Sir Paul McCartney 70 éves

Budapest |

<p>Paul McCartney, korunk talán legsikeresebb dalszerzője, az egykori Beatle, a popzene első milliárdosa, számtalan sláger írója június 18-án betölti hetvenedik életévét.</p>

A múlt század második felének kultúrtörténetére meghatározó hatás gyakorló Beatles egykori tagjának élete szó szerint is nyitott könyv, annyi elemzés, tanulmány és életrajz jelent már meg róla. Liverpooli munkáscsaládban nőtt fel, zenélni hallás után tanult meg. 1957-ben egy templomi fesztiválon találkozott John Lennonnal, aki akkor a Quarrymen nevű zenekarban játszott és nemsokára már együtt kezdtek dalokat írni.

A formáció több név- és tagcsere után Beatles néven futott be, hatásukat a világ kultúrájára nehéz volna túlbecsülni. A Lennon-McCartney páros ontotta a slágereket, ők ketten jól kiegészítették egymást: John volt a keményebb, keserűbb és cinikusabb, Paul a kedvesebb és érzelmesebb. Bár a számokat mindig közösen jegyezték, nyílt titok, hogy McCartney műve egyebek között a Hey Jude, a Let It Be és a Yesterday - utóbbi minden idők legtöbbször, több mint 2200 alkalommal feldolgozott dala.

A Beatles a kétperces slágerektől 1967-re eljutott a popzenét művészet rangjára emelő Bors őrmesterig, sokak szerint minden idők legjobb nagylemezét megalkotva. Az együttesen belül azonban egyre erősebbek lettek az ellentétek és 1970-ben Lennon és McCartney dühös szakmai, személyes és pénzügyi vitái közepette búcsút intett egymásnak.

A gombafejűek közül szólóban kétségkívül Paul futotta be a legsikeresebb karriert. 1969-ben másodszor is megnősült, feleségével, Lindával Wings néven együttest alapított, turnézott, sikerszámokat írt. A nyolcvanas években, Lennon meggyilkolása után nem találta helyét, még a turnézással is felhagyott. Aztán "helyrerázódott", Stevie Wonderrel és Michael Jacksonnal dolgozott együtt, és napjainkban is turnézik, újabb és újabb lemezekkel rukkol elő, a nosztalgiára vágyók kedvéért a Beatles idejéből származó dalokat is előadja.

Fontosabb lemezei: Band on the Run (1973), Wings at the Speed of Sound (1976), Back To The Egg (1979, mindhárom a Wings-szel), McCartney II (1980), Tug of War (1982), Press to Play (1986), Off the Ground (1993), Driving Rain (2001).

A balkezes volta miatt a Beatles idején fordított húrozású, hegedű alakú basszusgitáron játszó zenész nem lázadó fajta, sőt kispolgárnak is nevezhető. Mindig is rendezett családi életet élt, egyetlen káros szenvedélye a füves cigaretta, de nemrég ezt is végleg letette. Bár a hangjegyekből lett bankjegyek milliárdossá tették, takarékos ember lévén sokáig metrón járt dolgozni. "Macca" érdeklődési köre is széles: bár a kottaolvasás művészetét állítólag a mai napig sem sajátította el, írt már oratóriumot és filmzenét, sikeresen ruccant ki a költészet és a festészet területére és lelkesen propagálja vegetáriánus életmódját.

1997-ben II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte, így a Sir címet is neve elé írhatja - igaz, a kitüntetést nem zenei munkásságáért, hanem emberbaráti tevékenységéért kapta, hiszen popfőiskolát alapított és lelkes támogatója a legkülönfélébb humanitárius szervezeteknek. (A Beatles tagjaként korábban megkapta a Brit Birodalmi Rend tagja, az MBE kitüntetést, ami akkoriban hatalmas vihart kavart, sok korábbi kitüntetett küldte vissza érmét, mert nem akart osztozni a címen "a gombafejű narkósokkal".)

Imádott amerikai felesége, Linda 1998-ban rákban hunyt el. Miután a Heather Mills korábbi modellel kötött házassága tévedésnek bizonyult, tavaly ismét megnősült, jelenlegi neje, Nancy Shevell - szintén amerikai - üzletasszony.

Valahol a világon minden percben felhangzik egy dala, a Guinness Rekordok Könyve szerint minden idők legsikeresebb zeneszerzője és előadóművésze, aki több mint százmillió lemezt és ugyanennyi kislemezt adott el és 31 dala volt első az amerikai slágerlistán. A rockzene halhatatlanja, a zenéje iránti érdeklődésre jellemző, hogy három éve Las Vegas-i koncertjére a négyezer belépőjegy hét másodperc alatt kelt el. Sir Paul legközelebbi fellépése Londonban lesz: az olimpia július 27-i nyitóünnepségén ő énekli a zárószámot.

(Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga.)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?