Terítéken a XX. század - Őfelsége pincére voltam, m2, szombat 21.45

A főhős Jan Dítě egy „mélynövésű“, jelentéktelen pikolófiú, aki ugyanazt imádja, mint az urak: a pénzt és a nőket. Magasra tör és magasra is jut, szép lassan milliomos szállodatulajdonossá küzdi fel magát, miközben szinte perverz örömet érez, ha nagy embereket alázhat meg észervétlenül.
Aztán jön a háború és a kommunista hatalomátvétel, hősünk elveszíti vagyonát, fizikai munkás lesz, mindent elölről kell kezdenie. A legszürreálisabb dolgok történnek meg vele, de valahogy mindenben megtalálja a pozitívumot: minden helyzetben igyekszik kiszívni az életnek azt a bizonyos velejét. De ebben a tobzódásban benne van a huszadik század minden rettenete is: a nácizmusé és a kommunizmusé. Menzel a filmes bohózat stílusjegyei segítségével teszi azt, amit Hrabal a nyelv eszközeivel: kíméletlenül kifigurázza az új, német embertípust, valamint a szocialista hatalom által egekbe emelt idiótákat. Mind az író, mind a rendező számára a régi békeidők jelentik a szellemi, szexuális és kulináris hőskort, amikor csehek és németek békésen ettek-ittak egymás mellett az étteremben, ahol a főpincér (Martin Huba remek alakításában) az összes európai nyelven el tud beszélgetni a vendégekkel, akik nem csak a finom ételeket, hanem az életet is habzsolják.
Nem véletlen, hogy a regény 1989 előtt nem jelenhetett meg Csehszlovákiában.
A film viszont már akkor beszédtéma volt, amikor Menzel még csak a forgatókönyvön dolgozott. A főszerepre egy bolgár színészt talált, akinek nem koptatták el az arcát cseh filmekben. Ivan Barnev alakítja a fiatal pincért, Oldrich Kaiser pedig az idősebb hőst, a két figura szépen összeér és összeérik a film végére, ahogy a hrabali világ is összeforr a menzeli világgal. A szemfülesebb nézők ráadásul Szabó István, szintén Oscar-díjas filmrendezőt is felfedezhetik a filmben, egy gazdag tőzsdei vállalkozó szerepében.