A Wet Leg egyelőre a fesztivál legnagyobb húzóneve (Képarchívum)
Potyogtatja a neveket a Pohoda Fesztivál
Hazánk legnagyobb nyári zenei fesztiválja, a Pohoda július 6–8. között lesz a szokott helyen, a trencséni repülőtéren. A fellépők névsora fokozatosan bővül, a felhozatal színesnek ígérkezik.
A 26. Pohoda szervezői hétfőn külön sajtóhírben tájékoztatták a bérlettulajdonosokat és a vásárolni készülőket arról, hogy a fesztivál egyik húzóneve, a Wet Leg duó két Grammy-díjat is kapott vasárnap. Azt már mi tesszük hozzá, hogy a Wight-szigetről érkező lányoknak első nekifutásra sikerült mindkét alternatív zenei kategóriában elhozniuk a díjat, azaz, ha most hívnák meg őket a Pohodára, vélhetően dupla áron jutnának ehhez a produkcióhoz. A szerződést azonban – remek érzékkel – már decemberben aláírták a felek, így hamarosan a világ egyik legmenőbb zenekarát láthatjuk idehaza.
Az elsőként nyilvánosságra hozott headliner, Jamie XX mostanában ugyan nem csinált semmi érdemlegeset, az utóbbi tíz évben azonban sokat letett az asztalra, mind anyazenekara, a brit The XX trió agytrösztjeként, mind pedig szólóban, azaz kütyümágusként.
A decemberi névsor így nézett ki: Sofi Tukker, Sampa the Great, Vintage Trouble, Dry Cleaning. Wet Leg, shame, Yard Act, Genesis Owusu, Viagra Boys. Ez utóbbi svéd post-punk csapatot megkülönböztetett szeretettel ajánljuk figyelmükbe.
A szervezők tegnap nyilvánosságra hoztak néhány további fellépőt, akik közül talán Suzanne Vega a legnagyobb meglepetés. A New York-i folk-pop dalszerző-énekesnő legutóbb 2014-ben járt Szlovákiában, akkor is csak a kivételezettek láthatták, amint megnyitja a pozsonyi operabált. Szóval épp ideje, hogy egy „rendes” fesztiválkoncertet adjon nálunk, legalább a fiatalabbak is megismerik.
Rajta kívül a következők érkeznek a Pohodára: Central Cee, a feltörekvő rapper, a már csúcson lévő slowthai, Shygirl, Perfume Genius, Arooj Aftab énekesnő, Mandodextrous és Amor Elefante.
A hazai fellépőket most nem soroljuk fel, a kísérőprogramok pedig még alakulnak. (juk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.