Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny országos fordulója Érsekújvárban

Érsekújvár |

<p>„Minden magyar iskola elsődleges feladata lenne az anyanyelv iránti elkötelezettség megmutatása, az anyanyelven való kiteljesedés képviselete, aminek alapja a többi tudomány elsajátítása, művelése. Ám ezt nem szavakkal, hanem tettekkel kell bizonyítani, igazolni“ – ezekkel a szavakkal nyitotta meg Jókai Tibor a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) irodavezetője a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny országos fordulóját a Csemadok-székházban.</p>

A helyesírási vetélkedő mára mozgalommá vált, a pedagógusok munkáját dicséri, hogy ma már csaknem ezer tanulót vonnak be minden évben az iskolai fordulókba. Idén 54 tanintézmény kapcsolódott be a versenybe, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) felhívására. A versenyzőket a vendéglátó szerepét vállaló érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola nevében Novák Monika igazgató és Szombath Erzsébet pedagógus köszöntötte. Csicsay Sarolta az országos vetélkedő koordinátora elmondta, hogy a legkeletibb végekről Nagyszelmencről érkeztek versenyzőik, és örömmel töltötte el a szervezőket, hogy idén olyan kisiskolák is beneveztek a megmérettetésbe, melyek eddig nem képviseltették magukat.

Az első kategóriában húsz versenyző mérte össze tudását. Első helyen végzett Bánki Bence a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskolából, felkészítő tanára Buzgó Mária volt. Második lett Marczel Krisztina a Nyárasdi Alapiskola tanulója, felkészítője Muzsay Ingrid volt. Harmadik lett Calin Veronika a bősi Amade László Alapiskolából, felkészítője Kovács Judit volt és negyedik helyen Szakáll Fanni végzett a komáromi  Eötvös Utcai Alapiskolából, felkészítője Kovács Tünde volt.  A szervezők tolmácsolták a jelenlévőknek Ádám Zita az SMPSZ alelnökének, a rendezvény főszervezőjének az üdvözletét. A Magyar Nyelvtudományi Társaság – az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének támogatásával – 1997 óta rendszeresen meghirdeti a Kárpát-medencei helyesírási versenyt Magyarországon, amelyen külön kategóriában vesznek részt a határon túli felső tagozatos alapiskolás tanulók.  

Az Érsekújvárban rendezett országos döntő második kategóriájában Bugár Éva a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola tanulója lett az első, felkészítője Kovács Judit nagy örömére. Második helyezést ért el Szabó Nikolett az ekeli Hetényi János Alapiskolából, felkészítője Ódor  Anikó volt, valamint Zakar Ágnes a komáromi Munka Utcai Alapiskolából, felkészítő tanára Turcsányi Gabriella volt. Harmadik lett Fekete Krisztina, szintén a komáromi Munka Utcai Alapiskola tanulója. A versenyzőket az SZMPSZ és a budapesti Tericum Kiadó könyvajándékaival jutalmazták meg az ünnepélyes eredményhirdetésen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?