Örömszínház

Ne firtassuk, miért is jött létre annak idején a Teátrum Polgári Társulás, de jó, hogy működik. Voltak, akik azzal vádolták, hogy csak olcsó pénzkereseti forrásként kezelték az alapítók, akik viszont azt a magasztos célt hangoztatták, hogy a színház olyan helyekre szeretne eljutni, ahol évtizedek óta nem járt sem a komáromi, sem a kassai társulat. Olyan magyarázat is akadt, hogy az évek óta elhanyagolt ún. könnyedebb műfajt akarják visszahonosítani. Legyen bár igaz bármelyik variáció, jól tették, hogy megalakultak, s immár második éve vállalják magukat.

Nem jött létre könnyen ez az előadás sem, hisz a bemutatót március elejére ígérték. Neil Simon sok vígjátékát játszották már tájainkon – a Jókai Színház is ígért erre az évadra egyet, bár a terv végül nem vált valóra –, de kétségtelen, hogy a legsikeresebb a Furcsa pár lett, amelyet magyarországi színházak is gyakran vesznek elő, ha akad két javakorabeli színészük. (Nem is olyan rég a Játékszínben Garas Dezső és Darvas Iván hancúrozásában láthattuk). Sőt, készült már női változat is a darabból.

Dráfi Mátyás és társulata a Csókos asszony után keresve sem találhatott volna jobb darabot, hisz itt is adott két nagyszerű színész, Dráfi és Boráros Imre, akik, ahogy mondani szokták, bírják is szusszal az előadást.

A darab egyébként igen triviális ötletre épül, van két, hetente egy alkalommal találkozó barát, akiket a közös péntek esti kártyapartik tartanak össze. Az egyikük már rég elvált, fizeti (ha éppen nyer a kártyapartin) a tartásdíjat, és neveli a fiacskája aranyhalát (ha van mit adni neki). Oscar rendelkezik egy „modern” férfi minden alaptulajdonságával: hanyag, utálja a rendet, így aztán az alkalmi nők mellett alkalmi csótányokkal is megosztja albérletét. A másik barát, Félix sokkal inkább egy nő alaptulajdonságait hordozza a génjeiben: pedáns, imád takarítani és főzni, de mindenekelőtt nyafogni. Amolyan igazi selyemhernyó. Ez a jó barát, miután felesége végleg kidobja, rövid időre beköltözik Oscar albérletébe, s fenekestül fel is fordítja annak életét. A szobában minden ruhadarab a helyére kerül, eltűnik a hathónapos kosz, a kétszersültek helyett friss hasé kerül az asztalra. De megjelenik minden jónak az elrontója, a nő, illetve annak a hiánya. Hisz bármilyen kellemesnek mutatkozik ez a kapcsolat, bizony nem az igazi. A két hölgy meg is érkezik, de a többit már tényleg nem árulhatom el.

A darabot Örkény István lenyűgöző fordításában élvezhetjük, aki még József Attilát is bevonja a játékba egy idézet erejéig.

A Teátrum előadása igazi jutalomjáték, s Dráfi Mátyás és Boráros Imre élnek is a lehetőséggel, kiaknázzák annak minden pillanatát. Dráfi az igazi javakorabeli macsó, aki ha kell, ki is kacsint a szerepből, de ha kell, úgy ugrál a színpadon s a kellékeken, mint egy huszonéves ifjonc. Boráros a selyemhernyó-magatartás minden vonását pontosan és hihetően hozza, kár azért az utolsó jelenetért, amely főleg a hölgyek indiszponáltságának köszönhetően nem működik. A két hölgy, akik alig várják, hogy végre horogra akadjanak, inkább csak statikusan vannak jelen, s egy pillanatra sem tudják elhitetni, hogy ők az előadás slusszpoénjai.

A többi kártyapartner többnyire hoz egy-egy jól kitapintható figurát, Tóth Attila miniatűr portréja egész kis remekmű, Takáts Emőd, aki az utolsó pillanatban ugrott be a darabba, még nem igazán érzi a játék hangulatát.

Kopócs Tibor inkább jelzésszerű díszlete remekül funkcionál, s a tájolásra igazán alkalmas.

Nagyszerű szórakozás, kellemes két óra a Furcsa pár a Teátrum színházi polgári társulás előadásában, amely pontos választ ad az írás elején megfogalmazott kérdésekre is.