Utolsó előtti napjához érkezett a Sziget

Korunk égető problémáival tudatosan foglalkozni nem is olyan egyszerű egy olyan rendezvényen, amelyre bulizni érkeznek a fiatalok. Ők ugyanis olyanok, hogy ha szájbarágósnak találják az „üzeneteket”, azonnal hátat fordítanak. A környezettudatosság, a szexuális, vallási és egyéb másságok elfogadása, a migráció, a mentális egészség, a traumakezelés, a háború tapintható közelsége, a gazdasági válság, a pandémia nyomai, a mesterséges intelligencia veszélyei – megannyi égetően fontos téma kínálja magát két koncert között, vagy a szombat óta tikkasztó délutánokon.

Az idei Szigeten több civil szervezet is tart előadásokat, vitákat, filmvetítéseket, workshopokat (magyarul és angolul), amelyekre akár véletlenül is odakeveredhet az ember. Legtöbben ezekre a random sétálgatókra számítva állították össze programjukat, azaz nem mennek bele a tudományos részletekbe, hanem alapinformációkat osztanak meg. És szó szerint bele lehet futni érdekes kezdeményezésekbe. Csak egy példa: a Tolerance Project különböző hátterű, neves képzőművészeket hív meg a világ minden tájáról, hogy olyan plakátokat alkossanak, amelyek a tolerancia lényegét fejezik ki. Az elmúlt öt évben 160 kiállítást rendeztek 44 országban, és most megérkeztek a Szigetre.

Látható itt továbbá fotókiállítás az ukrán menekültek mindennapjairól, ki lehet próbálni, milyen kerekes- székkel közlekedni, újrahasznosított anyagokból készült ruhákat lehet nézegetni, és persze a fesztivál egész területén szelektált hulladékgyűjtés folyik, száműzték a nejlonzacskókat, a műanyag evőeszközöket, tányérokat. A repohár rendszer bevezetése óta pedig nem kell térdig gázolnunk az egyszer használatos műanyag poharakban egy-egy nagyszínpadi koncert után. (Már csak azokat a fránya félliteres üdítőspalackokat kellene valahogy kiiktatni… – szóval látszik, hogy az elgondolás némileg azért sántít.)

Ugyancsak előtérbe kerültek a „sok helyről jöttünk, de összetartozunk” – jellegű üzenetek a fesztivál kommunikációjában, vagyis barátkozásra, egymás kultúrájának felfedezésére buzdítják a fiatalokat a szervezők. Ez persze magától is megy, ha megvan a közös nevező, például egy-egy előadó vagy zenei stílus szeretete. Én egy olyan brit-holland csapatba futottam bele a minap, akik a tavalyi Szigeten beszélték meg a Jövőre ugyanitt!-projektet, és sikerült: megint együtt buliznak. De olyan új mexikói ismerősöm is van, aki tavaly a párjával érkezett, idén pedig hoztak magukkal még nyolc embert, és azon agyalnak, hogyan lehetne az ottani menő zenekarokat fellépési lehetőséghez juttatni a Szigeten. Rákérdeztünk a programszervező csapat főnökénél: csak akkor működhet a dolog, ha az illető menő zenekar épp Európában turnézik. Mert egyetlen koncert kedvéért nem éri meg Budapestre utaztatni őket. A többi messziről jött fellépőre is ugyanez vonatkozik – és ezzel rá is fordulunk a koncertekre.

Nevada állam például még New Yorkhoz képest is messze van, ezért az Imagine Dragons sem ugorhat el a Szigetre csak úgy. Láttam őket kilenc évvel ezelőtt ugyanitt, arra is emlékszem, mit gondotam akkor: de kár, hogy nem futhatnak be tájainkon, mert túl besorolhatatlan, amit csinálnak, nem lehet eldönteni, rock- vagy popzenét hallunk-e, márpedig skatulyázás nélkül nem megy. Nos, tévedtem. Mostanra nemzetközi szupersztárok lettek, és a szüleik nyakában csápoló nyolcévesektől az ifjú nagypapákig mindenki talál valamit magának a zenéjükben. A Szigeten is nagy volt a tumultus, de kolozsvári ismerőseim ijesztő tömegjelenetekről meséltek – néhány napja az ottani Untold fesztiválon a jegytulajdonosok egyharmada nem fért be a stadionba, ahol az Imagine Dragons játszott, a környező utcákban állva hallgatták a koncertet, és a város polgármestere is napokig nyugtatta a kedélyeket. A többi helyszínen bulizók (nagyon kevesen) mindebből semmit sem érzékeltek – legalább valami pozitívum…

A turné folyatódik, nem tudom, mi várható pár nap múlva a pozsonyi Lovestream fesztiválon, de annyit talán mondhatok, hogy egy szórakoztató, profi vegasi show-t láttam, konfettiesővel, színes lufikkal, remek háttérvideókkal, megaslágerekkel, és Dan Reynolds kidolgozott felsőtestét is lehetett csodálni a negyedik számtól egész végig. Szegény frontember magánéletileg nehéz időszakon van túl – de ezt a rajongók úgyis tudják, a többieknek meg minek részletezzem? –, szóval mostanában más értelmezést kapnak a dalszövegek – a Big Liar után például a nemrég elvált Dan könnyeit törölgette, és több intim vallomás is elhangzott a számok között. Kíváncsian várom, ugyanez lesz-e a szöveg Pozsonyban, vagyis egy patikamérlegen adagolt show-t láttam-e, vagy valódi érzelmeket.

Ugyanez a dilemmám A Flo- rence and the Machine esetében, akik a Sziget nyitónapjának nagyszínpados headlinerei voltak – bár a frontlány miatt a mögötte lévő „masina” szinte észrevétlenül zakatolt, a kivetítőkön is csak véletlenül jelentek meg néha a zenészek. Florence-ről tudjuk, hogy lelkileg rázós eset, hogy terápiának tekinti a zenét, hogy mára megszabadult az alkoholfüggőségtől, hogy folyamatosan elégedetlen azzal, amit a tükörben lát – erről számtalan anyagot találnak a neten, nem részletezném most. Másodszor láttam őket a Szigeten (harmadszor játszottak itt), de még mindig nem tudom eldönteni, higgyek-e a mezítlábas, lobogó hajú papnőnek, aki egy zenés misét celebrál, és lesétál a színpadról megsimogatni a híveit.

Niall Horan dalszerző-énekesnek viszont abszolút elhittem a megrendülést, amikor Beatles-szerű sikítozás kísérte minden mondatát a számok között. Idős vagyok, először hallottam a nevét, de a Szigetre érkező ír és brit tömegek meggyőztek arról, hogy a nagyszínpad előtt a helyem szombaton, (az érthetetlen módon headlinerként besorolt) David Guetta előtt. Aztán kiderült, hogy ő az egykori legendás fiúzenekar, a One Direction tagja. Ennyit a zenei műveltségemről, de mindenesetre pozitívum, hogy ez a helyes fiatalember ismeretlenül is elnyerte a szimpátiámat.

Niall nem egy zenei forradalmár, de korrekt, fülbemászó dalokat ír, az átlagosnál okosabb szövegekkel, itt-ott váratlan zenei ötletekkel. A kivetítőkön jól látszott, hogy nem hiszi el, ami történik. A több ezres lánykórus persze nagyon rafináltan viszonyult a helyzethez: minél nagyobb volt a csodálkozás a színpadon, annál hangosabb volt a sikoltozás. „Ez őrület! Egészen elképesztő! Először vagyok itt, az interneten nézegettem már videókat erről a fesztiválról, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hihetetlen lesz...” – mondta a nagyszínpad sztárja, igazi könnyekkel a szemében. Mihelyst hazaérek, mindent beszerzek tőle, ami csak elérhető a neten.

A muzikoterápia Florence, Dan és Niall után Billie-vel folytatódik a nagyszínpadon holnap este. Billie Eilish az idei fesztivál legaktuálisabb előadója, aki még csak 21 éves, de már hét Grammy-díjjal büszkélkedhet. Zseniális bátyjával együtt írt számot a legutóbbi James Bond-filmbe és a kasszarobbantó Barbie-filmbe is, amelyért újabb díjeső hullhat a nyakába. Bebizonyította, hogy az okos menedzsereknek fingjuk sincs semmihez, mert a semmiből is felbukkanhat egy generációs szupersztár, aki nem az addigi klisék alapján működik, hanem úgy néz ki, ahogy akar, és azt csinálja, amit akar.

A Sziget fesztivált idén úgy időzítették, hogy Billie Eilish európai turnéja itt kezdődhessen. Szerintem – aki a nagyanyja lehetnék – ez az egyetlen koncert is megéri a napijegy árát, ha semmi más nem érdekli önöket a holnapi zárónapon.