Oscar-esélyes A kék kaftán

vv

Maryam Touzani különleges szerelmi háromszögtörténetével szeretne eljutni az arab világ mozijaiba.

Első filmjét, az Adamot, amelyben egy megesett vidéki lány kálváriáját meséli el, 2019-ben mutatták be Cannes-ban. Óriási feltűnést keltett vele. Mivel az abortusz még ma is illegális Marokkóban, az ottani nők kemény küzdelmet folytatnak, hogy kezükbe vehessék végre a sorsukat. A családja körében döntésével magára maradt lány a nagyvárosba menekül, hogy ott hozza világra gyermekét, és végig is megy azon a hosszú úton, amelyen rengeteg megpróbáltatás vár rá. A filmet több európai ország is bemutatta már, s bár tabutémát feszeget hazájában, az ottani mozik is a műsorukra tűzték.

Egyelőre nem tudni, mi vár a rendezőnő friss alkotására, A kék kaftánra. Cannes-ban volt a premierje idén májusban, majd Karlovy Vary fesztiválján is bemutatták. Szerelmi háromszögtörténete ugyanis alaposan megnehezíti az útját a marokkói közönség felé.

Rabat elővárosában, Saléban járunk, a medina magas falai mögött. Halim és Mina férj és feleség. Családi vállalkozásban viszik szép kis varrodájukat. A szuk, az örökké nyüzsgő piac hangulatos műhelyében ünnepi ruhadarabokat, díszes kaftánokat varrnak. Pompázatos hímzésű, bokáig érő, hosszú ujjú, bő ruhákat, az arab és a keleti népek viseletét.

Halim kézzel varr, Mina felveszi a megrendelést, majd eladja a kész darabokat. A pult mögött fogadja a megrendelőket. Házasságuk idillikusnak tűnik. Ragaszkodnak egymáshoz. Soha egy hangos szó el nem hangzik köztük. Ölelésükből egyedül a szexus hiányzik. Mina ismeri párja titkát. Halim a hamamban, az arab világ tradicionális közfürdőjében, férfitársaival éli ki vágyait. Házassága megingathatatlan alapokon áll, Mina elfogadta „másik életét”. Kölcsönös szeretetüket nem gyengíti Halim fürdőbéli kalandjainak sora.

Jól menő varrodájukat egyre többen keresik fel, napról napra nő a megrendelések száma. A legszebb, legdrágább kaftánra most egy gazdag asszony vár türelmetlenül. Halim naphosszat görnyed a készülő ruha felett. Precíz, szemet gyönyörködtető munkájáról városszerte híres. Virginie Surdej kamerája a legapróbb részletekre is figyel. A műhely minden zugát feltérképezi. Gyönyörűséges selymek közül választhatnak a vevők, a cérnákban, fonalakban a nap ezernyi színe jelen van. Hamim kezei között míves ruhadarabok készülnek.

Egy idő után már valósággal tornyosulnak a megrendelések. Mina nem igazán tud besegíteni, rohamosan romlik az egészségi állapota. Segéderőt kell felvenni. Fiatalt, szorgalmast, hozzáértőt.

Júsuf minden elvárásnak megfelel. Dolgos, megbízható, ügyes kezű fiú, és még jóképű is. Halim gyorsan megkedveli. Mina nyugodt szívvel hagyja őket magukra. Kint a zajos, nyüzsgő életet élő medina, bent a selymek kicsi kis birodalmában egyre közelebb kerül egymáshoz a két férfi. Mina érzékeli is a kettőjük közt elmélyülő kapcsolatot, amely hetek múltán, bár egyikük sem mondja ki, már több mint barátság. Az éveken át elfojtott érzelmek megállíthatatlanul felszínre törnek.

Mina állapota mindeközben egyre súlyosabb. A kék színű kaftán várományosa mindinkább sürgeti a mestert. Júsuf sem leplezi érzelmeit.

Megejtően szép, mély, őszinte érzelmeket indító film Maryam Touzani alkotása. A szerelem színeit, legfinomabb árnyalatait mutatja meg kendőzetlenül, nem törődve a muszlim világ íratlan szabályaival, vallási hagyományaival. Különös szerelmi háromszögtörténetét döbbent csend, majd óriási taps követte Karlovy Vary fesztiválján. Lubna Azabal, Saleh Bakri és Ayoul Missioui játéka valósággal lebilincselte a közönséget. Rendezőjük színészi kvalitásait is megmutatta már a 2018-ban készült Razzia című filmdrámában. Férje, az ugyancsak rendező Nabil Ayouch oldalán dokumentumfilmesként is jegyzi a szakma. A marrákesi prostituáltakról forgatott rendkívüli „híradásukkal” hazájuk eddig leplezett arculatát is megmutatták a világnak.

A kék kaftán még nagyobb és még bátrabb lépés ezen az úton.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?