Tarolt a mozikban a Bosszúállók: Ultron kora

Los Angeles |

<p>Minden idők második legnagyobb bemutatóhétvégi bevételét hozta a Bosszúállók: Ultron kora című film, amelyre 187,8 millió dollár értékben váltottak jegyet a nézők az észak-amerikai mozikban május első hétvégéjén.</p>

Joss Wheldon filmje csak az első Bosszúállók című filmet nem tudta megelőzni, amely 2012-ben 207,4 millió dolláros jegyeladással kezdte meg forgalmazását az észak-amerikai mozikban. A Bosszúállók második részében Robert Downey jr. ismét Vasembert, Chris Hemsworth pedig Thort alakítja. A Marvel-képregény nyomán készülő Bosszúállók-filmsorozat új epizódjában Ultron, a lázadó mesterséges intelligencia ellen harcolnak a szuperképességgel megáldott hősök, akiknek az Ultron teremtette androiddal kell szembeszállniuk. Robert Downey jr. és Chris Heemswort mellett Scarlett Johansson és Chris Evans is újra szuperhősjelmezbe bújt.

A nemzetközi piacok egy részén egy héttel korábban már megkezdődött a film forgalmazása, a debütálás ott is kimagaslóan sikerült, az elmúlt 12 napon a becslések szerint 627 millió dollár értékben forgalmazták a jegyeket.

A legnagyobb bemutatóhétvégi bevételeket az észak-amerikai mozikban eddig Marvel-filmek hozták, a két Bosszúállók film mellett a Vasember 3 kaszált debütálásakor 174,1 millió dolláros bevételt.

A mozis toplista élén óriási a szakadék ezen e hétvégén az első és a második helyezett között. Az ötödik hete futó és eddig a toplista élén álló Halálos iramban 7 című akciófilm a második helyre csúszott, de már csak 6,3 millió dolláros jegyeladást produkált. Összbevétele az észak-amerikai piacon elérte a 330 millió dollárt, az akciófilm globális jegybevétele pedig meghaladta az 1,4 milliárd dollárt, ez minden idők negyedik legnagyobb jegybevétele.

Az észak-amerikai mozis toplista harmadik helyére ezen a hétvégén a Lionsgate romantikus drámája, az Adaline varázslatos élete került. A Blake Lively és Harrison Ford főszereplésével készült film 6,3 millió dollár bevételt hozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?