Szcenikai csúcstechnika

A színházi élet, a színháztechnika és a legújabb tudományos-műszaki eredmények összefonódása leginkább alighanem a színpadi látványok leghatásosabb elemeit felvonultató alsószínpadi berendezések sokaságában érhető tetten. A Nemzeti Színház főszínpadi játéktere egy különleges elgondoláson alapul, amelyet azonban csak igen nagy kockázattal lehetett megvalósítani. Egy konstruktőrnek, amikor olyan megoldáson gondolkodik, amelynek Európában sehol nincs párja, az első feladata az, hogy a megálmodott csodához bizalmat teremtsen. Már az épület alapjainak tervezésekor figyelembe kellett venni a korántsem megszokott statikai, építészeti, épületgépészeti és villamosítási követelményeket, s ez a megszokotthoz képest tetemes többletfeladatot rótt a megvalósításban közreműködőkre. A színpadtechnikai elemek is csak igen nagy pontossággal, gondos felületmegmunkálással elkészítve tudnak megfelelően működni. A sok esetben tíz méteresnél nagyobb, több tonnás elemeket hiba nélkül sikerült beemelni helyükre…

A gondos munka eredményeként valóságos „mozgó színpad” a színház játéktere. Ez a maga 72 mozgatható, 1x2 méteres süllyedőkkel-emelőkkel beépített – 144 négyzetméteres – felületével valóban egyedülálló Európában. Az elemek egyszerre, külön-külön és tetszés szerinti csoportosításban is működtethetők; például úgy süllyeszthetők és billenthetők, hogy másodpercek alatt a játéktér bármelyik részére akár egy utca vagy egy domb varázsolható. Az már csak a rendezők fantáziájától függ, hogy az elképesztően sok variációs lehetőséget miként használják ki. Mozgatható a mellvéd, továbbá a főszínpad és a zenekari árok közötti rész. A zenekari árok összesen tizenkét süllyedőjének segítségével a főszínpad több méterrel is meghosszabbítható. Sőt, a süllyedők lépcsővé is alakíthatók, így a nézőtér jó néhány ülőhellyel bővülhet.

A színpad, persze, forgatható is. A színpaddal azonos méretű gyűrűs forgót alaphelyzetben a hátsószínpadon tárolják. A mintegy 25-30 tonnás, légrugózású szerkezet gumikerekeken gördíthető a színpadra, oda, ahol aztán a helyére sülylyesztik. A gyűrűs forgóval egyébként a hátsószínpad is mozgatható. Ez utóbbi elsősorban az éppen színen lévő díszlet elhelyezésére szolgál, de a rendezői elképzeléstől függően a játéktér részévé válhat.

A főszínpad alatt 3 méterrel egy járószint van; ott helyezik rá a díszleteket a süllyedőkre, a szerkezet néhány másodperc alatt akár egy egész szobányi kelléket is a színpadra emelhet. A vasfüggöny előtti nyílások alatt emelősor gördül; ennek elemei akár tíz másodpercenként (!) emelhetnek egy-egy színészt a színpadra a megfelelő helyen. A süllyedők némán dolgoznak, a rezgéseket speciális rétegek csillapítják, nyelik el. A színpadi gépezet valamennyi mozgását számítógépes rendszer vezérli. A rendező utasításait számítógépben rögzítik, ezután az előadás előtt elegendő már egyetlen gombnyomás, s minden a megfelelő időben, helyen és módon működik. A technikáért felelős munkatársak egy képernyőn követik az előadás menetét, irányítják az egyéb berendezések kezelőit. Különleges hatások érhetők el a „zsinórpadlásról”; a felsőgépészet berendezéseivel mozgatható díszletekel és függönyökkel, a röptetővel és a főszínpadi vezérelhető mozgó zsámolyrendszerrel is.

A színházi előadás fontos kelléke a fény. Az új színház rendezői a lehetőleg korszerűbb lámpákkal – hatásvilágítással – gazdálkodhatnak: minden elképzelhető hatás, amelyet csak el lehet érni fénnyel, árnyékkal, színekkel, világítható és vetíthető formákkal, az ezen a színpadon megvalósítható. Ugyancsak a legjobbnak tartott berendezések alkotják az elektroakusztikai rendszerek alapját, mind a hatáshang keltésében, mind pedig a hangosításban, illetőleg az ügyelői és a biztonsági (evakuációs) hangrendszerben.

Bár a színpadtechnika napról napra fejlődik, a legújabb színházunkba beépített eszközök – aligha tévedek – még hosszú-hosszú időn át korszerűek maradnak.