Nosztalgia a panel előtt

Rendhagyó dolog a katalógus dicséretével kezdeni egy kiállítás recenzióját, ám most ezt kell tennem, mivel a panelekre ragasztott fotóknál és a plakátreprodukcióknál sokkal érdekesebbnek találtam ezt a bizonyos színes füzetkét. A szecesszió Prágában, Budapesten és Kassán címmel rendezett tanító-nevelő jellegű kiállítást a Kassai Polgári Klub és a Szlovákiai Csehek Egyesületének regionális szervezete. Céljuk nem egyéb volt, mint emlékeztetni arra, hogy a szomszédos régiók nem csupán gazdaságilag, hanem a művészet terén is kedvezően hatnak egymásra. A művészek szabad mozgása, egymás inspirálása a Monarchia területén nem ütközött akadályokba, és mivel oly hosszú ideje élünk egymás mellett, ma sem lenne szerencsés, ha a nemzeti kultúrák egymást gazdagító kölcsönhatásának gátat szabna a bürokrácia. A kiállítás pilléreit Alfons Mucha plakátjai alkotják, a két fővédnök pedig a kassai cseh és magyar főkonzulátus, ami bizony nem kis dolog, a falakon lógó látnivalónál is fontosabb. A Magyar Közösségi Ház kiállítótermének falain ugyanis nem eredeti Mucha-művek lógnak, hanem másolatok, melyeket annak idején 12 koronás egységáron lehetett kapni a papírboltokban. Jozef Byrtus cseh főkonzul a megnyitón frappánsan fogalmazta meg, miért is volt tüske a szocialista államhatalom szemében Mucha. „A szocreál szatyrot cipelő családanyáival és traktoristanőivel ellentétben ezek a nők gyönyörűek. Jó rájuk nézni elölről is, hátulról is, a szemnek akkoriban igencsak hiányzó harmóniát, szépséget hozták vissza.” Byrtus máig hálás a sorsnak, hogy egykor egy olyan emberrel ült közös irodában, akinek teniszező fia a külföldi versenyekről rendre egy-egy eredeti Muchával tért haza, melyeket aztán a papának köszönhetően ő is megcsodálhatott. Mára a fiú gyűjteményéből csupán két mű hiányzik, egyébként Ivan Lendlnek hívják őt. A november 11-ig nyitva tartó kiállításon a kassaiak olyan épületeket szemlélhetnek meg, amelyek mellett naponta elrohannak anélkül, hogy észrevennék a homlokzati díszítéseket, a jellegzetes szecessziós motívumokat. Budapesten és Prágában is jellemző volt a népi motívumok becsempészése az építészetbe, ez tette markánssá az egyes nemzetek szecessziós épületeit. Az iparművészetben a mindennapi használati tárgyak művészi színvonalú előállítása, a lakókörnyezet megszépítése volt a fő cél. A fotókon szereplő tárgyak mindegyike bármelyik városban készülhetett volna, csak a feliratok alapján tudjuk őket betájolni. Megtudhatjuk, hol működtek a híres porcelángyárak, műhelyek, közben nosztalgiázhatunk egy harmonikusnak tűnő, régi világ felett, ahol nem a hűvös praktikum dominált, és ahol nem kellett takarékoskodni a díszítő elemekkel.