Versenybe száll az Oscar-díjért a Tiszta szívvel

Budapest |

<p>Magyarország a Tiszta szívvel című akcióvígjátékot nevezi a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjra - ismertette a Filmszakmai Döntőbizottság szerdai döntését a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.</p>

A testület munkájában a filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai - Havas Ágnes, a filmalap igazgatója, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna kormánybiztos - mellett idén Novák Emil operatőr, a Magyar Filmakadémia elnöke, Petrányi Viktória producer és Ujj Mészáros Károly rendező-forgatókönyvíró vett részt.

A legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában nevezett alkotások közül az amerikai filmakadémia képviselői választják ki az öt jelöltet, amelyek végül versenyre kelhetnek az Oscar-díjért. A jelöltek listáját 2017. január 24-én hozzák nyilvánosságra, az elismeréseket február 26-án adják át a Los Angeles-i Dolby Színházban. A versenybe olyan alkotások nevezhetőek, amelyeket a hazai moziforgalmazásban 2015. október 1. és 2016. szeptember 30. között mutattak be.

Till Attila második játékfilmje egy kerekesszékes bandáról szól, amelyben két fiatal mozgássérült közeli barátságot köt egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal, és a maffia szolgálatába állnak. Az alkotás a filmalap támogatásával a Saul fiát is gyártó Laokoon Filmgroup produkciójában készült Stalter Judit producer vezetésével. A filmet a hazai mozik április végén mutatták be, azóta mintegy 30 ezren nézték meg.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"238366","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

A Tiszta szívvel nemzetközi premierje nagy siker volt a júliusi Karlovy Vary-i filmfesztiválon, Palicson pedig elnyerte a közönségdíjat. Egyedüli magyar alkotásként szerepel az Európai Filmdíjra nevezett alkotások ötvenes listáján, amelyet nemrég hozott nyilvánosságra az Európai Filmakadémia (EFA).

A Tiszta szívvel különböző forgalmazási jogait a filmalap értékesítési részlege eddig világszerte több mint 10 területre adta el, köztük Törökország, Tajvan és Románia forgalmazóinak. Till Attila filmje külföldön legelőször a franciaországi mozikban lesz látható ősszel - olvasható a közleményben.

Idén februárban a Saul fia kapta meg a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat, Nemes Jeles László holokausztdrámája az első magyar alkotás volt, amely 1982 óta elnyerte az amerikai filmakadémia elismerését, harmincnégy évvel ezelőtt Szabó István Mephisto című műve diadalmaskodott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?