Petőfi a kortársak szemszögéből

petőfi

Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója kapcsán nyílt az a tárlat a Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét Pozsonyban keretén belül, mely a költőhöz kapcsolódó kortárs képzőművészeti alkotásokat vonultat fel. A kiállítás szeptember 15-ig látható a pozsonyi Brämer-kúriában.

A tárlat címét egy Petőfi-idézet adja: „Az idő igaz, s eldönti, ami nem az.” A kurátor, Feledy Balázs nyilván arra gondolt, hogy az idő is egyfajta kurátori szerepet tölt be, és egyszer majd felülírja mindazt, amit mi most művészileg értékesnek tartunk. Nos, hogy mi bizonyul majd értékesnek az idő távlatából a most kiállított alkotások közül, azt nem merjük megsaccolni, mindenesetre megnézhetjük, hogy a kortárs képzőművészek hogyan gondolkodnak Petőfi alakjáról, és alkotásaikban hogyan közelítik meg a magyar irodalom legnépszerűbb alakjának kultuszát. A válogatás, mely a Szlovákai Magyar Kultúra Múzeumának köszönhetően érkezett Pozsonyba, a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum gyűjteményéből származik.

Kiskőröst, a költő szülővárosát a Petőfi-kultusz fővárosának tartják – a költő szülőháza 2020 óta történelmi emlékhely, évente körülbelül 20 ezren látogatják meg, sőt, az idei emlékévben már most 15 ezer látogatót számlálnak. Filus Erika, a múzeum igazgatója a tárlatnyitón hangsúlyozta, hogy a Petőfi-kultusz ápolásán túl az intézmény célzottan követi, hogy Petőfi személye hogyan jelenik meg a kortárs művészetekben, az irodalomban és a képzőművészetben. Ennek érdekében pályázati lehetőségekkel szeretnék ösztönözni a szerzőket és alkotókat, hogy Petőfi személyéről gondolkodjanak. A most kiállított alkotások egy része kifejezetten a bicentenárium alkalmából kiírt pályázatra készült, de láthatunk olyan műveket is, melyek korábban születtek. A pályázatnak egyébként sem stílusbeli, sem technikai szempontból nem voltak megkötései, eredményképpen tehát egy változatos kollekciót nézhetünk meg. „A beérkezett pályaművek jellemzően nem illusztrációk, hanem a művészek vizuális Petőfi-értelmezései, látomásai, melyek a nagy költő életéhez, verseihez kapcsolódnak” – jellemzi a kurátor a válogatást.

A kiskőrösi Petőfi Múzeum egyébként a legnagyobb kortárs, Petőfihez kapcsolódó képzőművészeti gyűjteménnyel rendelkező intézmény Magyarországon. Mivel több évtizede gyűjtik a Petőfihez kapcsolódó műveket, több generáció művészeitől származó alkotásokkal rendelkeznek, akik között pályakezdők és elismert művészek is találhatók. A gyűjtemény részét képezik festmények, színes és fekete-fehér rajzok, különböző technikájú, sokszorosított grafikák, nyomatok, szobrok, domborművek, érmek, textilművészeti alkotások, zománcok és objekt jellegű művek.

 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?