Pozsonyba jön Peter Gabriel

Pozsony |

<p>Május 5-én lép fel a pozsonyi Slovnaft Arénában Peter Gabriel, a rocktörténet egyik legnagyobb alakja, a Genesis alapító tagja, négyszeres Grammy-díjas előadó, dalszerző, és nem mellesleg a nyolcvanas évek videoklip-korszakának nagy kísérletezője.</p>

So című 1986-os, immár klasszikus lemezének dalait adja elő az eredeti turnén vele játszó zenészek kíséretében. Peter Gabriel ötödik lemeze, a So korábbi szólóalbumaihoz képest poposabb, befogadhatóbb, ha úgy tetszik, rádióbarátabb lett, anélkül, hogy a rá addig is jellemző igényességből engedett volna. Olyan fontos dalok találhatóak rajta, mint a Sledgehammer, a Big Time, a Don't Give Up vagy a Red Rain. A lemez megjelenésének 25. évfordulóján indult Back To Front című világturné most érkezik a szlovák fővárosba, illetve május 6-án Budapestre. Jobb későn, mint soha, mondhatnánk dupla hangsúllyal, hiszen Gabriel először látogat kis hazánkba. Sokan vannak, akik a Genesis óta várják ezt a napot. Bécset még tavaly októberben megjárta a produkció, és a visszajelzések alapján érdemes jegyet váltani rá. Ráadásul a YouTube-on a turné több állomásáról is találni felvételeket, amelyeknek köszönhetően eldönthetik, igazunk van-e, amikor jó szívvel ajánljuk ezt a koncertet. Monumentális látványra ne számítsanak, a zene viszont kárpótol a visszafogott vizualitásért. A hangzás tökéletességére az amatőr felvételekből is következtetni lehet. A régi dalok abszolút mai köntöst kaptak, sok az extra zenei betét, az egyes dalok hossza jóval meghaladja a lemezre rögzített eredeti verziókét, Peter Gabriel hangja pedig kicsit sem kopott. A nosztalgiaturné lényege, hogy a So album elejétől végéig elhangzik. Emellett Gabriel szólókarrierjének további sikerdalai is bekerültek a műsorba, például a Solsbury Hill, a Games Without Frontiers, a Biko, a Digging In The Dirt vagy a Shock The Monkey. És mivel nálunk is szép számmal akadnak olyanok, akik évtizedek óta várják ezt a napot, a siker garantált. Peter Gabriel közel 50 éve áll színpadon. 1967-ben egy gimnáziumi zenekar romjain alapította meg a legendás Genesis együttest, amely progresszív hozzáállásának köszönhetően újraértelmezte a brit rockzenét. 1975-ben azonban kiszállt a csapatból (ekkor jött elő a dobok mögül Phil Collins.) Olyannyira összerúgta a port társaival, hogy 2010-ben, amikor a Genesist beiktatták a Dicsőség Csarnokába (Rock and Roll Hall of Fame), nem ment el az ünnepségre, sőt magyarázatot sem adott távolmaradására. Idén márciusban aztán szólóénekesként is bekerült a dicsőségcsarnokba, amit a következőképpen kommentált: „Mivel ezzel az ember teljes munkásságát ismerik el, sokkal többet jelent nekem, mintha csak egy díjat kapnék egy kislemezért vagy egy albumért. Nagyszerű érzés, hogy ez a kollégák elismerése”.Gabriel egy ideje világzenei albumok kiadójaként, afrikai tehetségek mentoraként, illetve a zene digitális terjesztési módszereinek támogatójaként is ismert. A kilencvenes évek elején oroszlánrésze volt a világzene népszerűsítésében. Fesztiválokhoz adta a nevét, illetve zenei tanácsadóként működött együtt koncertszervezőkkel. És még mindig ír új dalokat. Kettő közülük a mostani programba is bekerült.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?