Szerelem, mely legyőzte a halált

A Colette egy szerelemről szól, mely az auschwitz–birkenaui koncentrációs táborban lobbant fel egy belga zsidó lány, Colette (Clémence Thioly) és egy cseh zsidó fiú, Vili (Jiří Mádl) között, s túlélt minden borzalmat. A szerelem hátterében a film az áldozatok ellen elkövetett borzalmak mindennapjaival szembesít. „Milan Cieslart több évtizede ismerem. Régóta tervezetem vele egy közös munkát. Azért szeretném, ha a Colette-nek ő alkotná meg a filmes változatát, mivel a legjobb kortárs rendezőnek tartom” – írta Arnošt Lustig 2011-ben már a kórházból annak a bizottságnak, amelynek a film támogatásáról kellett döntenie. „Örömmel tölt el, hogy sikerült befejezni a filmet, ugyanakkor bánat is vegyül az örömbe, hogy Arnošt Lustig nem érhette meg a bemutatót – mondta a rendező a sajtóvetítést követően. – Tizennégy nappal a halála előtt küldte el nekem a kórházból utolsó megjegyzéseit a kész szövegkönyvhöz. Legyél kulcs a történethez, s én segítek neked megnyitni, biztatott.” A film elején 1973-ban járunk. Egy kerettörténetben Vili, az ötvenéves író (aki a történetet megírja) fia menyasszonyával és annak anyjával ismerkedik. Kiderül, apa és anya évekkel korábban már találkozott. A kerettörténet az író emlékezetét követve átvált a múltba, a transzportok idejére, amikor találkoznak, és egymásba szerettek az auschwitz–birkenaui haláltáborban. A Kanada nevű munkatáborba kerülnek mindketten, ahol a transzporttal érkezőktől elkobzott holmikat vizsgálják át, és osztályozzák az áldozatok által magukkal hozott, a bőröndökből előkerült különböző étékeket. Colette azok közé a nők közé kerül, akik a ruhákat fejtik fel, hogy megtalálják a beléjük rejtett pénzt, drágaköveket és minden értékesíthetőt.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"122621","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]] Szerelmük kibontakozását nemcsak a kegyetlen viszonyok nehezítik, hanem súlyosbítja az is, hogy Kanada gyilkos brutalitástól vérengző vezetőtisztje, a bestiális Weissacker is szemet vet Colette-re, és a lányt nemi vágyai kielégítésére „használja” megalázó módon. A szerelmesek szökésre készülnek, amit egyrészt elárulnak, másrészt meghiúsít Colette terhessége. Az érzelmi viszonyok káoszából a halál árnyékában, ott ahol eltipornak minden emberi értéket, ott, ahol törékeny a határ jó és rossz, igazság és hazugság, szeretet és gyűlölet között, megszületik egy új élet. Colette szőke, kékszemű gyermeke! A lány, akit a kerettörténetben Vili fia feleségül akar venni… Milan Cieslar a Colette-tel trilógiává kerekítette második világháborús filmjeinek sorát, amelyet a Der Lebensborn – Az élet forrása című munkájával alapozott meg. Az a Lebensborn, vagyis az árja utódokat biztosító programról szól. Egy cseh lány esetét meséli el, aki nem a programba beválasztott SS-tiszttől, hanem szerelmétől, egy bújtatott zsidó fiútól esik teherbe. A Colette képi világa, vagyis az, amit a haláltáborról láttat – beleértve az erőszakot –, beleélőssé teszi a filmet (elképeszt azzal, ahogy az egész masinéria működhetett). A filmes eszközökkel profin megjelenített pokolban intenzíven hat a humánum erejét sugalló emberi intimitás. Még inkább annak a, Weissacker részéről fenyegető veszélynek az örökös jelenléte, amely Colette és Vili kapcsolatára leselkedik. A film erőssége Weissacker önteltséggel és gyűlölettel társult féltékenységének a feltárása. Semmi se szab gátat a német tiszt elferdült ösztöneinek. Kéjesen kísérletezik azzal, hogyan lehet a legmegalázóbb, legeltipróbb módon ártani. Félelmetes, hogy nemcsak az egyenruha teszi azzá, aki, illetve ami. Lecsupaszítva, mezítelen lényével is maga a pusztító (egy jelenetben mezítelenül tekint ki az ablakból a táborra). Hidegrázós, ahogy Eric Bouwer német színész életre kelti. Az ő érdeme is, hogy Weissacker figurája által, annak karakterén keresztül mennyire felerősödik, plasztikusan kidomborodik az, amit a haláltábor mindennapjaiból mutat a film: az „ordas eszmék” fizikai megnyilvánulása.