<p>Ez persze fordítva is lehet, sőt van is: az urak lényegesen többet költenek, mint a hölgyek. Nézzék csak végig a verseskötet-kínálatot egy könyvesboltban. Azt is megszámolhatják, hány hölgy tagja van a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának, a honlapjuk címét lejjebb találják.</p>
Úr ír, hölgy költ
JUHÁSZ KATALIN
A szépirodalom, az irodalomtudomány illetve a műfordítás területén tevékenykedők érdekképviseleteként (is) működő Szlovákiai Magyar Írók Társaságának (SZMÍT) összesen 116 tagja van. Persze túlságosan egyszerű lenne kijelenteni, hogy hazánkban ennyi magyar író és költő él, mivel az ilyesmit nehéz számokban mérni – a tagok közül sokan csak alkalmanként ragadnak tollat, mások pedig, akik esetleg aktívabban publikálnak, nem tagjai a szervezetnek.
A SZMÍT az elmúlt hétvégén tartotta tisztújító közgyűlését Párkányban, ahol új elnököt választottak (maradt az eddigi elnök, Hodossy Gyula) és szavaztak az új választmány tagjaira – az eddigi hét tagból négyen ismét bizalmat kaptak, hárman pedig újak (közülük ketten hölgyek).
Az írószervezet tagjának lenni azért „éri meg”, mert a SZMÍT idehaza és külföldön további kulturális intézményekkel együttműködve népszerűsíti tagjainak műveit, irodalmi rendezvényeket szervez, és kiadói tevékenységet is folytat. Opus címmel jelentet meg egy irodalmi lapot, amely a tagok számára ingyenes, illetve évente kiad egy antológiát a legjobb versekből, prózákból. Az Opus-könyvek sorozatban eddig két kötet jelent meg: Hagyománytör(tén)és – Vita a „szlovákiai magyar” líra értelmezhetőségéről, illetve A fejek és a kalap – Dialógusok a kultúrá(k)ról, mindkettő Csanda Gábor és H. Nagy Péter szerkesztésében.
Évente három díjat is adományoz a szervezet, a költők a Forbáth Imre-díjért, a prózaírók a Talamon Alfonz-díjért versenghetnek, előbbit idén Juhász R. Rózsef, utóbbit pedig György Norbert kapta. Az év irodalmi alkotása díjat néhány éve Arany Opus Díjra keresztelték át, utalva a fent említett folyóiratra. Ezt tulajdonképpen bárki megkaphatja, aki beküldi művét, jeligével ellátva. A zsűri tehát csak azután tudja meg, kinek ítélte a díjat, miután győztest hirdet, azaz nem a „nevek”, hanem a szövegek versenyeznek, amelyek közül a www.szmit.sk honlapon az olvasók is választhatnak kedvencet. A SZMÍT Tudományos és Ismeretterjesztő Irodalom Szekció vezetősége évente odaítéli a Turczel Lajosról elnevezett díjat az arra legérdemesebb nem szépprózai mű szerzőjének. Ezt a díjat idén Szeberényi Zoltán irodalomtörténész kapta meg.
A szervezet talán legsikeresebb kezdeményezése a Text-túra elnevezésű workshop, ahol tapasztalt szerzők foglalkoznak kezdő írópalántákkal szisztematikusan, évente három alkalommal. A nyári írótábor a legnépszerűbb, ott akár hetven fiatal is összegyűlik egy kis szövegmustrára, műelemzésre, a kísérőprogramok főszereplői pedig olyan neves szerzők, mint például Grecsó Krisztián, Garaczi László vagy Kukorelly Endre.
A szombati közgyűlést megelőző napon több író ellátogatott a párkányi és környékbeli iskolákba, ahol rendhagyó irodalomórákat tartottak. A cél természetesen az olvasás népszerűsítése volt, illetve azon téveszme eloszlatása, mely szerint író az, aki már meghalt, és ott lóg a fényképe a tanterem falán. A párkányi Ady Endre Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola hetedikesei és nyolcadikosai például először találkoztak élő írókkal, és a beszélgetés sikerét jelzi, hogy alig akarták hazaengedni őket, ezért a találkozó a tervezettél hosszabbra nyúlt. És mellesleg olyan értelmes kérdéseket tettek fel, hogy simán lepipálták az író-olvasó találkozók felnőtt közönségének egy részét. Ezért akár meg is hirdethetnénk a Még több írót még több iskolába – mozgalmat.
De persze a Szlovákiai Magyar Írók társasága egyáltalán nem szorul a mi tanácsainkra. Az eddigiekből úgy tűnik, maguktól is jól tudják, mit, hol, hogyan, mikor és kivel...
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.