Smaragd madár repül

<p>Csehországban és Ausztriában ugyanúgy, mint a magyar könyvpiacon a legolvasottabb művek egyike Patti Smith Kölykök című, megrázó erejű memoárja. Megjelenése évében, 2010-ben National Book Award díjat nyert az Egyesült Államokban, ami nem kis elismerés a költőként és dalszerzőként is híres énekesnő számára.</p>

 

Patti Smith huszonegy évesen, 1967-ben indult el New Yorkba, mert ott akart művészszé válni, vagy legalábbis egy híres alkotó múzsája lenni. Ott tanuló festő barátai lelki és anyagi támogatásával el is indult a maga útján, megjárva a poklok poklát. Minimálbérért gyári munkásként dolgozott, de volt könyvesbolti eladó is. Egyik helyről kirúgták, a másikról önszántából állt tovább. Csövezett is, ha éppen gubanc volt az életén, alkalmi munkáiból éppen hogy csak talpon maradt. Aztán találkozott egy gyöngyöt fűző brooklyni sráccal, és alkalmanként együtt csavarogtak. A barátságból szerelem lett, sok fázással, éhezéssel, majd összesátorozással, költözködéssel. Nem ezt nevezik romantikus love storynak, az biztos. A srácot papnak szánták a szülei, ő maga viszont festő akart lenni. Eleinte pornóújságokból kivágott fotókból készített különböző kollázsokat, majd installációkba vitte fantáziáját, közben rajzolt, rajzolt és rajzolt. Átmeneti lakóhelyük a híres Hotel Chelsea volt, a New York-i művészvilág csóróinak legendás tanyája, ahol annak idején Milos Forman és Ivan Passer is eltöltött pár hónapot. A lányból később költő és énekes lett, „ikertestvéréből”, szerelméből, később barátjából neves fotóművész, aki virágcsendéleteivel és portréival, de legelsősorban szexuális témájú, nem egy esetben obszcénnak titulált képeivel a nyolcvanas évek második felében vált a New York-i szubkultúra egyik vezéregyéniségévé. Patti Smith-t, mert ő volt a lány, ma már polihisztorként emlegetik szerte a világon, Robert Mapplethorpe, mert ő volt a srác, a testi szépség 20. századi megörökítőjeként kanonizálódott. Smith és Mapplethorpe öt évet élt együtt, barátságuk azonban nem tört meg egy percre sem. Ezt írta most meg Kölykök címen a punk keresztanyja, aki barátjának tett ígéretét, hogy megírja kettőjük történetét, húsz év elteltével tudta beváltani, mert most találta meg hozzá a hangot. „Sok mindent mondtak Robertről, és sokat fogunk még beszélni róla – írja könyve bevezetőjében Patti Smith. – Fiúk utánozzák majd a gesztusait. Fehér ruhás lányok siratják göndör fürtjeit. Lesznek, akik megbélyegzik. És olyanok, akik bálványozzák. Mértéktelenségeit kárhoztatják és megszépítik. Végül azonban az igazság feltárul a műveiből, a művész testi valójából. És sosem halványul el. Ember nem ítélkezhet fölötte. Mert a művészet Isten dicséretét zengi, és ő hozzá tartozik.” Háromszázötven oldal a könyv. Háromszáz ötven oldal izgalom, kín és gyönyör, fájdalom, zuhanás, felemelkedés, sár és arany, minden, ami két, szenvedélyesen élő, a poklot is megjárt kölyök sorsát kíséri. A mocsokból és nyomorból kivirágzó két tehetség útja mellett a hatvanas-hetvenes évek New Yorkja is megelevenedik, benne olyan alakokkal, mint Bob Dylan, Janis Joplin, Jimi Hendrix, Allen Ginsberg, Sam Shepard és Andy Warhol. „Aludtam, amikor meghalt – kezdi a könyvet Patti Smith, szeretett Robertjét megidézve. – Este betelefonáltam a kórházba, hogy még egyszer jó éjszakát kívánjak neki, de már nem tudtam elérni a morfium rétegei alatt. Kezemben a kagylóval hallgattam a szaggatott lélegzetét, és tudtam, hogy soha többé nem fogunk beszélni egymással.” Soha többé – de ebben az örvényszerű könyvben még igen. Rajzok és fotók sora között éled újra egy fájdalmasan szép szerelmi történet, amely pontos képet fest korunk két öntörvényű művészéről, akik egymásban teremtették meg önmagukat, és önmagukban formálták a másikat. Kölykök voltak, kicsi smaragd madarak, s a lelkük mélyén azok is maradtak. Mapplethorpe 1989 tavaszáig, amíg földi életét élte, Patti Smith pedig még ma, hatvanhat évesen is az.Smaragd madár, erős szárnyakkal.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?