Próbajáraton a Mercedes Benz

<p>Nem szokványosan kezdődtek el Esterházy Péter Mercedes Benz című, kétrészes történelmi revüjének próbái a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban. A társulat két bemutatót is tartott azokban a napokban, amikor Roman Polák, az előadás rendezője dolgozni kezdett a színészekkel.</p>

Az első hetekben azonban csak azokkal, akik sem Peter Weiss, sem Roland Dahl darabjában nem játszottak. Az egész csapat Az emberiség életéből és az Apartman a Bristol Szállóban premierjét követően találkozott először. Az első, teljes létszámú próbán viszont váratlan betegsége miatt a rendező nem lehetett jelen, így Peter Kováč, a Mercedes Benz dramaturgja tartott kiselőadást a színészeknek Esterházy Péterről. Neki és Szigeti László baráti közreműködésének köszönhető, hogy Esterházy Péter igent mondott a Szlovák Nemzeti Színház felkérésére, és szlovákiai vonatkozásokkal gazdagított darabot írt a társulatnak.

„Nagy érdeklődéssel hallgatták a színészek a darab születésének minden egyes fázisát – meséli Peter Kováč. – Azok is, akik addig már elemezték a darabot Roman Polákkal, és azok is, akik akkor, azon a próbán olvasták először, érezték, hogy itt komoly értékről, sőt színháztörténeti eseményről van szó. Kicsit meg is szeppentek, hogy miképpen fogják eljátszani, ha nem értenek bizonyos tényeket, összefüggéseket a darabban. Először tehát sok mindent el kellett magyaráznom nekik, főleg a fiataloknak, akik járatlanok a történelemben, és azt sem tudták, kik azok a kurucok és labancok. Esterházy darabjához Madách Imre műve, Az ember tragédiája és a Jób könyve adja meg a kulcsot, előbbit azonban csak az idősebb színészek ismerik. A fiatalok Kun Béla nevét sem hallották. A szlovák iskolákban nem igazán tanítják a magyar történelmet, vagyis nem olyan színvonalon, mint Magyarországon. Ott majdnem mindenki tudja, mikor is volt, hogyan is zajlott a vezekényi csata. Ahhoz viszont, hogy a 19. századi magyar történelem kiemelkedő eseményeit pontosan lássák a színészek, támpontokat kellett adnom nekik, hogy általuk majd a közönség is gyorsan orientálódni tudjon a darabban.”

Peter Kováč „történelemleckéi” után meg is nyugodott a társulat, s miután a jelmezeket és a díszlettervet is látták, nagy kedvvel elemezték a darabot. Az Úr szerepét Martin Huba kapta, Lucifer Robo Roth, a Herceg Dušan Jamrich lesz. Ők, a nagy trió már élvezettel próbálnak, a fiatalok pedig lelkesen követik őket. „Huba, Roth és Jamrich azonnal felvette a darab fonalát – mondja a színház fődramaturgja –, már az első nap rákattantak Esterházy humorára. A többieknek jól jött valami magyarázat, hogy közelebb kerüljenek a darab stílusához, előadásmódjához. Roman Polákkal ott voltunk a Pesti Színházban, a magyar dráma napján, amikor Hegedűs D. Géza rendezésében felolvasószínházi előadás született a műből. A mi előadásunkat reményeink szerint az teheti érdekessé, hogy átjárja majd egyfajta szlávos érzelem, főleg azokban a részekben, amelyek nem humorosak, nem ironikusak és végképp nem parodisztikusak. Ezeknek szentimentalizmustól mentes, tiszta helyzeteknek kell lenniük. A kontrasztokat szeretnénk megmutatni, kiemelni a darabban, az igazi, mély, emberi mozzanatokat.”

S hogy miképpen fogadta a társulat, amikor az Anyát alakító Anna Javorková ahhoz a szövegrészhez ért a próbán, hogy: Tanuld meg, kicsi fiam, a világ olyan, hogy én mindig szeretlek. Mindig. Aludjon bárki, te, én, Sztálin, II. Szulejmán, Peter Kováč dramaturg, édes nyál csoroghat a világ ajkán, és könnyű vagy vad hortyogások tölthetik be a világmindenséget, én akkor is szeretlek...? „Felnevettek. Ugyanígy reagáltam én is, amikor Péternél voltam Budapesten, és felolvasta a darabot. Túl nagy meglepetés nem ért. Nála semmin sem csodálkozhatott az ember. Apró ötleteket, sztorikat, anekdotákat kért tőlünk, vagy csak egy-egy mondatot, amivel még inkább kötni tudta hozzánk a darabot. Ez volt a módszere. Beszélgetés közben folyamatosan jegyzetelt. Sok mindent beleszőtt a műbe, amit általunk élt meg. Roman Polák például zavarában vagy tízszer Gróf úrnak szólította. Egészen addig, amíg Péter azt nem mondta neki: Kérlek szépen, nem vagyok én semmilyen gróf úr. Nevezz nyugodtan Péternek. És ez is bekerült a darabba, amikor a fiatal Gróf az ügyvéddel beszél. Gróf? Azt mondja, gróf? Én nem vagyok az. Nó gróf. Már nincsenek grófok. Legalábbis Magyarországon nincsenek. Egyébként azon a napon, amikor Péter felolvasta a darabot, ott ült mellettem Szigeti László, ők ketten szoros baráti kapcsolatban álltak. Laci fiai nem csak kivit, sok minden mást is termesztenek Dunaszerdahelyen. Péter ezt is cselesen beleszőtte a darabba, amikor a Táltosról ír. »A Táltos… repülne Dunaszerdahelyig, ott rövid ideig megpihenne egy baráti házban, a szokásos abrak nem volna, de kapna friss gyümölcsöt meg zöldséget, sőt egy halom félig érett kivit is.« Amin el is csodálkozik az Úr: »Még hogy kivi?! Dunaszerdahelyen? Nyilván van elefánt és gepárd is, mi?! Ne vicceljünk már. Azt hiszitek, én nem tudom, mi az, hogy Közép-Kelet-Európa?« Péter szerette az ilyenfajta tréfás történeteket. Ezeken én is jókat mulattam nála.”

A Mercedes Benz színpadképe Pavel Borák brünni díszlettervező munkája, a jelmezeket Peter Čanecký tervezte. „Pavel stílusára a minimalizmus jellemző. Itt is üres lesz a tér, egy ajtó jelzi a változó színhelyeket, de lesznek apró meglepetések. Mivel történelmi revü a darab, a jelmezek is erre utalnak, stilizált jegyekkel. A Herceg csak bizonyos jelenetekben visel parókát. Lucifernek karneválba illő, villogó szarva, az Úrnak glóriája lesz. A nagy érdeklődésre való tekintettel két bemutatót tartunk. Január 6-án és 7-én. Mivel népes budapesti vendégsereget várunk, ezen a két napon magyar feliratokkal megy majd az előadás.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?