Ünnepi hangverseny

Pozsony. Holnap 19 órától a Prímási palota Tükörtermében csendül fel a 130 éve született Dohnányi Ernő zenéje, valamint Bartók Béla művei hangzanak el az Accord Quartet előadásában.

Pozsony. Holnap 19 órától a Prímási palota Tükörtermében csendül fel a 130 éve született Dohnányi Ernő zenéje, valamint Bartók Béla művei hangzanak el az Accord Quartet előadásában. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete ezzel a rendezvénnyel szeretné elérni, hogy a pozsonyiak felfedezzék maguknak a város egyik legjelentősebb szülöttét.

Dohnányi Ernő (1877–1960) zeneszerző, karmester, zenepedagógus, koncertzongorista, a huszadik század egyik legnagyobb előadóművésze Pozsonyban alapozta meg zenei tudását. Komponistaként a századforduló késő romantikus zenei stílusán nőtt fel, és élete végéig ezt az irányvonalat követte. A posztromantikus tradícióból táplálkozó, klasszicizáló törekvések rangos mestere, korai kamaraműveinek kiemelkedő zenei értékei elvitathatatlanok. Kivételesen sokoldalú szerző volt.

Az Accord Quartet műsorán szerepel az Op.1 c-moll zongoraötös is, amellyel Dohnányi első nagy zeneszerzői sikerét érte el, és amelyet 1895-ben Johannes Brahms mutatott be. A fiatalos frissesség és a mesteri kompozíciós készség különleges bájt és egyediséget adnak a műnek, amelyben Skuta Miklós zongo?raművész közremű?ködik.

Az Accord Quartetet 2001-ben alapította a Liszt Ferenc Zene?művészeti Egyetem négy hallgatója. Magyarországon és külföldön is rendszeresen koncerteznek.

Skuta Miklós (1960) rendkívül sokoldalú zongorista és zeneszerző. Pozsonyban és Párizsban tanult, számos jelentős zenekarral és szólistával dolgozott együtt, rendszeresen fellép a legjelentősebb hazai és külföldi zenei fesztiválokon és koncertpódiumokon. Két CD-felvétele, melyeken Bach-zongoraműveket ad elő, az elismert BBC Music Magazine szaklap legmagasabb minősítését érték el. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?