Rembrandt, az intimitás illúziójával

A budapesti múzeum a saját gyűjteményében őrzött rajzokból és rézkarcokból összeállított kamarakiállítással idézi fel a világhírű alkotó nemcsak művészi, hanem tanári munkásságát is.

A grafikák, ha egy alkotó festményei között kerülnek kiállításra, nem kapják meg a kellő figyelmet, az ember szívesebben elidőz a nagy, színes vásznakkal. Ezen a kiállításon csak egyetlen színes festmény látható. A mester egyik tanítványának tulajdonított, tölgyfára festett olajkép, Rembrandt anyját ábrázolja. „Ő” az első, „aki” fogadja a látogatót, s meg is adja az intimitás illúzióját: mintha valóban Rembrandt házába lépnénk be. Ami annak idején sok funkciót betöltött, itt élt a család, de műteremként és egyfajta szabadiskolaként is működött, és persze a „műkereskedés” is az amszterdami családi otthonban zajlott. Ennek az életnek a lenyomata látható a kamarakiállításon, Rembrandt és tanítványai grafikáin.

A festő nagyon hamar híres lett Hollandiában, tanárként is népszerű volt. Egyik legkorábbi életrajzírója lejegyezte: „Rembrandt amszterdami házában szinte tolongtak a nemes családokból származó ifjak, akik azért érkeztek hozzá, hogy útmutatást és tanítást kapjanak tőle”. Megtanította nekik a mesterfogásokat, de arra biztatta őket, ne őt utánozzák, találják meg a saját stílusukat. Persze így is nagy a stiláris hasonlóság a képek között. A közelmúlt kutatási eredménye, hogy a Szépművészeti Múzeumban őrzött grafikáknál sikerült elkülöníteni Rembrandt eredeti rajzait és rézkarcait a tanítványok és követők alkotásaitól.
Ezeket a képeket nem távolságból jó szemlélni, hanem közel kell menni hozzájuk. Bevonzzák a nézőt abba a világba, amit ábrázolnak. Olyan apró részleteket fedezünk fel, hogy már-már filmszerű az élmény egy több száz évvel ezelőtti jelenetről, tájról, épületről, szobabelsőről, ahol a fő motívum mögött is zajlik az élet. Megannyi apró felfedezéssel ajándékozzák meg a kiállítás látogatóit. 

A tanítványok nemcsak munkáikkal, hanem teljes valójukban is megjelennek a rajzokon, hisz sokszor ők álltak modellt egymásnak, például a férfiaktoknál. A női akt már kényesebb kérdés volt, nőket ugyanis tilos volt efféle feladatra felkérni. De Amszterdam utcalányai segítették a művésztanoncok szakmai fejlődését, modellt álltak az aktképekhez. A mester az emberi test ábrázolásánál nem az idealizált tökéletességet várta el a tanítványaitól, hanem azt, ami emberi, még ha szabálytalan is.
A mindennapi élet kimeríthetetlen téma volt számára. A grafikák megörökítették a környék ismert koldusait, az utcán a síró gyerekét vigasztaló anyát, gesztusokat, jellegzetes mozdulatokat, intim pillanatokat. Rembrandt ilyenkor nem csak emlékezetből dolgozott, 1630-tól tíz éven át rajzolta a környezetében élő nők és gyerekek életét. 

A portrékon – a festő, az öregember, a prédikátor, a katonatiszt –, mindenki más és más egyéniség. Némi fantáziával összetett jellemrajzot lehetne fogalmazni a rajzokon szereplőkhöz. Rembrandt portrérajzolói korszaka elején tükörben vizsgálta saját arcát s azt, hogy jelennek meg rajta az érzelmek, mit sugall a mimika. Az így készült rézkarcokat a tanításnál is használta, s átadta a tükrös módszert is a követőinek. Azt azonban, hogy arcképeivel olyan nagy sikert aratott már a saját korában, nem csak ennek a módszernek köszönhette. A kiállítás katalógusában a kurátor, Tóth Bernadett ezt írja: „Amszterdamban portréfestői sikerét elsősorban annak köszönhette, hogy modelljeit »mozgásban«, foglalkozásuk gyakorlása közben mutatta be, akik így számos esetben a nézővel is kommunikálnak. Gesztusábrázolásának természetességével példa nélküli, életszerű hatást tudott elérni.”
Kis túlzással, a Szépművészeti Múzeum Michelangelo-termébe beköltözött a 17. századi Amszterdam, hitvilágával, lakóival, épületeivel, stílusával, szegénységével és gazdagságával. Helyesebben, Amszterdam és környéke. A mester többször járta a vidéket, s olyan részletgazdagsággal rajzolta le a parasztházakat, hogy ennek alapján későbbi korok kutatói megrajzolhatták kirándulásainak útvonalát. A tájképei sokáig naturalisztikusan pontosak, később azonban már a fantáziájával fogalmazta át vagy fogalmazta meg a világot, amit ábrázolt.

A Rembrandt és tanítványai című kiállításon látható minden mestermű a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteménye és a Régi Képtár anyaga. A rajzok a legjobb 18–19. századi gyűjtőktől kerültek Esterházy Miklós tulajdonába, majd pedig a Szépművészeti Múzeumba.

Völgyi Vera 

Rembrandt és tanítványai. Rajzok és rézkarcok a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből. Szépművészeti Múzeum, Budapest. 
2019. szeptember 19. – 2020. január 5.