Lemondható az utazás a koronavírus miatt? 

Nem minősül biztNem minősül biztosítási eseménynek, ha az ügyfél a megbetegedéstől való félelme miatt mondja le az utazástosítási eseménynek, ha az ügyfél a megbetegedéstől való félelme miatt mondja le az utazást

Az utóbbi hetek központi témája volt a koronavírus.  Az új járvány az utazási piacot is jelentősen érinti, elzárt városok, sok százezer törölt járat, útlemondások…

Elméletileg az ilyen rendkívüli helyzetekre szólna az utasbiztosítás, ám fontos tudni, hogy nem minden esetben jelent megoldást. A szlovák külügy honlapján található tájékoztatás szerint – a vírus gócpontját jelentő tartományok a karantén miatt megközelíthetetlenek, de Kína egész területe is a II. fokozott biztonsági kockázatot rejtő térségek kategóriába került, ahova csak halaszthatatlan ügyben javasolt utazni. Az utazások előtt, vagy akár az egész évre megvásárolt utasbiztosítások egyik küldetése, hogy segítse a turistákat a bajban. Ám ezek a biztosítások nem minden esetben nyújtanak segítséget, előfordulhatnak olyan rendkívüli körülmények (vis major), amikor a biztosítás nem téríti a költségeket. Fontos, hogy minden egyes biztosítás más és más, a szabályok, szerződési feltételek, keretösszegek eltérők lehetnek, ám mégis van néhány olyan közös jellemző, amely szinte minden egyes utasbiztosításra érvényes.

A jelen helyzetben az egyik legfontosabb, hogy az utasbiztosítások akkor érvényesek, ha olyan országba utazunk, amely nincs a külügyminisztérium honlapján található, utazásra nem ajánlott országok listáján. Vagyis, ha most valaki Kínába utazik, akkor ott még érvényes az utasbiztosítása, igaz, mindaddig, amíg a külügy nem szigorít. Nem mindegy az sem, hogy mikor kerül sor a biztosítás megkötésére, és az sem, mikor indul az utazás. Felmerülhet a kérdés, hogy hogyan érinti a koronavírus az utas- és útlemondási biztosításokat. Általánosságban elmondható, hogy ha az utazás során megbetegszik valaki, akkor a legtöbb biztosítás fedezi a költségeket, az esetlegesen elkerülhetetlenné váló útmegszakítás költségeit – ez akkor igaz, ha a kiutazás még a járvány kihirdetése előtt történt. Azaz, ha valaki annak ellenére utazik Kínába, hogy a külügy már az utazásra nem javasolt kategóriába sorolta az országot, akkor az azt kockáztatja, hogy a biztosító megtagadja a költségek megtérítését – függetlenül attól, hogy a szerződést mikor kötötte az utas. Ha az utas nem Kínába, hanem egy másik, környező országba utazna, ám a megbetegedéstől félve inkább lemondaná az utazást, akkor tudnia kell, hogy ez esetben minden befizetett pénze elveszik, az ugyanis egyetlen biztosításnál sem minősül biztosítási eseménynek, ha az ügyfél a megbetegedéstől való félelme miatt mondja le az utazást. Ugyanez igaz a repülőjegyekre, a szállásfoglalásokra is, hiszen a sztornóbiztosítás csak az utas súlyos megbetegedése, vagy a szerződésben megszabott egyéb váratlan történés esetén nyújt védelmet, a betegségtől való félelem esetén nem.

Vagyis, ha valaki a karanténból menekül, annak költségét „kármentés” címén megtérítik. Viszont, ha valaki szándékosan utazik ilyen, veszélyes helyre, akkor várhatóan megtagadják a költségtérítést, hiszen a katasztrófaturistáknak egyetlen biztosító sem fizet. A már megkötött utasbiztosítások (kivéve az utazásra nem javasolt térségeket) érvényesek a koronavírus-járvány okozta megbetegedésekre is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?