Pohoda, 1. nap - emlékezés Havelre

Trencsén |

<p>Csütörtök délután kettőkor nyíltak a Pohoda fesztivál kapui. Az első program este 8 órakor kezdődött, a Václav Havelre való megemlékezés jegyében, a kultuszzenekarnak számító The Plastic People of the Universe koncertjével.</p>

A zenekar 2008-ban játszott utoljára a Pohodán, akkori fellépésüket Václav Havel a színpad mellől egy pohár sör mellett hallgatta végig. A zenekar, mely úttörője volt a független zenei irányzatoknak, és zenéjük merőben eltért az akkori rezsim elképzelésétől, Václav Havelt nem zenélő tagjának tekintette. Lou Reed színpadra lépését két órával később hatalmas ovációval fogadta a közönség. A Velvet Underground zenéje meghatározó jelentőségűnek számított a The Plastic People of the Universe tagjai számára, mellesleg Havel kedvenc zenekara volt. Frontemberük, Lou Reed tisztelte Havel munkásságát, barátságuk emlékezetes momentuma prágai találkozásuk, röviddel a bársonyos forradalom után. Beszélgetéseiket könyv formájában is publikálták. A New York-i művész legfrisebb albumáról játszott dalokat csütörtök este. Érdemes megjegyezni, hogy a tavaly kiadott Lulu megosztotta a kritikusokat, hiszen nem kis meglepetésre a Metallica zenészeivel játszotta fel, érdekes színezetet adva rock and roll alaphangulatú zenéjének.

Az idei Pohoda következő kultikus szereplője Larry Harvey lesz. A Burning Man fesztivál alapítója barátjával, Matt Nelsonnal érkezik, és ma délután mesélnek legendás fesztiváljukról, mely kemény feltételek mellett jött létre, mára viszont egy több tízezer embert megmozgató produkcióvá nőtte ki magát. Larry Harvey és barátai az 1986-os nyári napforduló éjjelén a San Franciscó-i tengerparton elégettek egy monumentális, fából készült szobrot, mely emberfigurát ábrázolt. Harvey, aki „radikális önkifejezésként“ jelölte meg performanszát, emiatt összetűzésbe került a rendőrséggel. A művészek ezért a nevadai Black Rock sivatagban folytatták tovább a figuraégetés hagyományát. A sivatag évente a művészeti önkifejezés színhelyévé válik, ahol szobrok, festmények és egyéb kreációk tűnnek fel.

A sivatagbeli fesztivál mintájára a trencséni repülőtér is megtelt művészeti alkotásokkal: szobrászok, képzőművészek, festők és fotósok érkeztek, hogy szabadtéren állítsák ki műveiket. Színpadtól színpadig sétálva belefuthatunk többek között Irene Anton berlini képzőművész műveibe, de a Szlovák Nemzeti Galéria is itt vendégeskedik egy fiatal képzőművészek alkotásaiból válogatott tárlattal.

Havran Katalin

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?