Vissza az időben

<p>Gálaműsorral emlékezik meg dupla jubileumáról szombaton a Hviezdoslav Városi Színházban az Ifjú Szivek Táncszínház: 60 éve alakult meg a Szivek, és annak is már 15 éve, hogy hivatásos táncegyüttessé, majd táncszínházzá formálódott.</p>

A dupla jubileumot – hasonlóan az ötvenedik évfordulóhoz – jó alkalomnak tekintik a közös ünneplésre, arra, hogy ismét a színpadra szólítsanak mindenkit, aki a hat évtized alatt megfordult a Szivek háza táján. Hosszú a névsor, hiszen az idők folyamán mintegy ezren szerepeltek a különböző csoportokban: a tánckarban, a zenekarban, az énekkarban, a régizenei együttesben… Közülük most százhatvanan éreztek kedvet arra, hogy leporolják a rámás csizmát vagy a kottákat, és válaszoljanak az invitálásra. Az ő közreműködésükkel állt össze a jubileumi gála mintegy 70 perces „nosztalgiaműsora”. Csak érdekességképpen jegyezzük meg: a szereplők között most is akadnak olyanok, akiket – nem alábecsülve ifjúkoruk művészi ambícióit – elsősorban más minőségükben ismerünk. A táncosok egyik doyenje például Mészáros András filozófus; Berényi József, az MKP elnöke ez alkalommal az énekkarban hallatja a hangját, Solymos László, a Híd frakcióvezetője pedig a 90-es éveket megidéző táncosok között mutatja meg a lépését meg a járását. „Februárban kezdtük szervezni az estet. Arra gondoltunk, ha van lehetőség ünnepelni, tegyük meg. Hívjuk össze a generációkat, találkozzunk, beszélgessünk, aztán mutassuk meg, milyenek is voltak az elmúlt évtizedek a Szivekben – mesélte Hégli Dusan koreográfus, a táncszínház művészeti vezetője, akinek az élete 1988-tól fonódik össze az Ifjú Szivek történetével; a 35-ös gálán már színpadra lépett. – Az egykori tagok műsora amolyan utazás vissza az időben, a hetvenes évekig. A szereplők elmondták az ötleteiket, mivel szeretnének újra színpadra állni, és ezekből válogattuk össze az egy-egy évtizedet felölelő blokkokat, úgy, hogy a kiválasztott táncok egyben az adott időszakot meghatározó koreográfusok, a tánckar egykori vezetői – Kvocsák József, Katona István és Varga Ervin – munkásságának jellegzetes jegyeit is tükrözzék.” A „nosztalgiaműsort” holnap kétszer is láthatja a közönség a Hviezdoslav Városi Színházban: 16 és 19 órától. A bevezető rész az estre összeállt alkalmi énekkaré, utánuk, a 2010-es éveket képviselve a Szivek ifjúsági csoportja, a Pozsony Táncegyüttes lép színpadra. A 2000-es éveket azok a táncosok képviselik, akik már a hivatásos társulat tagjai voltak, de mára befejezték aktív pályafutásukat; ők az Ifjú Szivek két nagy sikerű műsorából, a Zenészek táncaiból és a Magyar tánciskolából adnak elő részleteket, valamint bonchidai magyar táncokat mutatnak meg a színpadon. A 90-es évek tánckarának egykori tagjai elsősorban Varga Ervin koreográfiáiból válogattak, a 80-as évek táncosai egyebek mellett Katona István koreográfiájával, egy madari böjti leánytánccal idézik meg az adott korszakot, a 70-es éveket pedig Kvocsák József Rezgős csárdásával eleveníti fel Biró Ágnes, Gyökeres Márta, Szalay Károly és Mészáros András. Az estet az Ifjú Szivek egykori és jelenlegi táncosainak közös fináléja, egy szatmári verbunk és csárdás zárja. Az esti „nagy gála” közönsége ennél is átfogóbb képet kap az Ifjú Szivekről: a 19 órakor kezdődő műsor első részében a mai táncosok lépnek színpadra a Kakukktojással. Ez lesz egyébként a hivatásos együttes történetének 1009. előadása.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?