<p>Nemcsak a rovásírásos helységnévtáblák szaporodnak gombamód a magyar településeken: pünkösdre a Biblia újszövetségi részének rovásírásos változatát is megjelenteti a Rovás Alapítvány – közölte a szervezet kuratóriumának elnöke.</p>
Pünkösdre elkészül az Újszövetség rovásírásos változata
Sipos László elmondta: a hatalmas vállalkozáshoz méltón a szent könyvet díszkötésben adja ki a szervezet, amely a különleges kötetet ezt követően a világvallások vezetőihez is eljuttatja.
Az elnök szerint ezen kívül rövidesen két másik fontos és nagy horderejű célkitűzésük is megvalósulhat. Egyrészt terveik között szerepel egy önálló iroda és tudományos központ kialakítása, mely már a közeljövőben sikerrel zárulhat.
A június 13-án Helsinkiben sorra kerülő Unicode konferencián pedig az alapítvány képviselői hivatalosan is benyújtják az illetékes szakembereknek a székely-magyar rovásírás egységes, a nemzetközi szabványnak megfelelő, számítógépes karakterkészletét. Amennyiben a kezdeményezés elnyeri a döntéshozó testület támogatását, ez a lépés lehetővé teszi, hogy belátható időn belül – Sipos László szerint akár már egy év múlva – a világ valamennyi digitális kommunikációs eszközében választható nyelv legyen a rovás.
Az elnök szólt arról is: egyre népszerűbb a rovásírásos helységnévtáblák kihelyezésére a Kárpát-medencében: jelenleg már mintegy 60 tábla áll Magyarország 11 megyéjében és a határon túli területek közül elsőként az ukrajnai Beregszászon, valamint előkészítés alatt van hasonlók kihelyezése Románia, Szlovákia és Horvátország magyarlakta területein is – tette hozzá.
Itthon az eddigi legnagyobb táblaállítási akciót május 7-ére szervezik, amikor egy nap alatt 5 településen – Szolnok-Szandaszőlősön, Rákócziújfaluban, Martfűn, Kiskörén, valamint Nyíradonyban – avatnak rovásírásos helységnévtáblákat. Sipos László jelezte: számításaik alapján május végére a 100. ilyen tábla is helyére kerül.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.