Ricky Gervais rutinból szemétláda

Akadnak színészek, akik igazi kaméleonok és átalakulóművészek, és akadnak olyanok is a szakmában, akik egy életen át ugyanannak a figurának különféle változatait alakítják. Ez persze történhet azért, mert beskatulyázták őket, és nem kapnak lehetőséget másra, lehet az is az ok, hogy azon az egy karaktertípuson kívül nem képesek másra, de olykor az is előfordul, hogy egy színész szándékosan ragad benne egy karakterben, kényelmesen beleül a tutiba és esze ágában sincs más irányba menni, még ha az adottságai meg is lennének hozzá. Ricky Gervais egészen biztosan az utóbbi kategória egyik éllovasa, aki a közösségi médiás tevékenységével és a stand up-os dumáival arról is gondoskodik, hogy a karaktereit önazonosnak érezzük. Hívhatják őt bárminek egy filmben vagy egy sorozatban, mi Ricky Gervaist látjuk magunk előtt. 

Gervais rendkívüli komikus, egészen lehengerlő, tabukat nem ismerő humora még a gyengébb filmjeiben/sorozataiban is meg-megvillan. Az After Life-ban egy rákban elhunyt feleségét gyászoló, és a gyászmunka közben főállású seggfejjé váló kisvárosi újságírót alakít, aki depresszióját azzal csillapítja, hogy igyekszik nemcsak a saját életét tönkretenni, hanem azokét is, akiket maga körül talál. Mindenkihez van egy rossz szava, és Gervais bizony rutinból tolja a válogatott sértegetéseket (a dagis poénokat rendesen túlzásba véve), és ezen sokat lehet röhögni. A hat rész során azt a folyamatot kell végigkövetnünk, hogyan lesz egy életunt bunkóból egy reményteli, kedvességre törekvő ember. Nem különösebben ambiciózus történet, és az egész kisvárosi, zárt miliő még inkább behatárolja a sorozatot.

Ahogy A hivatal esetében, Gervais itt is akkor van elemében, amikor a munkahelyén, egy íróasztal mögött ülve oszthatja ki a körülötte lévőket, vagyis, aki mostanáig követte a munkásságát, az nem sok újdonságot fog kapni az After Life-tól, ami egy olyan széria, amit a komikus leginkább a hardcore rajongóinak készített. Ami viszonylagos újdonságot jelent az életműben, az a mai sajtóállapotok szatírába hajló bemutatása, valamint az, hogy Gervais az utolsó két részre szabadjára engedi a szentimentális oldalát is, pedig ez rá korábban nem annyira volt jellemző. Még azt is mondhatnám, hogy a széria a végére igencsak giccsessé válik, és nem állnék messze az igazságtól, bár tény, hogy a főhős vaskos beszólásai azért mindig időben léptetik vissza az After Life-ot attól, hogy teljesen elmerüljön az érzelgősségben. A sorozat egy zseniális komikus kisujjból kirázott munkája, egy viszonylag szórakoztató, de tét nélküli sztori, ami leginkább azoknak ajánlható jó szívvel, akik élnek-halnak Gervais humoráért, és még azt is elnézik neki, amikor nincs a legjobb formában. Röhögni lehet rajta, és az egész évadot ledarálhatod kevesebb mint három óra alatt, szóval a kockázatokkal és mellékhatásokkal felesleges törődni.