Vegyünk egy mély levegőt!

Halász Rita nem ebbe a kategóriába tartozik. Mély levegő című könyve olyan húsbavágóan, sallangmentesen és hitelesen taglalja, mit él át egy nő, aki szabadulni akar a bántalmazó kapcsolatból, hogy az ember olvasás közben beleborzong.

Aki nem élt át hasonlót, az azért, mert megdöbbenti, milyen mélységeket kell megjárnia annak, akit egy párkapcsolatban megaláztak, megütöttek. Aki pedig átélte, az azért, mert magára ismer és rájön, hogy ez mindig, mindenkinél egyformán zajlik.

Vera, a regény főhőse művelt, középosztálybeli nő, tehetséges rajzoló. Férje szintén tehetséggel megáldott illusztrátor, csak épp mindketten feladták a művészkarriert. Vera a gyerekekkel marad otthon, férje a nagyobb keresetért szegődik egy multicéghez, és egyikük sem elégedett. Vera néha bulizni jár a barátokkal, nem főz és nem takarít úgy, ahogy azt a férje elképzelné, Péter pedig egyre agresszívabb. Kizárja az erkélyre, elveszi a mobiltelefonját, megüti, lerúgja az ágyról, fojtogatja, fenyegeti... Vera ebből a házasságból menekül a régi gyerekszobájába, apjához, akitől régen hasonlóan menekült az anyja.

Foszlányokban, utalások szintjén feldereng, hogy a szülők kapcsolata nem fajult a tettlegességig, épp elég volt az ‘ennek itt és így kell lenni‘ terrorja, amiből az anya úgy szabadul, hogy csak azért is mindent mer, mindent felvállal, és tüntetni jár. Az apa marad, aki volt, minden kacatot megőrző, a régi beidegződésekhez ragaszkodó konzervatív fószer, mégis ő az, aki befogadja a férjétől menekülő lányát a két gyerekkel. A szülők, bármennyire különbözők, mindketten támogatják Verát, csak mindketten másként. Érdekes módon az apa próbál alkalmazkodni az együttéléshez, az anya továbbra is irányítaná Vera életét. Vera pedig sodródik, és maga sem tudja, mit szeretne, mennyit ér, merre tart.

Hányódik a szülei, a gyerekei, a férje és alkalmi kapcsolatai között, és úgy érzi, sehol sem tud megfelelni. A szülei hibáit egyre élesebben látja, a gyerekeivel egyre türelmetlenebb, és egyre kétségbeesettebben keres mentőövet a szexben meg a kokainban. Csak akkor eszmél, hogy mindez hamis pótlék, amikor a szer hatására maga is csaknem bántalmazza a gyermekeit. Bódító, vigasztaló, kellmes, de mégsem igaz, az igazság az, hogy el kell válnia Pétertől, el kell költöznie az apjától, óvodába, uszodába kell vinnie a gyerekeket, mesét mondani és néha palacsintát sütni nekik.

Vera nehezen jut el eddig a felismerésig. Úgy érzi, fuldoklik, mert konfliktushelyzetben mindig az alárendelt szerep jut neki; a könyvben ismétlődő motívum, hogy nem kap levegőt, elszorul a tüdeje, görcsben az egész teste. Tudatosan kell mély levegőt vennie, megtanulnia újra élni, kimondani azt is, amit neveltetése, hite, habitusa miatt addig sosem mondott ki. Vera és férje ugyanis hívő, templomba járó keresztények. Úgy, a maguk 21. századi módján, amikor a vallásosságban is több a kérdés és a képmutatás, mint az alázat. Vera a reménytelen ügyek védőszentjéhez, az ugyancsak férje erőszakosságától szenvedő Szent Ritához fordul meghallgatásért, Péter a házasság szentségével érvel, közben mindketten rombolják ezt a szövetséget – cselekedettel, mulasztással, szóval, tettel, hűtlenséggel és erőszakkal.

Vannak pillanatok, amikor az olvasó a gyermekei elől alkalmi szeretőjéhez és a kokain nyújtotta mámorba menekülő főszereplővel sem tud azonosulni. De a következő oldalon, amikor azzal szembesül, mennyire szenved, már kénytelen elismerni: ennyire bonyolult, ilyen nehéz az élet. Vera művészlélek, aki többre volt hivatott, mint amennyire vitte, és a saját tehetségében is kételkedik. Hívő, de nem él a vallás parancsolatai szerint; anya, de életének ebben a szakaszában sokkal inkább egy darabjaira törött nő, és semmi energiája nincs arra, hogy a gyerekeivel törődjön. Az vesse rá az első követ, aki ennyi bántás és bizonytalanság után teljesen ura tudna lenni a helyzetnek és önmagának, aki nem tenné fel magának naponta százszor a kérdést: kivel éltem én eddig? Ki vagyok én, hogy ennyi ideig éltem vele? Halász Rita könyvének legnagyobb erénye, hogy mindezeket végig kell gondolnunk olvasás közben. Nem egyszerű, nem is fájdalommentes, de feltétlenül megéri.

A szerző a Vasárnap munkatársa