Ötmillió forintra büntették a Lírát egy könyv miatt

dd
Budapest |

Öt nappal azután, hogy a Líra Könyv Zrt. pert nyert a Kormányhivatal ellen, újra megbüntették a céget,  ezúttal azért, mert egy iskola kétszáz méteres körzetében forgalmaztak olyan tartalmat, amely a homoszexualitást és a nem megváltoztatását „öncélúan ábrázolta”. 

A telex.hu hírportál úgy értesült, 2023 szeptemberében a kormányhivatal ellenőrei hat könyvről vettek fel jegyzőkönyvet egy kecskeméti boltban. Ezeket azért kifogásolták, mert az úgynevezett gyermekvédelmi törvény szerint „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő tartalommal rendelkeznek,” azaz iskoláktól, templomoktól számított 200 méteres távolságon belül tilos árulni őket. 

Miután a hatóságok egyeztettek a kifogásolt könyvek kiadóival, a hatból ötöt kivontak az eljárásból, vagyis ezek árusítása nem esett jogszabályi korlátozás alá. Ezután a hatóság tavaly decemberben online megrendelte azt a bizonyos hatodik könyvet – az Esti mesék lázadó lányoknak című kötetet –, és mivel lehetőség volt a kecskeméti üzletbe kérni a könyvet, ezt meg is tették, majd ötmillió forintos bírságot szabtak ki a Lírára.

Akét olasz szerző által írt művet 2018-ban a Móra Kiadó adta ki, amelynek képviselője az eljárás során elmondta: a könyv nem ábrázolja öncélúan a transzszexualitást vagy a nemváltást, valamint nem jeleníti meg és nem népszerűsíti a homoszexualitást. A könyv száz nő történetét beszéli el Kleopátrától Marie Curie-ig. Ezen belül azt a történetet találták jogsértőnek a hatóságok, amelynek szereplője a transzszexuális Coy Mathis, akinek életéről dokumentumfilm is készült. Álláspontjuk szerint ezzel a könyv a születési nem megváltoztatását „öncélúan népszerűsíti”.

Mivel a kiadó sem az eljárással, sem a bírság tényével, sem annak mértékével nem ért egyet, ugyanúgy a bírósághoz fordultak, ahogy eddig is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?