózik velük, mert én már nem éreztem elég erőt hozzá.

Hozzájárult az is, hogy bizonyos körökből szinte kampányszerűen támadták az Új Szót?

Azt azért az ember meg tudja szokni. Az elején nagyon nehéz volt, jöttek a folyamatos támadások mindenhonnan, tényleg, ahonnan csak lehetett, de egy idő után lepereg. Mikor látod, hogy nincs semmi jó szándék, építő jelleg, csak mindenki a saját pecsenyéjét szeretné sütögetni, amihez igen jól jönne az Új Szó. Csak éppen az Új Szó ebben nem kíván részt venni, s akkor persze támadják az embert. Szelektálni kell, megnézni, komoly-e a dolog, vagy csak puszta rosszindulat.

Azt hogy lehet eldönteni?

Hát, hogy van-e valamiféle építő szándék, illetve mi a realitása annak, amit mond. Többnyire irreális dolgokról beszéltek az emberek, és tudom, hogy ez nagyon le van így egyszerűsítve, de elsősorban nézd meg, ki mondja. Másrészt az arctalan nevekről nem is beszélünk, azok egyáltalán nem érdekelnek. Aki még a nevét se meri vállalni a véleményével, annak az értéke gyakorlatilag nulla. Tehát megnézted, ki mondja, szakmabeli, komoly szakmabeli vagy nem komoly, komoly politikus vagy komolytalan, komoly közéleti személy vagy nem, van, akiből eleve csak a gyűlölet süt, nem is tudja, miért. Szeretem, mikor azt mondják, »de én az Új Szót már évek óta nem olvasom, mert a múltkor is azt írták, hogy...« Na hát aki nem olvassa, az eleve nem tudhatja, miért nem szereti.

Még kanyarodjunk kicsit vissza hozzád. Szóval megfáradtál, felmondtál, de azóta eltelt egy év. Erről mesélj.

A kiadó akkor nemigen örült a bejelentésnek, próbáltak meggyőzni, hogy maradjak legalább 3-4 hónapot, míg megtalálják az utódomat, s mivel gyenge voltam, hagytam magam. Végül is a 10 évhez képest az egy már igazán bagatell.

Akkor is, ha 3-4 hónapról volt szó?

Végül is igen, hiszen az új főszerkesztő kintről jött, kellett idő arra is, hogy beilleszkedjen, kipróbálja magát éles helyzetben.

No most kanyarodjunk a legelejére! Amikor 11 éve Kocur László után átvetted a lapot, milyen elképzelésekkel indultál, milyen célkitűzéseid voltak, és sikerült-e megvalósítanod őket?

Nagyon vicces, mert valójában egy évre vállaltam, hogy egy picit fölélesszük a szerkesztőséget. Aztán így elhúzódott, jött hozzá egy nulla. Elsősorban azt akartam elérni, hogy legyen a lapnak saját arca, stabilizálni a szerkesztőséget meg a munkatársakat, a kommentátorokat, mindent. Hogy legyen brandje az Új Szónak, magyarán, legyen ez márkanév. Meg azt is, hogy tudja magát függetleníteni. Akkor attól az egy politikai párttól, amelyik volt, az MKP. Valamiféle ellensúlyt adni neki. Hiszen nyugodtan mondhatjuk, 98-tól gyakorlatilag egy az egyben rátelepedett a szlovákiai magyar társadalomra, nem volt ellenfele, nem volt, aki rámutatott volna, hogy hopp, ez most nem biztos, hogy jó, hogy errefele kellene menni, nem nagyon voltak kritikus hangok. Azt szerettem volna leginkább elérni, hogy egyfajta konstruktív ellenzéke legyünk a szlovákiai magyar egypártrendszernek.

Hogy érzed, sikerült?

Már csak azért is gondolom, hogy sikerült, mert a legtöbb bíráló hang meg az említett gyűlölködések vagy pártkatonáktól jönnek, akik egy pártnak az érdekeit tartják csak szem előtt, vagy nagyon-nagyon szélsőséges emberektől, akik meg nem érdekelnek.

Térjünk mégiscsak ki egy kicsit az arctalanokra is. Az arctalan tömeg azért egyre nagyobb, mert sok arctalant vonz, akik fröcsögik tovább a féligazságokat, vagy azt se tudják, mit fröcsögnek, mert lehet, hogy Új Szót nem is olvastak soha, csak az előzőre reflektálva ők is beállnak a sorba. Ezek az ostoba gyűlöletkommentek, hogy érzed, árthatnak a lapnak?

Az elején olvastam ezeket is, igen dühös voltam sokszor, de soha nem válaszoltam rájuk, soha nem mentem bele szinten aluli vitába. Engem ezek a trollok egyébként tényleg rohadtul nem érdekelnek, tehát abbahagytam olvasni őket. De nem gondolom, hogy a fröcsögős kommentelők olyan sokan vannak, mi most itt 15-20 emberről beszélünk, akik különféle neveken, helyenként önmagukkal vitázva, vitát generálva ontják a fekáliát, nem tudom hirtelen másként megfogalmazni. Az emberek, akik ezeket olvassák, nem tudják, hogy ezek nem releváns vélemények, nem hiteles információk, hanem valamiféle fizetett propaganda részei. Elkezdtek egyre inkább a nem ellenőrzött hírek felé fordulni, mert azt mondják, hogy a hagyományos véleményformáló média hazudik. Ezek a nem ellenőrzött információk nem ellenőrzött honlapokról viszont általában az orosz vagy a szélsőjobb propaganda részei, nagyon jól fizetett emberek művelik. És ha ezek a dezinformációk tetszenek az embereknek, az azt jelenti, hogy mivel közelebb áll hozzájuk valamilyen vélemény vagy érzés, inkább elfogadják a hazugságot, mint hogy elgondolkodjanak a fő média esetleg kritikus álláspontján. Mintha az embereknek nem volna szexi a realitás, ezért inkább kitalált és felturbózott kvázi valóságot kezdenek hinni.

Inkább hazudnak önmaguknak is, mert ha elhinné, amit a tükör mutat, azzal kellene szembesülnie, hogy nem teljesen áll ő maga sem a helyzet, az értelem magaslatán, nem?

Ez így van.

És ezzel lehet valamit csinálni, vagy mi lesz ennek a vége?

Nem tudom. Van egy pártblog, amelyik folyamatosan ontja a hazugságokat az Új Szóról. Olyanokat ír, hogy zuhanó példányszám, távozó újságírók, meg nem tudom, kinek a lapja, miközben semmi nem igaz ebből, és olyan ember írja, aki nem tudja megkülönböztetni az eladott példányszámot a nyomtatottól, nem tudja, mi a remittenda, megrendelő, nem tudja, mi az, hogy piac, mi az, hogy olvasottság, tehát alapfogalmakkal nincs tisztában. Ráadásul ez az ember még soha nem hívott fel senkit, hogy akkor ez hogy is van.

Tehát nem az Új Szónál informálódik, amikor az Új Szóról ír, jól értem?

Pontosan. És látod, ez is az egyik célkitűzésem volt, hogy nincsenek forrás nélküli vagy egyalanyú cikkek, vagyis minimum az érintetteket meg kell kérdezni, ha róluk írunk. Az más kérdés, hogy ha az érintett nem kíván válaszolni vagy hozzászólni, szíve joga, az nem a lap hibája. De ez rendkívül fontos dolog, ez teszi hitelessé a lapokat. Ha valakik meg úgy gondolják, hogy ha mi megszólaltatunk valakit, akinek a véleménye nekik nem tetszik, akkor mi hazudunk, azzal már nem lehet mit kezdeni. Az egyik legnagyobb hiba ebben az országban, hogy nincsen médiaoktatás alap- és középiskolákban. Nem is tudom, hány éve beszélik, de eljött a legfőbb ideje.

Értve ez alatt a médiaértés oktatását, mint amúgy simán az olvasásértést is.

Persze úgy, egyébként azzal is probléma van, de az olvasónak tudnia kell értelmezni a médiát.

No, de vissza. Tehát ez a 10 év eltelt, mint a huzat…

11.

… egynek tűnt. Amit vállaltál, megcsináltad, a szerkesztőséget tisztába tetted, aztán ha nem ettől, akkor mitől fáradtál el?

A konfliktusoktól, nem csak külső bírálatok vannak, hanem belső konfliktusok is, bár azt gondolom, tényleg egy remek szerkesztőséget adok át az utódomnak. És szerintem a szerkesztőség is nagyon jó kezekbe kerül különben, mindenesetre egy konszolidált, jó hangulatú munkahely ma az Új Szó, ami, mondjuk, 10 évvel ezelőtt nem feltétlenül volt így. Visszatérve a kérdésedre, van politikai nyomás, van részben gazdasági, olvasói, szerkesztői nyomás, mindenféle társadalmi nyomás, és ezt egy ideig el lehet viselni, aztán az ember belefárad. De elmondom, mibe fáradtam bele leginkább. Hogy folyamatosan döntenem kellett, napi 100-150 döntést kell meghozni, melyek esetében sokszor nincs is elég információd, de mivel napilap vagyunk, mégis döntened kell. Óhatatlan, statisztikailag 150-ből 50 döntés biztos, hogy rossz. Aztán ezekkel újra szembenézni, újraértékelni.

Olyan döntésekre gondolsz, hogy lehozni-e valamit, beszélgetni ezzel vagy azzal, kerüljön-e első oldalra...?

Pontosan, ilyenekről beszélek, és igazándiból ezekbe fáradtam bele, hogy már nem akarok ennyi döntést meghozni egyszerre.

Sok kompromisszumot kellett kötnöd?

Hát kellett egy-kettőt, az biztos, voltak dolgok, amiket nem úgy képzeltem el, mint ahogy lett. Tudod te is, az embernek vannak elképzelései, és kiderül, hogy a realitásban az másként működik. Nem gondolok semmiféle ördöngösségre, pusztán egyszerű emberi szempontokra.

Hát hogyne, és miután volt egy elgondolásod, majd kiderült, hogy ezt ezért nem lehet, azt azért, mert innen ez jön, amit mondasz, olvasó, gazdaság, kiadó, szerkesztőség stb., de a végén marad valami belőled ott a közepén?

Persze, egyébként valamilyen szempontból biztos, hogy a kompromisszum is művészet, de egy dologban igyekeztem következetes lenni, hogy ami a lap szempontjából tényleg fontos, abban nem engedek. Ami kevésbé, abban simán tudok, tehát valahogy így próbáltam a kompromisszumokba is belemenni.

Nem is olyan régen volt egy kezdeményezés valakik részéről, hogy mondjuk le tömegesen az Új Szót.

Ketten mondták le. Erre írta a pártblog egyébként, hogy tömeges.

Tehát nem volt ennek sem érezhető hatása.

Nem volt, pedig az egyik politikai párt még fizetett hirdetésben is nyomta.

Azért ne hagyjuk szó nélkül, hogy bizonyos párt- meg más érdekeltségek vonaláról az a kifogás az Új Szó ellen, hogy egyoldalú. Nem lehet, hogy ennek van némi alapja? Teszem azt, egyfajta rokonszenv, ilyen az ember, én magam is úgy működöm, hogy akivel egyetértek vagy rokonszenvezek, inkább azzal közösködöm, mint akivel nem. Ilyesmit nem érezhettek azok, akik ezt a kifogást emlegetik?

Kommentátoraink mindenfélék vannak, konzervatív beállítottságúak, liberálisabb nézetűek. Na most, hogy tényleg megjelenik egy héten négy konzervatív kommentár és három liberális, te ezeknél a bírálóknál hol láttad, hogy jaj de jó, van négy konzervatív szemléletű kommenter? Sehol. Hanem csak azt láttad, hogy három mocskos liberális itt írogat valamit. Ez ennél sokkal összetettebb kérdés. Nézzük végig, hogy alakult ki. 2007-ben, amikor Csáky átvette az MKP-ban a hatalmat, gyakorlatilag úgy vette át, hogy az Új Szót belerángatta az egész pártelnökválasztásba. Hogy ő akkor úgy gondolta, ahhoz, hogy megszerezze a tisztséget, az kell, hogy minket bemocskoljon, az ő döntése volt. És most egy darab pártról beszélgetünk. Csak 2009-ben jött a pártszakadás, mi akkor egyetlen dolgot csináltunk, nem ignoráltuk az új pártot. De azáltal, hogy nem ignoráltuk, ezek az őskövületek, akiknek már réges-rég semmi keresnivalójuk nem volna a közéletben, mert amit tudtak, elrontottak, és csak ártottak a szlovákiai magyarságnak, ezek rögtön azt vetették a szemünkre, hogy nem ignoráltuk a másik pártot. Szerinted azáltal, hogy nem ignoráljuk őket, ahhoz a párthoz közeliek leszünk? Aztán jön 2010, az MKP kivezette magát a parlamentből – egyébként azt az ostoba politikát, amit 2009–2010-ben ez a párt lefolytatott, azt nagykönyvekben fogják majd tanítani –, és mi mégsem ignoráltuk az MKP-t, pedig a másik parlamenti párt volt, ez meg parlamenten kívüli, simán megtehettük volna. Nem tettük meg. Pontosan azért, mert ugyanazt az elvet alkalmaztuk velük is, mint amit alkalmaztunk előtte. Na de innentől fogva azt elvárni, hogy azokkal ne foglalkozzunk, akik a parlamentben vannak, az azért kicsit nonszensz.

Én itten olyan kritikákra gondolok, hogy emez oldalon élesebbek a hangok, ha valami hiányosság van, míg amazon inkább el vannak hallgatva, pedig ott is vannak hiányosságok.

Szerintem rengeteg negatív komment jelent meg mind a két oldalról, tehát a Hídról is, meg az MKP-ról is. Persze, vannak olyan kérdések, amikor egyszerűen elviekben nem találkozunk. Amikor elindult a menekültválság, mi humán kérdésként kezdtük el kezelni, és azt gondoljuk, ez a keresztény alapú hozzáállás. Tehát az, hogy itt vannak emberek, szervezetek, netán párt is, amelyik teljesen keresztényellenes, gyűlölködő hozzáállásból kezeli ezt a humanitárius katasztrófát, arról mi nem tehetünk. Mi eldöntöttük, hogy ezt emberi szempontból vizsgáljuk, mert emberekről beszélgetünk, az megint egy más kérdés, hogy...

Hogy ebből aztán politikai tőkét kovácsolnak maguknak nagyon sokan.

Így van. Magyarországon ma politikai tőkét kovácsolnak az emberellenességből, és azt várják el az országtól, hogy az is az legyen, utálják a másik embert. Ezt én bizonyos politikusok személyes kudarcának tekintem, megbuktak emberségből, megbuktak emberből. A legkönnyebb hozzáállás egyébként a gyűlölködés, nem igényel ugyanis gondolkodást. Sokkal nehezebb, ha gondolkodni kell. Pláne előre.

Erről jut eszembe, amikor Szalay Zoltán a belpolitikai rovatba került, már tudvalevő volt, hogy ő főszerkesztővé nevelődik, s mivel már mondtad, hogy méltó utódnak tekinted, örülsz, hogy neki adod át a kormányrudat?

A joystickot.

Evezőlapátot, amivel majd csapkodhat szegény, úgy érzed, elég erős lesz ő ehhez? Már amit mondtál, hogy támadások innen-onnan, ahonnan nem is vártad, ő számít rá vajon?

Igen, ő most már tudja, hogy nagyjából mire számíthat. És igen, szerintem elég erős lesz, meg azért ne felejtsük el, hogy az Irodalmi Szemle főszerkesztője volt. Noha fiatal, fiatalabb, mint mikor én kerültem a főszerkesztői pozícióba, meg fogja tudni oldani a helyzeteket, mert intelligens, nyitott, és én most úgy látom, hogy tud bánni az emberekkel is. Az pedig nagyon fontos momentum, hogy milyen hangot tudsz megütni velük, mert lehet nagyon keménynek lenni, de visszaüt, meg lehet marha engedékenynek lenni, de az is visszaüt.

Hogyan tovább? Veled most mi lesz?

Egyelőre maradok a kiadónál, konkrétan az Új Szónál, az online vezetője leszek. Belefogunk egy jelentős átalakításos projektbe, kicsit nagyobb hangsúlyt fogunk helyezni a weboldalra. Tartalmilag.

Ez a Vasárnap-online-t is érinti, melynek ugye az Új Szó-web ad otthont?

Valamilyen szinten persze.

S most, hogy itt a Vasárnapban beszélgetünk, hadd kérdezzem meg, a Vasárnapot figyelted-e te ez alatt a 11 év alatt? Vagy mit éreztél iránta, olvastad egyáltalán valaha, tudod, mi az a Vasárnap?

Nem, mi az?

A Vasárnapi Új Szó utódlapja, mely tény, még mindig emeli az Új Szó olvasottságát, ha mérik.

Igen, ennek örülök, de mit csináljak vele?

Legalább mondj róla valamit.

Pontosan tudod, milyen vagyok. Engem a közélet, a politika, a társadalom, a sport az, ami meg tud szólítani. A családi tematika annyira nem, semmi ilyen jellegű lapot nem olvasok. De az van, hogy a Vasárnapot kedden, amikor letevődik az asztalomra, mindig átlapoztam, és… ha hiszed, ha nem, mindig van két-három cikk, amit elolvasok benne. Szerintem ez nagy dolog, mert az ilyen jellegű lapokat továbbra sem nyitom ki. Úgyhogy ilyen szempontból a Vasárnap jól fejlődött, látni az útját, hogy innen indult, ide tart, és ezt elég régen tartja. Figyelj, hát annyit leszögezhetünk, hogy a szlovákiai magyar média szempontjából hány szakmai műhely működik ma. Három. Az egyik a Pátria rádió, ahol képesek alkalmazni embereket, és fizetést adni nekik újságírói munkáért, másik az Új Szó, ez a legnagyobb a maga majdnem 40 emberével, hogy képes még mindig ennyi professzionális újságírót fenntartani és szakmai műhelyként működni, a harmadik pedig egyértelműen a Vasárnap.

Én is így gondolom, azért is kérdeztelek, mert úgy érzem, szakmai körökben mintha nem tekintenék hivatkozási alapnak.

Ez azért van, tudod, mert nem politikai. De visszatérve, vannak még internetes lapok is, de ezek nem szakmai műhelyként dolgoznak, hanem rendkívül gyorsan, ad hoc módon, és többnyire más tartalmakon élősködnek, magyarán lopják a tartalmakat mindenhonnan, hol legálisan, hol kevésbé legálisan.

Tőlünk is.

Meg tőlünk is, de utána azért nem felejtenek el belénk rúgni. Szóval ezek nem szakmai műhelyek, ezért rendkívül fontos ennek a három műhelynek a működése.

Te Norbi, ez már olyan hosszú lesz, hogy lehet, csak a most készülő 2017-es Vasárnap-kalendáriumba fér, de már akkor is muszáj befejezni. A végére még feltennék egy provokatív kérdést.

Jaj.

Hogy érezted magad a volt irodámban?

Haha.

Most valami nagyon szépet mondjál.

Ez az iroda eszméletlen jó, figyelj, el kell, hogy mondjam, mindig voltak olyan bizonyos intézkedéseim, amik után apró lelkifurik jönnek, no de emiatt még véletlenül sem. Ahol előtte ültem, az iszonyat volt, ez meg maga az éden.

Kívánjuk, hogy Szalay Zolinak is az legyen.

Kívánjuk.