Nagyjátékfilmet is támogat a kisebbségi alap

KKA
Pozsony |

Ma hozza nyilvánosságra a Kisebbségi Kulturális Alap az első pályázati felhívásaira érkezett pályázatok kiértékelését. 

A magyar pályázatok esetében két bizottság csaknem 1,3 millió eurót osztott szét a rendelkezésre álló 4,07 millióból. A sikeres pályázók már egy hónap múlva pénzhez juthatnak.

Nagyjátékfilm és játékfilmsorozat is készülhet idén a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával, a tavaly alakult intézmény ma hozza nyilvánosságra az első két felhívására érkezett pályázatok kiértékelését. A magyar kisebbség esetében ez a tudományos és a művészeti területet érinti. „A többi felhívásra érkezett pályázatokat kiértékelése csak a következő hetekben várható” – mondta lapunknak Molnár Norbert, az alap igazgatója.
 

Kutatásra 145 ezer

Az alaphoz összesen 47 tudományos és kutatási célt tartalmazó pályázat érkezett, amelyekre összesen 420 ezer eurót kértek a pályázók. Az alap szakmai tanácsa 33 pályázatra 145 ezer eurót hagyott jóvá. „Vannak köztük tudományos ösztöndíjak is, de többnyire a szlovákiai magyar társadalomra vonatkozó kutatásokra adott támogatást a bizottság” – magyarázta Molnár. Ez a szakmai tanács még több mint 1,2 millió eurót oszthat el a 3. felhívásra, vagyis a kulturális rendezvényekre érkezett több mint 700 pályázatra, a döntés április folyamán várható.

Játékfilm és filmsorozat

A művészeti terület szakmai tanácsa viszont csaknem a rendelkezésre álló teljes, 1,356 millió eurót elosztotta. Összesen 155 formailag megfelelő pályázat érkezett, ezek közül 124 kapott támogatást, a kiosztott összeg 1,152 millió euró. A kért összeg itt is sokkal magasabb, összesen 2,157 millió euró volt. „A fennmaradó 200 ezer euróra hamarosan újabb pályázatot írunk ki” – tájékoztatott az igazgató. A felhívást várhatóan a már beérkezett összes pályázat elbírálása után, vagyis június folyamán írhatják ki. „Nemcsak magyar kisebbség esetében lesz második pályázati kör, például a szerbek és a bolgárok sem osztották szét a teljes rendelkezésükre álló összeget” – magyarázta az igazgató.

A művészeti területen a filmek kapták a legnagyobb összegeket. „Több filmprojekt is érkezett, emellett pedig több komolyzenei projekt is kapott támogatást” – mondta az igazgató. A komolyzenei projektek nagy része koncert.

Idén először a kisebbségi támogatásból játékfilm is készülhet. „Egy nagyjátékfilm is kapott támogatást, a költségvetésének egy apróbb részét, 200 ezer eurót fedezi majd az alap a tanács döntése alapján. De kapott támogatást egy szlovákiai magyar játékfilmsorozat is” – mondta Molnár. Ehhez a területhez tartoznak a nagy országos versenyek is, mint például a Duna Menti Tavasz, a Jókai Napok vagy a Tompa Mihály szavalóverseny.

Májusban fizethetnek

Az alap a projektek mellett nyilvánosságra hozza a megítélt támogatás összegét, az értékelés eredményét és egy rövid kommentárt, szöveges értékelést is. A pályázóknak egy hónapjuk lesz arra, hogy szerződést kössenek az alappal. „Amint elkészülnek a szerződések, azonnal fizetni tudunk, tehát május közepére már megérkezhetnek az első támogatások” – jelentette ki az igazgató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?