Szerelem után a náci elitképző

Húszévesen már a csúcson vanZuzana Mináčová felvételeElőször 2000-ben volt ott, Dennis Gansel nagy sikerű tinikomédiájával. A Csajok a csúcsont Németországban is óriási kasszasikerként könyvelték el. Boldog lehetett az a néhány tizenéves, aki ezzel startolt a pályán. Milliós tömegeket hódítottak Európa-szerte.

Max Riemeltnek ez volt akkor a harmadik filmje. A harmadik jó filmje. És volt már egy fontos tévéfilm is mögötte, a Karácsonyi mese. Érzékeny, szeretetre éhes kamaszként állt a nézők elé, és ezen a vonalon vitte őt tovább Dennis Gansel is, amikor beválasztotta őt az ártatlanságuk nyűgétől szenvedő gimis srácok maréknyi csapatába. Barátnője már neki is van a filmben, a flúgos szőke, aki bizsergető vágyai gyors kielégítése helyett inkább „biztos tartalékként” használja, amíg – a Csajok a csúcson 2-ben – meglepetés nem éri. A csendes víz partot mos élő bizonyítéka ugyanis Flin, „a mi fiúnk”, aki megunva a hóbortos szőke csajszi végeláthatatlan cicázását, életében először eljut végre a „csúcsra”. Flin itt már szexéhes egyetemista, aki kollégiumi szobájának szűkös terében a csillagos eget is magára rántaná egy kiadós szeretkezés során. Ami végül meg is valósul, mármint „a nagy ütközet”, mert a csillagok, Flin nagy bánatára, továbbra is elérhetetlenek. A kedves, rokonszenves, érzelmi síkon is megbízható ifjú ember a történet vége felé visszatalál időközben tapasztaltabbá és okosabbá vált szőke szerelméhez, és addig ölelik egymást, amíg egy erősebb érzés el nem választja őket.

Rendezőként ezt a történetet Peter Gersina jegyzi, Dennis Gansel azonban ismét jelen van Max Riemelt életében. Karlovy Vary idei fesztiválján a Napolával juttatta a legjobb férfialakítás díjához a huszonéves színészt, aki sodró erejű játékával most szerez magának újabb híveket a világban.

Húszéves kora ellenére Max Riemelt komoly, megfontolt fiatalember. Azon az estén, amikor Karlovy Varyban átvehette élete első külföldi elismerését, hajnalig szórakozhatott volna, elvégre nyert, s azt meg kell ünnepelni. Rendezője és színészkollégája társaságában finoman, visszafogottan élvezte a sikert a Pupp Szálló dísztermében tartott zárófogadáson. Beszélgetésünk ezt megelőzően született, közvetlenül a Napola vetítése után.

A Csajok a csúcson előtt is játszott már komolyabb darabokban, drámából azonban most vizsgázott jelesre.

A Csajok a csúcson a színészi kamaszkorom. Anélkül, hogy lekezelném a filmet, azt kell, hogy mondjam: nem állított nehezen megoldható feladat elé. Az első részben ugye, a sóvárgó gimnazistát kellett megformálnom, a másodikban pedig egy szerelmi ügyekben nem éppen szerencsés egyetemistát. Tinikomédiában szerepelni a legtöbb esetben tuti siker a színésznek. Ha érdekes figura lehet a történetben, széles körben megalapozhatja a népszerűségét. A Csajok a csúcson engem is magasra repített, de tudtam, hogy ettől nem fogok elszédülni. Amúgy sem vagyok az a típus, akit óvni-félteni kell, mert könnyen megárthat neki a siker. Annál én sokkal józanabbul gondolkodom.

Honnan e higgadtság, rokonszenves tisztán látás?

Bizonyára így neveltek a szüleim. Időben figyelmeztettek: attól, hogy a moziban és a televízióban látom viszont magam, még nem vagyok több, mint mások. És igazuk volt. Nem tartoztam soha azok közé a srácok közé, akik fejvesztve tomboltak egy-egy bemutató után. Én nem iszom, nem cigizem, és az éjszakában sem szeretek elveszni.

Higgyem azt, hogy koravén?

Nem, nem vagyok az. Csak másra figyelek az életben, mint a korombeli fiúk zöme. Ha már kaptam ezt a lehetőséget, hogy különböző sorsokat, életutakat mutathatok meg, akkor úgy érzem, minden erőmet, tehetségemet ennek kell alávetnem. A tehetséget egyébként is fejleszteni kell, nem elégedhetek meg azzal, amit tegnap nyújtottam. Az holnap már kevés lehet, én pedig már a holnaputánra gondolok. Hogy ne álljak tehetetlenül egy nehezebb feladat előtt.

A Napola tizenhat éves Friedriche, akit benyel a náci birodalom gépezete, kemény falat lehetett.

Mindenekelőtt hatalmas szerep. Végig ott vagyok a vásznon, és sokszor bizony olyan jelenetekben, amelyek lelkileg engem is megviseltek.

Friedrich, ez a jókötésű, kemény öklű, romlatlan munkásgyerek a szebb jövő reményében kerül be a náci birodalom elitneveldéjébe. Boksztudásának köszönhetően szélesre nyílik előtte a Napola (Nationalpolitischen Erziehungsanstalt) kapuja. Lenyűgözi a rend, a fegyelem, a pompa, a tiszti egyenruha varázsa. Szülei aggodalmával mit sem törődve valósággal megszökik otthonról, hogy „többre vihesse”, mint az édesapja. Hogy a hitleri elitképzőben embertelen drill is várja, arról mit sem sejt. Ez már csak az intézet falai között válik világossá számára.

Szeretem ezt a filmet. Nagyon fontos számomra. Nemcsak azért, mert a német történelem egyik leggyalázatosabb fejezetének eddig „összeragadt” oldalait üti fel, hanem mert színészileg is új helyzetek elé állított. Friedrich a náci tisztek paradicsomában a legkegyetlenebb poklot éli meg. Látja, mire kényszeríti társait, a nála jóval gyengébb fizikumú fiúkat a gépezet. A megalázás és megszomorítás végeláthatatlan stációit kell végignéznie, a lelki kizsákmányolás és a fizikai megsemmisítés teljes skáláját. Ő maga akkor kérdőjelezi meg az intézet tanárainak „tisztaságát”, amikor fegyvertelenül menekülő szovjet katonagyerekek levadászására vezénylik ki őket a közeli erdőbe. Barátja öngyilkossága pedig végérvényesen ráébreszti arra, hogy másutt a helye, nem ebben a gyilkos táborban, ahol csak az erejére és az elszántságára volt szükség, nem pedig a lelkére.

A film megrázó képsorai között is az egyik legborzongatóbb, amikor Friedrich visszaadja elegáns tiszti egyenruháját, s kopott, kinőtt ruhájában gyalog baktat hazafelé.

Ezeket a jeleneteket is többször felvettük. Amikor Friedrich a tiszt elé rakja mindenét, amit a Napolában kapott. Amikor a tiszt még az alsónadrágját is leparancsolja róla, mert leltári száma van. Amikor Friedrich mezítelenre vetkőzve teszi meg az utat a folyosón egészen a szobájáig. S a végét, amikor magába roskadva elhagyja a kastélyt. Nem vagyok babonás. Ez volt a tizenharmadik filmem. Remélem, a továbbiak is hasonlóak lesznek. Hasonlóan izgalmasak és hasonlóan nehezek.