Normális kulcs vagyok, mint ti, nem akarom, hogy bezárjanak

Reggel felébredsz, elindulsz dolgozni vagy máshová. Kinyitod a lakásajtót, becsukod a lakásajtót. (Ha a zár gombos, esetleg eszedbe jut, hogy a kulcs, az bizony belül maradt. Első reggeli stressz.) Kertes házban laksz? Akkor ki kell nyitnod a kiskaput is. Van kocsid? Kinyitod a garázsajtót, kinyitod a kocsit, indítókulcs, kitolatsz a garázsból, bezárod a garázsajtót... Esetleg kerékpárod van, netán a tömbház közös pincéjében? Kinyitod a pincédet, bezárod a pincédet, lakatolod a biciklit, mert néha még úgy is ellopják... Van munkahelyi öltözőszekrényed? Kulcsod a garázstól? A raktártól? A kisraktártól? A hátsó kaputól? Átlagos dolgozó embernek (már ha dolgozik) legalább három kulcscsomója van: egy otthoni, egy munkahelyi meg az autós. Mi vagyunk a kulcsos nemzedék. Egy napon arra ébredünk, hogy mi magunk is kulccsá változtunk. Nagy, két lábon járó kulccsá. Mindenkinek meglesz a maga zárszerkezete, ahová paszszol, és sehová máshová. Nagy, két lábon járó felnőttkulcsok meg apró gyerekkulcsok, és semmi mást nem is fogunk már csinálni életünkben, csak folyton nyitogatni és csukogatni... nyitogatni... és csukogatni...

Nemrégiben egy barátom megkért, vigyázzak már a házára, míg elugrik pár napra. Esetleg ott is alhatok. Jó. Reggel indultam. Kinyitom a lakásajtót, becsukom a lakásajtót, kinyitom a bejárati ajtót, becsukom a bejárati ajtót, kinyitom a garázst, kinyitom az autót, bedugom az indítókulcsot, bezárom a garázst... Végignézek az utcán, érdekes látvány tárul elém: valahogy furcsák az emberek..., megnyúlt az arcuk..., és milyen vékonyak... De most le kell mennem a barátomhoz... Kinyitom a kiskaput, fölmegyek az udvarra, kinyitom a nagykaput, fölhajtok és becsukom az ajtót, és becsukom a nagykaput és a kiskaput. Kinyitom a hátsó ajtót és a konyhaajtót és a bejárati ajtót... Milyen fülledt itt ma a levegő, ki kellene menni sétálni. Kinyitok és becsukok néhány ajtót és kaput... Nahát, tényleg furcsák ma az emberek, vékonyak és nagyorrúak, némelyikük egészen lapos, némelyikük egészen hengeres, olyan..., jé! Kulcsformájúak! Nahát, már nincsenek is emberek az utcán, csak nagy, két lábon járó kulcsok! Meg is szólítom az egyiket, egy nagy, csillogó sárgaréz wertheimzárba való kulcsot: – Jó napot, kulcstársam! Milyenek ma a zárak? És hogy megy a csukogatás?

Hogy ez milyen furcsán néz rám? Még megszólítok egy lapos lakatkulcsot és néhány biciklilánckulcsot is, de ezek is csak furcsán néznek. Mi van veletek, kulcstársaim? Nézd már, egyikük meg idegesen mobiltelefonál és közben folyton engem néz. És szembejön az utcán két fehérköpenyes, igen szigorú kinézetű kulcs, és csak úgy elkapnak két oldalról. Hé! Segítség! Én egy normális kulcs vagyok, olyan, mint ti! Nem akarom, hogy bezárjanaaaaak!