Zenei ínyencségek a Szigeten

Sam Fender, a brit szigetek egyik legizgalmasabb „új” alter-rockere tavaly közvetlenül utazás előtt torokgyulladást kapott, rendes tőle, hogy idén pótolja az elmaradt koncertet. Erre a dalszerző-előadóra még mindig oda kell figyelni, ami azért nagy szó, mert Angliában szédületes gyorsasággal váltják egymást a listákon a hozzá hasonló stílusban tevékenykedő tehetségek. (Érdekes adalék, hogy Sam kilenc évvel idősebb bátyja, Liam is reflektorfénybe került tavaly, amikor együtt léptek fel egy koncerten, és azóta már neki is egyenesben van a pályája.)

A Mumford & Sons régi kedvencem, és 2018-ban nem is csalódtam: felszántották a Sziget nagyszínpadát egyedi folk-rock zenéjükkel, sőt utóbb kiderült, hogy egy videoklip felvétele is akkor zajlott. Három évvel később eléggé aggódtam értük, mert a 2008 óta velük játszó bendzsós, Winston Marshall kilépett, hogy ne rontsa a hírnevüket. Az történt, hogy lelkesen gratulált a Twitteren egy szélsőjobboldali könyv szerzőjének a kiváló alkotásához, és ezért szétszedték őt a kommentelők. Előbb csak bocsánatot kért, mondván, hogy nem merült el elég mélyen a témában, mielőtt nyilatkozott, aztán inkább búcsút mondott a zenekarnak – vagy mennie kellett, ezt nyilván sosem tudjuk meg. Érdekes, hogy máig nem pótolták őt, azaz mostanában trióban lépnek fel. Kíváncsian várom, hiányzik-e majd a fülemnek a bendzsó.

Akik lemaradtak a Pohoda fesztiválon Caroline Polachekről, a Szigeten újabb esélyt kapnak. Ez a Coloradóból Brooklynba vándorolt dalszerző-előadó sokak szerint a popzene megmentője, vagyis ha ilyen lesz a jövő popzenéje, akkor nincs miért aggódnunk. A szlávos hangzású név nem véletlen: apai nagyapja Szlovákiából menekült Amerikába annak idején a zsidőüldözés elől. Aki még nem hallott Caroline-ról, az mindenképp a Desire, I Want to Turn Into You című albummal kezdje az ismerkedést, amelyen műfajok, stílusok egész garmadáját szintetizálja biztos kézzel. A számos zenei elemből építkező, fülbemászó, egyben okos dalai tele vannak hangszerelési meglepetésekkel. Ráadásul Caroline akár számokon belül is tudja váltogatni hangjának tónusát: magas regiszterekben is biztonságban mozog, ugyanakkor a hideg, gépies énekhangot is hitelesen hozza, és néha még rappel is. Személyes kedvencem tőle a 2021-ben rögzített Bunny is a Rider című dal, amelyben kisbabája is „vokálozik”.

Lorde, az újzélandi kis boszorkány 2017-ben, szinte tinédzserként lett világsztár, Melodrama című második albumának köszönhetően. Érdekes, hogy dalainak felépítése tulajdonképpen tökéletesen leköveti a mainstream slágereket, mégsem üres, tartalom nélküli, gyorsfogyasztásra gyártott termékekről van szó. Lorde autonóm személyiség, nem a zeneipar által létrehozott sztárocska, hanem kreatív, fiatal művész, lenyűgöző, sokszínű énekhanggal. És bebizonyította, hogy a könnyen fogyaszthatóság nem feltétlenül a gagyi szinonímája. Erre talán a Supercut című dal a legjobb példa: lépegetős, electros, diszkós dal, egyedülálló hangulattal, sok suttogó vokállal és monoton dobokkal.

Idén is lesznek magyarok a nagyszínpadon, és tavalyhoz hasonlóan három produkciót ért ez a megtiszteltetés. A Halott Pénz augusztus 12-én, Dzsúlió pedig 15-én, a zárónapon kezdi a bulit 16 órakor, ami nem egy hálás időpont, de presztízs szempontból mégiscsak jelent valamit. A Carson Coma duplázik, azaz idén is meghívást kapott a nagyszínpadra – ekkora bravúr az utóbbi tíz évben egyetlen magyar zenekarnak sem sikerült. Ráadásul most egy kicsivel barátságosabb idősávban, 17.30-kor lépnek fel Fekete Giorgióék, augusztus 11-én, közvetlenül YUNGBLUD előtt, az est fénypontja pedig az Imagine Dragons lesz aznap.

A kisebb színpadok legnagyobbika – az a bizonyos cirkusz-sátorra emlékeztető helyszín – idén Freedome néven fut, és olyan izgalmas nevek lépnek ott porondra, mint Jamie XX, a Viagra Boys vagy a Sleaford Mods. Azért kezdtem velük, mert mindhárman ott voltak az idei Pohodán is, néhány olvasónk talán beléjük botlott. Ha nem, akkor itt az újabb alkalom. Nincs hely mindhármukra, úgyhogy a kedvenceimet mutatom be most. A Sleaford Mods egy kultikus brit elektro-punk duó. Egy MC nagyon durva akcentussal szövegel, a másik fickó pedig valamit prüntyög alá egy Casióval. Nyelvtudás erősen javallott, mert a lényeg a szellemes szövegekben rejlik, amelyek már-már irodalmi igényűek, de nem a szó magasztos értelmében. Ez az utca költészete, az angol társadalom peremén élők mindennapjainak rögzítése, egy csomó szlenggel fűszerezve (A brexit, a kormány bénázása, a létbizonytalanság, gyermekkori traumák, hazug barátok. Szóval a lelkileg rossz passzban lévők inkább ne böngésszék a szövegeket). Jason Williamson ritmushangszerként használja a hangját, váratlan hangsúlyok, csavarások, az alapritmus ellen feszülő ritmikai megoldások, csúfondárosan elnyújtott sorvégek, dühös hadarás – megannyi kunszt, amitől zeneileg is izgalmasak a számok.

Aki vasárnap, augusztus 13-án ott lesz a Szigeten, el ne mulassza a Nothing But Thieves koncertjét, amely kb. akkor kezdődik a Freedomban, amikor a Mumford & Sons végez a szomszédos nagyszínpadon. A brit alternatív gitárzene megmentői 2017-ben már majdnem felléptek a Szigeten, aztán a következő évben tényleg meg is érkeztek, és komoly zajt csaptak. Akkor már az USA-ban is befutottak, végetnemérős turnékat abszolválva a tengeren túlon, mert odaát is értékelik azt a sajátos hangzást, amely tulajdonképpen az elmúlt évtized divatos irányzatait vegyíti, de progresszív ötletekkel és meglepő dinamikai elemekkel fűszerezve. Ez a zenekar egyébként már tizenegy éves, úgyhogy aki még mindig nem ismeri őket, az gyorsan keressen rájuk.

Frank Carter a brit rock and roll fenegyerek 2019-ben délután négykor generált moshpitet a nagyszínpad előtt, ami azért nem semmi. Rattlesnakes nevű zenekarával ezúttal a „cirkuszi sátrat” készül befűteni. Hatalmas showman ő, korrekt zenekarral, szóval aki csak simán bulizni akar egy jót, az a Nothing but Thieves után maradjon ott, ahol van.

Az Európa Színpad számomra az új felfedezések első számú helyszíne, minden évben leesik az állam legalább öt-hat zenekar láttán. Ezen a helyszínen olyanok kapnak helyet, akik saját országukban már komoly sikert arattak, nemzetközi szinten viszont még kevésbé ismertek. Ez egy kitörési lehetőség számukra – legalábbis az optimisták ezt mondják – mert felfigyelhetnek rájuk fontos promóterek, külföldi ügynökök, újságírók, akikből több százan nyüzsögnek a Szigeten. A program elérhető a szigetfestival.com oldalon, lehet csekkolni a kínálatot, én most csak egy szubjektív névsort teszek közzé: Amber Run (Anglia), M. Byrd (Németország), Stain The Canvas (Olaszország), Baáasch (Lengyelország), The Haunted Youth (Belgium), The Mary Wallopers (Ír­ország). Ezen a színpadon lép fel egyébként a fesztivál egyetlen szlovák részvevője is, ADONXS, azaz Adam Pavlovčin, aki a SuperStar tehetségkutató műsor 2021-es győztese, és azóta már át is tette székhelyét Prágába.

Legközelebb a még kisebb színpadok kínálatában böngészünk, illetve a Sziget nem zenei programjaiból is ajánlunk néhányat.