Ophelia, Zsanett, Hedvig

A baj közvetlen okozója a királyfi, Ophelia szerelme, aki megöli a lány apját, a hallgatózó, túlbuzgó főkamarást. Igaz, a karddöfést nem neki, hanem a zsarnoknak szánja, aki az „uralkodás zsebtolvaja”, „polcról lopta el a koronát”. Minden szenvedés végső oka az, hogy „kizökkent az idő”, más mércével mérik a dolgokat, s még a becsületes embernek kell kínosan éreznie magát. Hemzsegnek a besúgók, a királyfi mindkét füle mellett egy-egy hallgatózó. A bűnös király „aranyos kezű gonoszság” révén került a trónra, „s a vétek árán gyakran megveszi magát a törvényt”. Hát igen, Hamlet Dániája nem egy jogállam – de hagyjuk-e ott a történelem vagy az irodalmi fikció keretei között? Vagy nézzünk inkább körül, látunk-e ma is egy-egy meghurcolt, megalázott, lesajnált Opheliát?

Varga Rita festőművész Ophelia témájához két aktuális esetet kapcsolt: E. Zsanett és Malina Hedvig ügyét. A Valamit hoz a víz című kiállítás, mely tíz évvel ezelőtt volt látható a budapesti Viltin Galériában, egy friss verskötet révén kapott ismét aktualitást. A kritikusként, irodalomtörténészként, dalszövegíróként, ötletes és bravúros verselésű gyerekkönyvek szerzőjeként is ismert Keresztesi József új verskötetének a borítóján Varga Rita egyik festménye látható. Keresztesi a kiállítás témáit a kötet kulcsszövegében, egy háromtételes versben dolgozta fel. A vershez csatolt kommentárból megtudjuk, hogy a szolgálatban lévő rendőrök által megerőszakolt E. Zsanett és a Nyitrán etnikai okokból megvert Malina Hedvig ügye nem konkrét elemei kapcsán került összefüggésbe az Ophelia-történettel, hanem hatalmi vonatkozásai révén. Keresztesi hangsúlyozza, hogy a kiállítás idején jogilag még mindkét ügy lezáratlan volt, s „a sajtóban mindkét esetet súlyos eljárásjogi kétségek övezték”. A shakespeare-i és a mai esetek közös jegye nemcsak a női kiszolgáltatottság, az áldozat-vádlott szerepének szándékolt megfordítása, hanem az ügyeket kivizsgálni jogosult közhatalom elfogultsága is.

Máthé Andrea a Valamit hoz a víz című, a festményeket videó­installációval és Keresztesi versszövegeivel ötvöző kiállítás kapcsán a befogadás nehézségeit emelte ki: közönyünk abból fakad, hogy ezeket a tragikus dolgokat inkább megpróbáljuk eltávolítani magunktól. Nem véletlenül szerepel a kiállítás címében a megszokottabb „valamit visz a víz” idióma helyett a „valamit hoz a víz”: az ige megcserélése „a közelséget, a szemünk előtt levőséget, be(le)vontságunkat hangsúlyozza”. Keresztesi kötetének az alcíme mégis eltávolítógyakorlatokat ígér. A kötet egészét uraló ironikus hang valóban az eltávolítás retorikai eszköze, s a klasszikus versformák, a nagy irodalomtörténeti hagyománnyal rendelkező műfajok, az intertextusok, az idézetek, a mitikus és egyéb műveltségi elemek is látszólag messzire visznek a mából. A távolítás és a közelítés azonban valahol összeérnek: Keresztesinek a régi és mai síkok egymásra vetítése bravúrosan sikerült.
A kiállításon különös hangsúlyt kaptak a meggyalázást jelképező, beszennyezett, megtépett, összefirkált ruhák, cipők, táskák, női kiegészítők. Keresztesi poémája is főleg az ezekkel rokonítható jegyeket és a vízmotívumot emeli ki a Shakespeare-darabból, a klasszikus Arany János-fordítás egy-egy elemét is beleszőve szövegébe. Így lesz az államvizsgára induló Hedvig ünneplős blúza a ráfirkált Maďari za Dunaj felirattal a sápadt, remegő térdű dán királyfi szennyes, bekötözetlen harisnyájának párja, melyet döbbenten lát meg a szobájában varrogató Ophelia.
Az Ophelia-projekt a négy ciklusra osztott kötet Elburjánzó történetek című második részének kulcsszövege. A Reggeli, ebéd, vacsora című első rész derűs felütés a későbbi tragikus témák előtt. A Nagy Brém reggelije, avagy rövid dialógus az emberi állapotról című nyitó vers egy merev szabályokhoz igazodó, felszolgáló személyzet által tálalt reggeli példázata, melyben kicsi és nagy, gyerek és felnőtt, örökmozgó és merev ellentéte elevenedik meg. A csend, a zaj, a zene és a dübörgés motívumai a vers szabályos ritmusa révén is kiemelődnek. Az alkalmi elemek klasszikus keretekbe helyezése a kötet több versének kiindulási alapja, az étkezés metaforikussá válik, s minden testi jellege ellenére szellemi tevékenységgé. A Wrocław – Egy napló árnyéka című, a jegyzet alapján egy ösztöndíjas wrocławi tartózkodás ihlette ciklusba sorolt az Eltávolítógyakorlat kezdőknek és haladóknak című költemény színészi játékként írja le az étkezést. Ahogy az étel hozzávalóira bontható, úgy szedhető szét elemeire minden megnyilatkozás. Ez a lebontás az eltávolítógyakorlatok alapeleme: szétszálazzuk az elhangzottakat, hogy el tudjunk szakadni tőlük, hogy átlássunk hamisságukon.

A kötet címébe emelt „inverz” jelző több síkon is érvényesül. Az Argonauták útján a vízi nimfák által elragadott Hülasz a nemi viszonyok megcserélése révén válik inverz Opheliává. Az Ophelia-projekt a mitikus költészet és politikai költészet sajátos ötvözete, s végső soron az elioti költészeteszménnyel rokon, ahogy ezt a mottóként kiemelt angol idézet is sugallja. Az „inverz Ophelia” a kötet több más versében is felbukkan, például A beglerbég ma éjjel rosszul alszik címűben: az álmát visszaidézni próbáló beglerbég úgy szedegeti elő tudata mélyéről az elmerülő képeket, mintha azok a vízbefulladt lány ruhájának és koszorújának nehezen felszínre hozható tartozékai lennének. A Megérkezés című versben Atlantisz, az elsüllyedt sziget lesz a víz alól többé elő nem hozható, örökké ott rekedt Opheliává. A hordalék által beszennyezett Titkos Tudás, a sárba tiport aranykor egy-egy eleme még előpiszkálható, s talán élni tanítja a mai embereket is.
Ophelia tisztességét persze egy merev rendszerű, régi világban nem lehet többé visszaállítani. Na de mi lesz a többiekkel?

Polgár Anikó

Keresztesi József: Inverz Ophelia – eltávolítógyakorlatok
kezdőknek és haladóknak
Jelenkor, 2019
96 oldal