Prince-szoborra cserélnék Kolumbuszt

ff
Minneapolis |

Prince-szoborra szeretnék lecserélni a Minneapolis központjában álló Kolumbusz-szobrot egy internetes petíció kezdeményezői.

„Ahelyett, hogy egy olyan embert dicsőítenénk, aki el akarta pusztítani a feketéket és az őslakosokat, saját közösségünk azon tagjait kellene kiemelnünk, akiket inspirálónak találunk, és felnézhetünk rájuk” – áll a petíció szövegében.

Az aláírásgyűjtés ráadásul nem George Floyd meggyilkolása után indult, hanem még 2017-ben, az ikonikus amerikai dalszerző-előadó halálának első évfordulóján. A lelkesedés akkor néhány hét múlva alábbhagyott, az indoklás azonban ugyanaz volt, mint most: Prince sosem költözött el Minnesotából, ottani birtokán rendezte be híres stúdióját, a Paisley Parkot, és ott is van eltemetve. Egész életében kiállt az elnyomott feketék, főleg a nők jogaiért. Pályafutása során több tehetséges énekesnőt felkarolt, kísérő zenekaraiban mindig is voltak fekete női zenészek, az utolsó turnéfelállásban hárman is. Két utolsó dalának egyike, a Baltimore épp egy feketék ellen elkövetett rendőri erőszakról szól – igaz történet alapján. És, bár sosem verte nagy dobra, anyagilag is rendszeresen segítette hátrányos sorsú fekete fiatalok zenei képzését.

Kolumbusz Kristófról, Amerika felfedezőjéről viszont elévülhetetlen érdemei mellett ma már az is tudható, hogy nem bánt kesztyűs kézzel az őslakosokkal. Több százezer ember haláláért tehető felelőssé, és utat nyitott a rabszolgaság meghonosításának is. 

A petíció kezdeményezői hangsúlyozzák, hogy Prince akkor is köztéri szobrot érdemelne szülővárosában, ha fehér bőrű lett volna, mert zenei munkássága jelentősen befolyásolta a műfaj alakulását, számos stílust ötvözött dalaiban, és innovatív hozzáállása fiatalok generációit inspirálta. Az sem mellékes, hogy legalulról küzdötte fel magát, és a saját erejéből, tehetségének köszönhetően érte el mindazt, amit elért.

„Olyan értékeket testesít meg, amelyek fontosak a minnesotai közösség számára, a Kolumbusz Kristóf által képviselt értékrend viszont nem követendő példa”

– áll a petícióban, amely a minnesotai kormányzót, Mark Daytont is említi.

A kormányzó a kezdeményezők szerint szimpatizált az ötlettel, ám megbízatása tavaly lejárt, utódját, Tim Walzot pedig még nem sikerült szóra bírni ez ügyben. Egyébként mindketten demokrata pártiak, és korábban szorosan együttműködtek. A szoborcserére ezért sokak szerint van esély, ám a zavargások miatt a helyi vezetésnek jelenleg kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy egy köztéri szobor kérdését tűzze napirendre. 

cc
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?