Szerencsés véletlenek

Tavaly írt egy könyvet. Hírértéknek számít, de nem azért, mert új könyvvel rukkolt elő, hanem mert friss munkája a legtöbbhöz hasonlóan lebilincselő olvasmány és bestseller. November végén a Magyarország szerencséje első bemutatóján a Libri Könyvpalotában szinte akkora tömeg verődött össze, hogy a pesti Rákóczi úton dugóban veszteglő autósok azt hihették, fantasy műfajban alkotó író dedikálja új opusát. Hahner Pétert, akit az újbudai otthonában február utolsó napjaiban keresünk fel, a vizit elején a könyv fogadtatásáról kérdezzük. Miközben a fotós kolléga felméri, hogy miként lehet a legtöbb fényt beengedni a hálószobával összeérő nappali ablakán, a történész leül arra az elegáns díványra, amely egy olyan könyvszekrény előtt áll, ami már szinte rogyadozik a kötetek súlya alatt.
„Az elmúlt év utolsó hat hetében a vásárlók nagyon kedvezően fogadták a könyvemet. Persze ehhez a karácsonyi kereslet megnövekedése is hozzájárult – kezd bele. – Úgy tűnik, sikerült a címmel és a témával, az 1682 és 1711 közti magyar történelem, a felszabadító háborúk és a Rákóczi-szabadságharc nemzetközi hátterének bemutatásával felkeltenem az érdeklődésüket” – állapítja meg. A Magyarország szerencséje, amely az említett korszak mára elfelejtett hőseinek is emléket állít, a szerző 23. önálló kötete. A 65 esztendős történész, aki csíkos pulóverben, kényelmes fekete színű nadrágban fogad minket, kedélyes és udvarias beszélgetőtárs. „Írói” pályafutása több mint harmincöt évet ölel fel. Az egész história úgy kezdődött, hogy 1984-ben egy Marat-életrajz lefordítását ajánlotta fel több kiadónak. (Akkoriban valamiért kedvelte a francia forradalomnak ezt a különös újságíróját, hinti el a történet felénél járva.) A Kossuth Kiadó szerkesztője azzal az obligát mondattal utasította el, hogy mostanában inkább magyar szerzők műveit adják ki. Minden előzetes megfontolás nélkül Hahner feltette neki a kérdést: „És nem lehetnék én is egy ilyen szerző?” A spontán viszontválasz meglepte: „Dehogynem, készítsen egy szinopszist, és küldje el!” Így is tett, a könyvkiadó pedig elfogadta a közlésre szánt művet.

Az első önálló kötetére sem kellett sokat várni. „1985-ben adták ki első könyvemet A Bastille bevétele címmel. Az előbb említett kiadó Népszerű történelem című sorozatában jelent meg, amelyet Szuhay-Havas Ervin szerkesztett. Négy év múlva kapóra jött a nagy francia forradalom kirobbanásának 200. évfordulója, abban az évben sikerült több, hasonló témájú kötetet közzétennem. Egyet XVI. Lajos király szökéséről, egyet a hadtörténetről, valamint a francia forradalom kislexikonát.”

A Franciaország és az Egyesült Államok történetére specializálódott szakember legismertebb kötete mégis a 100 történelmi tévhit, amely tíz évvel ezelőtt az Animus, a jelenlegi kiadója gondozásában jelent meg. „A siker hatására később még két tévhit-gyűjteményt is megjelentettünk” – kommentálja az „eredményt”. Hogy miért ez a legnépszerűbb az életműben? – Az ötlet új volt, az alcím (… amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod…) kifejezetten provokatív, a fejezetek tömörek, olvasmányosságra törekedtem, s a történelmi szempontból legjelentősebb, legfontosabb tévhiteket gyűjtöttem össze.” Azt, hogy a cím az egyik kultikus Woody Allen-film, az Amit tudni akarsz a szexről (de sosem merted megkérdezni) címét is idézi, csak ráadásként teszi hozzá. Akárcsak azt, hogy a Harry Potter hozta össze a kiadójával, ugyanis rettentően kedvelte a varázslótanoncról szóló szériát, amelynek magyar fordításait az Animus adta ki. Az ötödik kötetet előbb angol nyelven olvasta, ajánlót is írt róla. Csak idő kérdése volt, hogy a kiadó és az olvasó összebarátkozzon, aztán a könyves cég zöld utat adott neki egy saját kötet írásra – szabadon választható témában.

Szerencsés véletlen, hogy imént futtában szóba hozta a nevettetést, mert írásaiban gyakran él a humor eszköztárával. „A humor szerencsére ugyanolyan szerves része a történelemnek, mint a tragikum. Az emberek nem csak öldökölték, kormányozták és szolgálták, hanem néha ki is gúnyolták egymást, és ezen jókat nevettek. Már Julius Caesarról is írtak gúnyverseket a katonái. Aligha lehet megbízható Churchill-életrajzot készíteni számtalan anekdota felidézése nélkül. A szovjet történelem abszurditásait pedig a korabeli keserű viccekkel lehet a legjobban érzékeltetni” – közli velünk higgadtan.

Határozott léptekkel átsétál a legtávolabbi szobába. A dolgozó ablakából annak az iskolának az épületét látja, ahova nyolcéves korától járt. Mielőtt a fotós az asztali számítógép előtt is készít róla néhány felvételt, elmondja, hogy az elmúlt 53 évét ebben a lakásban élte le. A 60-as évek elején, amikor szüleivel ideköltözött, az elhelyezkedés mellett a távfűtés és a meleg víz miatt is rendkívül kedvezőnek számított a lakótelep. Lokálpatriótának tartja magát, bár pécsi egyetemi oktatóként gyakran volt távol. (Nem vezet; de a kelenföldi pályaudvar, ahol a pécsi járat is megáll, tömegközlekedéssel percek alatt megközelíthető.)

„1985-ben kaptam lehetőséget a közelmúltban elhunyt Ormos Máriától arra, hogy a pécsi egyetemen történelmet tanítsak. Nagy sikerélmény volt, amikor kiderült, hogy képes vagyok érdekfeszítő órákat tartani, hogy fel tudom kelteni a hallgatók érdeklődését” – idézi fel a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti Tanszékén eltöltött éveit, hozzátéve a tényt, hogy két éve nyugdíjba vonult. Az egykori docens tartja a kapcsolatot számtalan egykori diákjával, örül a sikereiknek, és mindig elfogadja az előadásra szóló meghívást azokba a gimnáziumokba, ahol tanítanak. Tavaly visszahívták Pécsre is. Néhány előadásra, nem egy egész szemeszterre, de ezt cseppet sem bánja, mert a generációváltást elengedhetetlennek tartja.

Az asztali naptára tele van márciusi, áprilisi programokkal, jószerivel könyvbemutatókkal és ismeretterjesztő történelemórákkal. Az íróasztalán idén és tavaly megjelent könyvek sorakoznak, jegyzetek társaságában. Új könyvön dolgozik: XVI. Lajos francia király életrajzát szeretné megírni. „Úgy érzem, érdemes alaposabban is megvizsgálni ennek az oly sokat rágalmazott személyiségnek a pályafutását. Távolról sem volt oly ostoba és nevetséges, ahogy a történelmi művek többségében olvasható.”

Arra a kérdésemre, hogy megbízható percepcióval látom-e újra divatosnak az életrajzot, azt feleli, hogy szerinte régen is népszerűek voltak, csak a történészek nem tartották méltónak magukhoz a műfajt. „Negyven évvel ezelőtt még nagyobb tekintélye volt a gazdaság-, mentalitás- és társadalomtörténeti kutatásoknak, mint a politikatörténet művelésének. Azóta a történészek nagy része kénytelen volt beismerni, hogy nem minden esemény magyarázható meg hosszabb távú folyamatokkal, és érdemes megvizsgálni a nagy személyiségek történelmi szerepét is.”

És mi a helyzet az álhírekkel, amelyek képesek a vírusoknál is gyorsabban terjedni?  

„A tévhitek korábban is terjedtek, az internet legfeljebb meggyorsította a terjedési folyamatot. Viszont olyan dokumentumokat tett elérhetővé a világ minden pontján, amelyek alaposabb elemzéséhez korábban el kellett volna utazni egy másik országba vagy kontinensre. Most azonban a szobánkból sem kell kimozdulni. Vagyis én úgy látom, a számítógép és az internet alaposan megkönnyítette a történészek munkáját.”

A professor emeritusszá válása évében a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozatával kitüntetett Hahner valaha gyakrabban fordított, Tocqueville A régi rend és a forradalom című művének általa jegyzett átültetése széles körben ismert.

„Hat könyvet fordítottam le, C. A. Beard amerikai történész, a francia Alexis de Tocqueville és François Furet fő műveit, egy összefoglaló művet az Egyesült Államok történelméről és egy De Gaulle-életrajzot. Az utolsó fordításom 2004-ben jelent meg. Robert M. Utley írta, a címe: A lándzsa és a pajzs – Ülő Bika élete és kora” – válaszolja. A végén hozzáteszi: egyelőre nem tervez újabb fordítást.

Amikor a „forradalom” nehezen definiálható fogalmára, valamint a világpolitikára terelődik a szó, nem bírom megállni, hogy ne kérdezzek rá az amerikai elnökválasztásra. Miként gondolja az amerikai történelmet ismerő, a Kennedy-gyilkosságot hosszú ideig tanulmányozó szakember, változik-e majd Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök megítélése a közeljövőben? „Nagyon sok amerikai elnök megítélése változott a történelem során, s a kortársak véleménye szinte sohasem volt azonos a nagyobb történelmi távlatból visszatekintő történészek véleményével. Ennél többet ma még aligha mondhatunk.”

A beszélgetés végén újra felütöm a legutóbbi könyvét, megint csak észreveszem, hogy a látogatásunk során a papagájlármától hangos konyhában sürgő-forgó feleségének, Pordány Saroltának ajánlotta. Távozáskor néhány szót váltunk is a ház asszonyával, aki közművelődési szakember, a Budapesti Művelődési Központ igazgatója volt. A pár 1977 óta él házasságban. A férj a liftre várva osztja meg velünk, hogy Sarolta asszony volt az, aki 1980 táján felszólította arra, ismerje el végre-valahára, hiába végzett magyar–könyvtár szakon, őt igazából a történelem érdekli. Ha ez nem lenne elég, Hahner Péter legtöbb kéziratának is ő az első és legszigorúbb olvasója.