Peterhof remekművei a pozsonyi várban

Peterhof
Pozsony |

Peterhof aranykora – I. Péter cártól II. Katalin cárnőig címmel látható kiállítás a pozsonyi vár kiállítótermeiben a Peterhofi Állami Múzeum gyűjteményi anyagából. 

A Szlovák Nemzeti Múzeum várbeli Történelmi Múzeumában 2019. március végéig látható kiállítás kivételes lehetőséget kínál arra, hogy a látogató képet kapjon a cári udvar életéről, tárgyi kultúrájáról, valamint arról, milyen műtárgyak gazdagították a paloták termeit. A kiállítás anyagába beválogatott száznyolcvan különféle típusú múzeumi tárgy és műtárgy között van több olyan értékes darab, amely most először, a pozsonyi kiállításra hagyta el a Peterhofi Múzeumot. Jelena Kalnickaja, a múzeum igazgatónője a kiállítás sajtótájékoztatóján elmondta, a pozsonyi a legnagyobb olyan projekt, amelyet intézményük Oroszország határain túl szervezett.

Petrodvorec (németes változatban Peterhof), Nagy Péter cár egykori nyári rezidenciája kb. harminc kilométerre fekszik Szentpétervártól. A kiállítás látogatója több forrásból is megismerheti az orosz Versailles néven emlegetett pompázatos cári nyaralóegyüttest a nagyúri szórakozást szolgáló nagy palotával, több szintből álló lenyűgöző parkjával, szökőkútjaival, vízeséseivel, szobraival és pavilonjaival. Digitális panelek lenyűgöző felvételeken mutatják be nevezetességeivel a mai Peterhofot. A multimediális kiállítás terében ezenkívül kialakítottak egy vetítőtermet is, ahol ismeretterjesztő film eleveníti fel a rezidencia történetét, de képet ad a jelenéről is, alaposan bemutatva azt a csodálatos helyszínt, ahova évente több mint ötmillióan látogatnak el. 

A kiállítás sajtóbejárásán elhangzott, hogy a Peterhofi Állami Múzeum legértékesebb tárgyai költöztek be pár hónapra a pozsonyi várba. A mustra legértékesebb darabjai közé tartozik II. Péter cár trónja, amely ez ideig a legtávolabbra jutott el a gyűjteményből, az Egyesült Államokban is láthatták már. A másik kuriózum II. Katalin cárnő kedvenc kutyája. Az uralkodónő annyira ragaszkodott hozzá, hogy porcelánban is megörökíttette. A műtárgy értékét az adja, hogy abszolút élethűen másolja modelljét, valóban „élő” szemekkel néz a látogatóra. Az olasz agár izomzatát pedig tökéletesen, anatómiai pontossággal formázta meg az alkotója. 

A műtárgyak zöme a festmény, csendéleteket, tájrészleteket és cárportékat láthatunk – az egyik legértékesebb a tizennégy éves Katalint örökíti meg. Több tárgy látható a cárnő toalettjéből, de értékes porcelán – étkészletek, dísztárgyak, vázák –, a cárnő aranyozott lovaglófelszerelése, különféle bútordarabok (köztük egy sakkasztal) és értékes nagyúri öltözékek is bekerültek az anyagba. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?