Terror a színházban, avagy 
ölni vagy nem ölni

A darabról 

A Terror ősbemutatója 2015-ben volt Berlinben, azóta a világ számos színházában feldolgozták, magyar nyelvterületen egyszerre több színházban fut. Nagy a siker, nagy az érdeklődés, hiszen az emberek, a nézők dönthetnek arról, hogy felmentik vagy elítélik a darab főhősét, a vadászpilótát. Aki tiltóparancs ellenére is lelő egy menetrend szerint közlekedő utasszállító gépet 164 emberrel a fedélzetén, megelőzve ezzel azt, hogy a gépet a terrorista egy hetvenezer nézővel teli futballstadionba irányítsa. Miközben a szövegkönyv szerint senkinek a világon eszébe nem jut, hogy kiüríttesse a stadiont, amire, mint kiderül, elég idő lett volna. Izgalmas is a szituáció, még ha enyhén hipotetikusak is a szerző felvetései. (Zárójelben írom, nem tartom valószínűnek, hogy repülőgép-eltérítésről tudomást szerezve és a becsapódási cél ismeretében az illetékesek ne adnának ki ilyen intézkedést. Ez a szerző akarata itt, tiszteletben kell tartani az interpretációnál, hogy nem történt ilyen. Azt is el kell fogadni, hogy a repülőgép feketedobozának vizsgálatáról egy szó sem hangzik el a szövegben. Ez is a szerző akarata. Aki nem mellesleg jogász, tehát a bizonyítási eljárásokkal minden bizonnyal tisztában van. Ez nem is jogi eset, nem is igazi tárgyalás, ez egy moráldráma, egy moralizáló szöveg, s abba még az is belefér, hogy ilyen kissé életidegen elemek benne maradhassanak. Nem az volt a célja a szerzőnek, hogy valóban lefuttasson egy bizonyítási eljárást, ő moralizáltatni akarta a közönséget.) Látszólag tehát izgalmas a helyzet, a néző meg szereti, ha fontosnak veszik. Végre! Ölni vagy nem ölni: az itt a kérdés, és mennyi élet értékesebb mennyi élettel szemben? Lehet-e ilyesmiről dönteni egyáltalán? Ki dönthet? Milyen esetben? Miféle megfontolások alapján? 

Terror Kassán 

A kassai Thália Színház Bírósági dráma – a néző dönt alcímmel hirdeti a darabot. Milyen élményt kapunk, ha Kassán nézzük meg a Terrort a színházban? Keretjáték fogadja a nézőt. Farostlemez felületek, raklapbútor, szemhatáron túlnövő dór oszlop. (Díszlet: Gadus Erika.) Két műszaki leszedi a porvédő fóliával takart berendezésről, amit le kell. Egyikük két malteros vödörrel úgy egyensúlyoz, mintha Justicia istennő lenne. E két vödörbe gyűjtik be később a nézők kavicsszavazatait. Itt érezhetünk utalást a görög cserépszavazásra. Polgárjogot kapunk ettől a kassai előadáson, esküdtekké válva. Ezt be is jelenti a bírósági elnök (Nagy Kornélia) még játéktéren kívül, majd talárt ölt, és onnan a szerepébe lép. Úgy tudjuk, játék részesei leszünk. Aztán mégis valóságos bírósági tárgyalás ügymenete indul; a bíróság bevonul, a néző-esküdt feláll, bár kissé értetlenül teszi ezt a szelíden erőszakos jegyzőkönyvvezető felszólítására. Bizonytalan, mert ugye úgy tudta, játékról van szó, azaz színházról. De mégse az, ez most már mégis tárgyalás. Már az elnök talárosan a pulpitusnál, lassan mindenki beérkezik, ügyész és védő, vádlott, majd sorban a tanúk is. Elindul a tárgyalás.

Kihallgatások, tények megismétlése, itt kicsit zavaró, hogy a műszaki katonai adatokat és szakzsargont a vetítésre teljesen alkalmatlan felületű falon silabizálhatja az, aki nem hisz a fülének. Néha az adatok el is tértek egymástól, de hát van ilyen. Nekem speciel mindegy, milyen rakéta gyilkol. Nem a típusszámán múlnak a dolgok. A vádló (Vasvári Emese) mindent súlyosan hangsúlyozva mond, véghangsúlyossá téve a színpadi magyar nyelvet. Engem ez zavart, és nem éreztem indokoltságát. Hacsak nem azt, hogy ne szimpatizáljak vele! Azt elérte. Befolyásolni akarta az ítéletem végkimenetelét? Az ügyvéd (Menszátor Héresz Attila) lezser, karikírozó figura, emberi arcot hozna, de ahhoz nincs elég hely és idő. A beszéd és a gondolatiság itt a fontos. Az nagyon! Mondják az érveket, ki-ki a magáét. Így mi mást tehetnek a színészek, mint teszik a dolgukat! A feszültség bizsereg, Ferdinand von Schirach szövege megveszi a nézőt. Megveszi? A vádlott (Habodász István) magával való szembesülésekor és kibontakozásakor mutatkozik némi érzelmi hőfok is a gondolatiság és a moralizálás mellett. Aki szipogni akar és könnyeket látni, annak a lelőtt gépen utazó férjből egy félcipőnyit megőrző özvegy (Varga Szilvia) hozza a kellő hatást. Korrekt. 

Felmentem vagy elítélem

A néző meg figyel, érdeklik a részletek. Két felvonás, sok szöveg, kevés akció, kevés interakció, mégis működik a dolog. (Rendező: Czajlik József, dramaturg: Forgács Miklós.) 

A néző komolyan veszi, azaz veheti magát. A döntéshez azonban meggyőző érvek kellenének. Hangsúlyozom, az enyémhez. Ölni vagy nem ölni? Az itt a kérdés? Bűn és bűnhődés is? Ne ítélj, hogy ne ítéltess? Talán ez is, az is, meg amaz is. Végül vég van. Megint kilépés a bírósági tárgyalásból, megint színház, játék és szavazás. Felmentem vagy elítélem. Ítélethirdetés, keretjáték második rész. Műszakiak összecsomagolják, amit kell. A vádlott ott áll a dór oszlop mellett. Felnéz az isteni fényt és megvilágosodást adó reflektorra. Vége. Én felmentettem. Mert nem volt elég bizonyítékom ellene. Ha lett volna, talán elítélem. Vagy ki tudja, lehet, hogy akkor is felmentem? És önök?