Róma, az örök város

Philip Matyszak brit történész szellemes-komoly útikönyvében a császárkori Rómába vezet el bennünket. A hét dombon épült városba, amely a civilizált világ közepe, és ebben a pillanatban a Föld népességének negyede felett uralkodik. Nem véletlen hát, hogy mindenki látni szeretné. Az utókor is, amelynek majd´ kétezer év távlatából két lehetősége van: vagy a megmaradt emlékeket, romokat járja végig, vagy szépen hátradől, felpolcolja a lábát – és fejben indul útnak.

Minden út Rómába vezet

Az Antik Róma napi öt denariusból című kötet játékosan és okosan követi a műfaji szabályokat: strukturált, jól használható útikalauz a városhoz, bemutatja az alapvető topográfiát és a legfontosabb látnivalókat (templomokat, szentélyeket, középületeket, köztereket, emlékműveket, fürdőket, császári rezidenciákat); praktikus információk tömegével látja el az utazót, mi mindent érdemes figyelembe venni az utazás, a szálláskeresés során, tanácsokat ad, hol és hogyan érdemes pénzt váltani, vásárolni, enni-inni, szórakozni; emellett pedig működő-élő rendszerként mutatja be a római társadalmat, olyan háttérismeretet és értelmezést kínál, amely megkönnyíti a rómaiakkal való érintkezést, az ügyeink intézését, és segít a kulturális félreértések elkerülésében.

Nagyon is szükségünk lesz erre, mert a császárkori Róma kétarcúsága, a kulturáltság és a kegyetlenség ellentéte megdöbbentheti a messziről érkezett utazót. Már említettük, hogy a város a civilizált világ közepe, a civilizáció egyik alapismérve pedig az, hogy mindenre van szabály, vagy ha az nincs, legalábbis bevett gyakorlat. Ennek egyik intő példájával rögtön a város határában találkozunk. Tegyük fel, jó tempóban haladunk a Via Appián (valószínűleg a magunk lábán, hiszen az úthálózatot, amelynek tartósságát olykor még a 21. század is irigykedve emlegeti, elsősorban a gyalogosok használják – a lovakat nemigen patkolják, a kocsik felfüggesztése, tengelye kezdetleges, így ezekkel biztonsági okokból inkább az út mellett közlekednek, ha muszáj). Érezzük, hogy közeledünk: már feltűntek a monumentális vízvezetékek, megbámultuk a gazdag rómaiak külvárosi villáit, majd valóságos nekropoliszon haladunk át (erre is van szabály: Rómában csupán a legelőkelőbbeket, pl. a császárokat, a Vesta-szüzeket és a Valeriusokat illeti meg az a kiváltság, hogy a városhatáron belül temetkezzenek). És igen: végre elérjük pomeriumot, ezt a szabályosan lerakott kis fehér kövekkel jelzett vonalat, amelyet még Romulus húzott az ekéjével, s amelyet átlépve bizton mondhatjuk, megérkeztünk. Azonban mielőtt megtennénk az utolsó lépéseket, sírás és nyöszörgés üti meg a fülünket. Azok a csecsemők hevernek itt, akiket res vacantesként (olyan dolgok, amelyek tulajdonjogáról lemondott a tulajdonos) kiraktak a szüleik. Vagy azért, mert fogyatékkal születtek, vagy mert lányok, és a család nem bírna eltartani még egy haszontalan családtagot.

Aki erre jár, válogathat közülük: hazavihet belőlük adoptált gyereknek, házi kedvencnek, rabszolgának... Mindenki szégyenkezik e gyakorlat miatt, de a nagy többség tudomásul veszi, hogy ilyen az élet.

Rómában élj úgy, mint a rómaiak

A család és annak tükrében a tulajdonjog fogalmának megértése szintén hasznos lehet, ha belecsöppennénk egy római háztartás mindennapjaiba. Erre leginkább akkor van esélyünk, ha eleve valaki vendégeként érkeztünk a városba – egyébként legfeljebb arra számíthatunk, hogy meghívnak egy-két lakomára, ahol furcsa egzotikumként szórakoztathatjuk a házigazdát és válogatott baráti körét (miközben ínyencségként esetleg tejen hizlalt kövér csigákat raknak elénk).

A római család patriarchális, a családfőnek éppen annyi hatalma van a családtagjai, mint a rabszolgái felett. Konkrétan, ősi törvény, hogy akár rabszolgának is eladhatja a fiát – igaz, legfeljebb háromszor. Ez a családfői hatalom soha nem szűnik meg, tehát elvben még egy hatvanéves férfi is teljes engedelmességgel tartozik a nyolcvanéves apjának, nincs magánvagyona sem. (Azért ide kívánkozik a megjegyzés, hogy a várható élettartam 30 év körül mozog.) Érdemes tudnunk azt is, hogy a család meglehetősen tág fogalom: beletartoznak az vér szerinti rokonok és a törvény szerint függők is. Például viszonylag bevett gyakorlat, hogy a családfő egy idő után felszabadítja a hasznos, jó szolgáló rabszolgáját, aki ezután a család junior tagjának számít. Ne legyünk lekezelők, ha kapcsolatba kerülünk egy ilyen szabadossal: könnyen lehet, hogy vendéglátónk bizalmasa, és azt is tudnunk kell, hogy idegenként alatta állunk a társadalmi hierarchiában.  

Rómát látni és meghalni

Matyszak lelkes és rutinos idegenvezető: pontosan tudja, mi az, amit a messziről jött turista biztosan látni szeretne, hol kezd lankadni a figyelme, mikor kell egy ellazító vagy épp felrázó apró anekdota, pletyka, kikacsintás, és hol lehet közbeiktatni egy-egy tudós ismeretmorzsát. Hát persze, hogy bőven és színesen mesél a Colosseumról és a gladiátorokról, a Circus Maximusról és a kocsihajtó versenyekről, a válogatott módszerekkel végrehajtott, gyakorlatilag szórakoztató műsorként tálalt nyilvános kivégzésekről – végül is, minden látogatóban munkál a bizarr kiváncsiság, az meg egyéni lelkiismereti kérdés, ki-ki részt vesz-e valamelyik eseményen. Aztán egy apró pihenőt tartva azt is elmondja: igen, igaz, egyrészt ez egy kenyéren és cirkuszon alapuló kultúra, másrészt viszont, legalábbis ami a drasztikus ítéleteket illeti, lássuk be, ott, ahol az állam megalkotja a jogrendet és biztosítja a közrendet, de a közbiztonság fenntartását áthárítja a polgáraira (nincs rendőrség), a büntetések visszatartó ereje nagyon is fontos tényező. Ha pedig nem bírjuk a vérszagot, látogassunk el a Pantheonba, és csodáljuk meg felemelő, időtálló szépségét...

Illusztrációk, térképek, hasznos kis adattárak, az elmondottakat jól illusztráló idézetek színesítik bedekkerünket, amelynek vizuális megjelenésére is érezhetően figyelmet fordítottak. A magyar szövegváltozat némileg gondosabb szerkesztése azért jól jött volna (az itt-ott csikorgó mondatszerkezet, a helyenként bizonytalan történelmi terminológia vagy az olyan fura anakronizmusok, mint például hogy Romulus felszállt a mennybe, talán kivédhető lenne) – főleg annak tükrében, hogy ez már a kötet második, új köntösbe bújtatott kiadása. De ne akarjunk sokat. Az Antik Róma napi öt denariusból pontosan teszi a dolgát: mikor a végére érünk, úgy érezzük, tudunk valamit az örök városról – és még többet tudni szeretnénk.

Almási Sára

Philip Matyszak: Antik Róma napi öt denariusból
Scolar Kiadó, 2019 (második kiadás)
144 oldal