Utasként Talamon Alfonz hajóján

Egy kis csoportnyi ember gyűlt itt össze, mint valami titkos társaság tagjai, melynek szertartásain csak a beavatottak vehetnek részt. Kívülállóként szemlélve őket nagyon elszántnak és elhivatottnak tűntek.

A csoport Németh Zoltán irodalomtörténészt ülte körbe, aki mellett Bacsó Péter tanár foglalt helyet. A fiatalok a budapesti Eötvös József Gimnázium egykori diákjai, akik érdeklődésüktől vezérelve szerveződtek egyfajta irodalmi körbe. Ez az egymásra találás annyira tartósnak bizonyult, hogy a gimnázium padjaiból kilépve, az ELTE diákjaiként is megmaradt az irodalmi indíttatás, mint összetartó erő. A diákok egy irodalmi tábor keretén belül utaztak Pozsonyba, mely már a harmadik alkalom, hogy kiélhessék a literatúra iránti szeretetüket. Táboraik során kapcsolatot létesítenek különféle irodalmi médiumokkal, a pécsi tábor alkalmával a Jelenkorral, Békéscsabán pedig a Bárka kulturális folyóirattal ismerkedtek meg behatóbban. Ennek keretén belül pedig mindig valamilyen előre kiválasztott műveket, írásokat veséznek ki. Pozsonyban a Kalligram Kiadó szerkesztőségét látogatták meg, a kerthelyiségben pedig egy szlovákiai magyar író, Talamon Alfonz munkásságát bontották elemeire.

Németh Zoltán egy kultúr- és irodalomtörténeti előadásba kezd, majdnem egy évszázaddal korábbi kiindulási pontról. Talamon Alfonz vonatkozásában a multikulturalizmust elemzi, amely magába foglalja a sokszínűséget, egyfajta hibriditást, kevert identitást testesít meg. Részletesebben a Samuel Borkopf: Barátaimnak egy Trianon előtti kocsmából című műve kerül górcső alá. Talamon írásait a posztmodern futáraként értelmezik. Az író az Iródia-nemzedék tagjaként tűnt fel, akit Grendel Lajos vezetett be az irodalmi berkekbe. Első három művével szemben a negyedik váltásnak bizonyult, már nem a nehezen referencializálható helyszínek jellemzik, hiszen a regény Diószegen játszódik. Tipikusak benne az artista mutatványra hajazó hosszú mondatok, a titokzatosság iránti igény és a tudatos fikcionalizálás. Szereplőit karikatúraszerűen ábrázolja, akik egydimenziós, eltúlzott figurák. A „soknemzetiségű” személynevek egy multikulturális réteget képviselnek, a műfaj is nehezen meghatározható. Önéletrajzi mű, napló, önvallomás? Egyszóval gazdag és izgalmas értelmezési közeget kínál.

A pozsonyi asztalnál ülve azonban olyan értelmezési terekbe is bepillantást nyer a résztvevő, melyekbe máskor nincs módja belesni. Számos „bennfentes” háttérinformáció fültanúja lehet, aki befurakodik egy ilyen titkos kis társaságba. Emellett folyamatos interakció áll fenn az előadó és a diákok között, akik közbekérdeznek, értelmeznek. Manapság ritkán találkozni olyan fiatalokkal, akik amiatt ülnek egy asztal köré, hogy egy művet közösen beszéljenek meg. Sugárzik róluk az irodalom tisztelete és az elhivatottság. A találkozó szeretnivaló vonása, hogy a generációkon átívelő irodalomápolás testesül meg benne. Az ily módon fenntartott kapcsolat diák és tanár, ember és irodalom között, mindenki számára követendő példa lehet.

Almási Krisztina