Szécsi Noémi: Levelek a kertből

A nagy álmainkkal fokozatosan számolunk le. Egyenként vagy néha kettesével, mindenesetre nem egyszerre, hanem lassacskán, hosszú éveken át. 

De én mindenről egyszerre lemondtam, minden reményt eldobtam az aszályos április és május után. És most? Amióta szinte naponta esik, újra hinni kezdtem az élet erejében. Higgy hát te is! Az ablakon doboló eső muzsikájára új terveket szövök, úgy teszek, mintha még csak huszonöt éves ifjonc lennék és nem ötvenöt éves meglett férfi, mintha előttem terülne még el az egész élet, mint egy sűrűn lófaszmintás, kézzel szövött falvédő. Pedig valójában már régóta ott bolyongok, mélyen a lószerszámok erdejében.

Örülök, hogy egyszer végre megfogadtad a szavamat, és pozsgásokat ültettél a balkonládáidba. Biztosíthatlak róla, hogy balsikerekkel és megaláztatásokkal teli tavaszod után ez végre megnyugvást jelenthet. Utazhatsz bárhová, akárhány hétre, érheti őket bármeddig, bármilyen erős sugárzás, ezek nem száradnak ki, virulnak a kánikulában,  és akkor burjánoznak a legjobban, ha magukra maradnak a nyári nappal. Az ilyenek csak kirohadni szoktak, ahogy ebben az esős júniusban nekem is kirohadt az a négy tő kövirózsa, amit márciusban Jusztina néni háza elől loptam. Tudod, csak úgy leguggoltam a járdán, mintha a cipőfűzőmet kötném, és közben tövestől kitéptem és zsebre dugtam négyet, mert az ilyet csak oda kell toszni egy kevés földre a téglarésbe és gyorsan meggyökeresedik, Jusztina néninek meg már úgyse hiányzik, télen operálták szürkehályoggal. Erre most az összes kövirózsa kirohad. Dehát értek én a tanításból: ebül szerzett jószág ebül vész el.

Apropó, ebek. Kertész vagyok, nem szeretem az állatokat. Tudom, hogy a növények szeretete még nem zárná ki az állatokét, de, tudod, az én szívemben csak egynek van hely, Editkémen kívül se néztem soha másra. (Szluháné a szombati piacon nem számít, neki csupán azért udvarolok hevesen, hogy a szemembe nézzen, amikor leméri az őstermelői disznósajtot, mert így akkor is azt mondja, hogy húsz deka, ha valójában harminckettő.) Azért persze nem taposom el csizmás lábbal a szarvasbogarat. Nem mérgezek egész nap hangosan ugató pitbullokat. Nem temetek trágyadombba vaksi kiskutyákat, ahogy drága jó nagyanyád szokta, de az még egy kíméletlen, háborút megélt nemzedék volt, az én generációm nem ilyen kérgesre keményedett szívű. 

De. 

Ha egyetlen állat is közel merészkedik az újkrumplimhoz és a zöldbabomhoz, nem állok jót magamért. Ezt azért mondom, hogy tudjál a lelki motivációimról, ha maholnap azt látod a híradóban, hogy láncra verve elvisznek, mert abuzáltam egy vaddisznót. Nem érdekel engem se a sertéspestises ukrán vaddisznó, se szökésben lévő szlovák medve, bármivel szembeszállok, ha letapossa az ágyást. Nejem, Editke végre egyszer büszke lenne rám, mindig azt mondja, nem állok ki mellette, ha az anyám, drága jó nagyanyád, kegyeskedik vérig sérteni. Szegény vadállatok, nem tudják, mit cselekszenek! (Ezt persze nem a nagymamára, családunk tisztességben megőszült matrónájára értem, ő nem vadállat, hanem egy önző vénasszony, aki pokollá teszi az életünket. Ami egy másik élettani kategória.)

Más bajom nincs. Amióta lement a vállalkozói számlámról az inkasszó, könnyebben elalszom és nem riadok fel hajnalban. Szép pénzt csinálok a csöves kukoricából, hamar jött idén a termés a mexikói nyarakat idéző április és május miatt, ha nem veri el valami jég a paradicsomot, talán nyaralni is elvergődünk a Balatonhoz az utószezonban. Az általános jelszó amúgy is a magánélet felé fordulás, inkább oda forduljak, mint fel, van három szép fiam, azokban gyönyörködöm majd, ahogy sárral dobálják egymást a sekély vízben. Inkább őket lássam sárdobálás közben, mint valami idegent. 

Neked meg azt mondom, élvezd ki a nyarat, élvezd minden percét, amíg még ki lehet állni, mert ha pár éven belül jön az elsivatagosodás és Alaszkába kell költözni, az már nem lesz ugyanaz. (Oda a nagymamát már nem viszem magammal. Majd lehúzza a redőnyt, és legyezgeti magát egy rejtvényújsággal.)

Ölel szerető nagybátyád, Lajos