Római est Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely |

<p>A Historium Kiadó sok szeretettel vár minden érdeklődőt 2011. november 25-én (pénteken) a dunaszerdahelyi Csemadok Házba (Bacsák utca 240/13), ahol Római est néven tartanak rendhagyó könyvbemutatót, 18:00 órai kezdettel.</p>

Az érkezők először római kori ételeket és italokat kóstolhatnak, majd élő történelemórán vehetnek részt a Legio Brigetio jóvoltából, végül pedig író-olvasó találkozóra és római stílusú festettüveg-kiállításra kerül sor.

A budapesti író, Marcellus Mihály A veterán – Aquincum hajnala c. könyve a napokban jelent meg a dunaszerdahelyi Historium Kiadó gondozásában. A regény egy új sorozat, a Pannonia Romanum első része, és érdekessége, hogy nem valamelyik tőlünk távoli provincián játszódik, hanem szinte a szemünk előtt, a mai Óbuda területén, Aquincumban. A történet ugyan bemutatja a légiósok életét, és krimi-szál is színesíti a cselekményt, leginkább talán mégis a „római kozmopilita kalandregény” jelző illene rá, mivel szinte kézenfogva vezeti végig olvasóit a helyszíneken, aprólékosan mutatva be a városi életet, a polgári berendezkedést, az étkezési és fürdési szokásokat, nem utolsó sorban pedig a római építészet és művészet kulisszái mögé is betekintést nyújt.

Az író fáradhatatlan kutatómunkát végzett, erről árulkodik szinte minden leírt szava. Honlapja, illetve a Pannonia Romanum sorozat Facebook-oldala tanúsága szerint Marcellus Mihály rengeteg helyre ellátogatott, gyakorlatilag mindenhol járt, ahol könyve szereplői is jártak, és jószerével nem írt meg olyan házfalat, amely ne állt volna ott a valóságban is.

A könyvbemutatón a szerzővel Nagy Erika prózaíró és publicista beszélget, a kor hangulatát pedig a szervezők egy hamisítatlan római lakomával, illetve a Legio Brigetio élő történelemórájával, viselet- és fegyverbemutatóval szeretnék megkoronázni. Az est kísérőrendezvénye Huszár Kata üvegfestő ókori római stílusú festett üvegeinek kiállítása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?