Viharsziget – pszicho-hurrikánnal

Zseniális hatásokkal dolgozik az Oscar-díjas mester, de hát eddig se volt titok, hogy vérprofi.

Természetesen nem csak az ő érdeme, hogy a cselekmény folyamának hatásai úgy működnek, ahogy. A regényé is, Dennis Lehane bestselleréé, amelyet a filmet megnézve bizonyára többen elolvasnak majd. Martin Scorsese is valahogy úgy nyilatkozott, hogy a sztorit olvasva nem tudta letenni a szöveget. A film is olyan, hogy 138 perce úgy szalad el, hogy meg se kottyan, észre se vesszük, akár még rá is tehettek volna, nem fáraszt, sőt végig szinten tartja az adrenalint. Most ne menjünk bele aprócska hibákba, hogy puskatussal csak úgy le lehet csapni egy világítótorony fegyverrel őrzött kapujának lakatját, vagy hogy főhősünk csak úgy ripsz-ropsz felhúzza magát egy meredélyen, ezek az akciómegoldások nem is lényegesek. Az összhatást ezek a szeplők csak a szőrszálhasogató túlínyenckedők esetében rontják majd.

Nézzük a sztorit, abból is azt, amit a Viharszigettel kapcsolatban minden filmelőzetesben el lehet olvasni. A történet 1954 nyarán játszódik. Massachusetts partjaitól távol fekszik egy sziget (a Viharsziget), ahol egy erődszerű elmegyógyintézet áll. Ide zárják be a beteg bűnözőket, de egy gyilkosságért elítélt nőnek rejtélyes körülmények között sikerül megszöknie a zárt cellájából úgy, hogy senki se veszi észre, senki sem tud eltűnéséről semmit, s hosszú keresés után se sikerül a nyomára bukkanni. Ezért a nyomozásra Teddy Daniels (Leonardo DiCaprio) és Chuck Aule (Mark Ruffalo) rendőrbírókat rendelik ki, akik kis hajókázás után meg is érkeznek a szigetre. Belekezdenek a titokzatos eset felderítésébe, s már készülnek vissza a szárazföldre, de hazaútjukat egy időre ellehetetleníti a tomboló hurrikán.

Előzetesben ennyit tudtam a filmről, s azon töprengtem, hogy jó-jó, izgalmas sztori, de mit lehet ebből a szüzséből több mint kétórás anyagot filmezni. Filmnézés közben hamar kiderült, hogy ezt a sztorit Scorsese misztikus dráma-thrillere (ahogyan nevezik) valójában az első öt percben, na jó maximum negyed óra alatt lerendezi szűkszavú, tárgyilagos, feszült párbeszédekben, amelyekre nagyon oda kell figyelni, hogy értsük a folytatást. De nemcsak a felvezető, a helyzetbe hozó szövegre kell összpontosítani, hanem a képekre, azokra a bevágott kockákra is, amelyek abban a pillanatban nem illenek a képbe, de a későbbiek megértéséhez funkciójuk van. Még annak a parányi ragtapasznak is szerepe van a főhős, Teddy Daniels homlokán, amely a film haladtával fokozatosan válik fel a seb környékéről. A tapasznak nincs ugyan misztikája, s itt most nem is az a funkciója, ami legtöbbször, hogy fokozza a szexepilt. Itt az idősíkok, az emlékképek és a hallucinációk azonosítására szolgálhat.

S ha már eljutottunk a film kb. első tizenöt percéig, s az emlékképekhez és a hallucinációkhoz, itt meg is állhatunk, mivel innen indul a film. Itt kezdődik az a mozi, amelynek nézése alatt olyan érzésem volt, mint amikor első alkalommal olvastam a Virágot Algernonnak című regényt. Bombasztikus meglepetésekkel szolgál – ami bizonyára magának a regénynek az érdeme, bár azt el is lehetett volna rontani. Scorsese építkezésének és a fényképezésnek köszönhetően azonban feszes és izgalmas mozi lett a Viharsziget mozgóképes változata, amelynek – a thriller műfajával – járó izgalmait nem elsősorban a hanghatások és a zene töltik fel energiával, bár meg kell hagyni, vannak benne jó muzsikafutamok, és nem csak a Mahler-klasszikus. Ami feltölti energiával a képeket, az a színészi játék. Bár attól, hogy egy filmbe olyan neveket válogatnak be, mint Ben Kingsley, Max von Sydow, vagy a két fiatal főszereplő, Mark Ruffalo és az élen DiCaprio, még nem kell, hogy egy sztori briliáns kibontakoztatását hozza magával. Ebben az esetben az ő jelenlétük olyan drámai töltetet visz a filmbe, hogy pisszenni sem tud az ember alakításaik vonzásában. A film berlini bemutatójával kapcsolatban vélekedtek úgy, hogy DiCaprio sok jó szerepformálása közül a legjobbat ebben a filmben nyújtotta. Vitathatatlan, hogy érett nagy színésszé formálódott, de kicsinek se volt „éretlen” – gondoljunk csak az értelmi fogyatékos Arnie Grape megformálására. A Viharszigetben és a viharszigeten azonban Leonardo DiCaprio olyan pszicho-hurrikánt kavar, hogy ha ezzel sem rengeti meg az Oscar sorsát megítélőket, akkor nem DiCaprio készülékében van a hiba.