Szédülés: itt a Péterfy Bori & Love Band új lemeze

Budapest |

<p>Szédülés címmel megjelent a Péterfy Bori &amp; Love Band negyedik stúdióalbuma. Az egyik legnépszerűbb popcsapat új, meglehetősen slágeres anyagáról a zenekarvezető Tövisházi Ambrus beszélt az MTI-nek.</p>

"A tizenkét szám többsége a közelmúltban íródott. Legutóbbi lemezünk, a Fehér éjszakák óta több mint három év telt el, részben amiatt is, hogy nem szerepelt rajta igazán nagy sláger, ezért kevésbé kapták fel. Ez egy időre visszavetette az alkotói kedvet, de ezt az időszakot lezártuk. A Szédülés egyik érdekessége, hogy Péterfy Bori a korábbiaknál több szöveget írt rá, összesen hatot, és mellette új alkotók is közreműködtek" - mondta a kedden éppen 40 éves dalszerző, billentyűs, vokálos.

Az elmúlt években megszokott (Tariska Szabolcs), és rendszeres (Lovasi András) szövegíró mellett Párnacsata címmel Vető János, a nyolcvanas évek első felében működött legendás underground zenekar, a Trabant Svédországban élő egykori gitárosa is jegyez egy szöveget.

"Méhes Marietta és a Trabant annak idején semmihez sem hasonlítható, csodálatos világot teremtett meg, miközben egyetlen nagylemezük sem jelent meg. A Love Band első koncertjein 2007 környékén játszottunk két Trabant-számot, az Ez a ház is ledőlhet, meg a Tűz címűt. A Párnacsatát már jó ideje játsszuk a koncerteken" - mondta Tövisházi Ambrus.

A nyitószám, a Dühös Max és a néma lány szövegét Nemes András (Pluto, Biorobot) szerezte. "Bori korábban készített a Plutóval egy közös dalt A nagy szívbűvölő címmel, és eszembe jutott, milyen jól passzolna András pofátlan rock and roll hangulata az egyik dalötletemhez. A Dühös Maxban Henri Gonzo, a Fran Palermo énekese is szerepel". Péterfy Bori vampos, dühös, kemény szövegei közül a fekete-fehér videóval is megtámogatott Szép halott akár az előző lemezen szerepelt Futás folytatásának is tekinthető, de most nem a nő, hanem a férfi ér tragikus véget. A Domino az éjszakai szórakozóhelyek, a drogok világának visszásságait mutatja meg.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"226879","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

A dallamos zenék között néhány "elborult", punkos megoldás is szerepel a Szédülés című lemezen; az Üvegcipő egyenesen az amerikai Sonic Youth egyszerre dallamos és kísérleti, zajos világát idézi.

Idén Tövisházi Ambrus korábbi és jelenlegi zenekarai, projektjei is színpadra lépnek, és/vagy lemezt jelentetnek meg. A dolgot megkönnyíti, hogy a Péterfy Bori & Love Band, az Erik Sumo Band, illetve az Amorf Ördögök tagjai között a korábbiaknál is nagyobb az átfedés, öt zenész - Tövisházi mellett Drapos Gergely basszusgitáros, Pápai István ütőhangszeres, Császári Gergely és Nagy István gitáros-énekes, valamint Gáspár Gergely dobos - mindhárom formációban szerepel.

Mint a zenekarvezető elmondta, a különböző formációkkal nagyon sokat próbálnak együtt, és bár a stílusok és a frontemberek különböznek egymástól, az összeszokottság könnyebbség a számukra.

"Azt gondoltam, a 40. születésnapomra meglepem magam egy zsúfolt évvel. Az aktív korszakát 2013-ban lezárt Erik Sumo Band azért időről időre összeáll egy-egy koncertre. Az idei együttzenélés aktualitását az is adja, hogy a Liza, a rókatündér című filmhez írt zeném meglehetősen sikeres lett, a Magyar Filmhéten is díjazták, most a filmzene dalai közül is előadunk néhányat élőben" - mondta a zenész.

Az Erik Sumo Band az elmúlt héten (a helyszín a Gozsdu Manó Klub, majd kétszer az A38 hajó volt) három egymást követő teltházas koncertet adott. A három énekessel, Kiss Erzsivel, Harcsa Veronikával és Tövisházi Ambrussal felálló zenekar egy nyári fesztiválon is látható lesz, július 28-án Kapolcson a Művészetek Völgye keretében.

Az 1993-tól 2007-ig létezett Amorf Ördögök (itt az öt említett zenész mellett Péterfy Bori és Tariska Szabolcs énekel, Tompa Ákos trombitál, de a régi felállásokból ott lesz Eichinger Tibor gitáros és Mikó György ütőhangszeres, fúvós is) tavaly, nyolc év után először az A38-on tripla teltházas koncertet tartott, idén június 28-án pedig a Müpa felkérésére lép fel, a Honvéd Férfikarral.

Tövisházi Ambrus rendszeresen koncertezik az idén 30 éves Tudósokkal, drMáriás punkos, dzsesszes, dadaista formációjával is, Hajós-Dévényi Kristóffal (Unbending Trees) közös projektje, az ipari zenékre épülő dallamos The Gomb lemeze pedig megjelenés előtt áll.

A Péterfy Bori & Love Band Szédülés című lemeze a Megadó Kiadó gondozásában jelent meg. Az album bemutató koncertje július 30-án lesz a Budapest Parkban, az együttes jövőre, tizedik születésnapjára várhatóan újra albummal jelentkezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?