Musical a nyárasdi fürdőben

<p>Nyárasdon vendégszerepel a szarvasi Cervinus Teátrum a Valahol Európában című musicallel. A társulat főrendezőjének, Varga Viktornak oroszlánrésze van abban, hogy a nyárasdi közönség minden évben megtekintheti a színház egy-egy előadását.</p>

A Nyárasdi Színházi Esték ötlete öt évvel ezelőtt pattant ki a rendező fejéből, akinek édesapja a nyárasdi termálfürdő tulajdonosa. A helyszín kissé abszurdnak tűnne, ha nem láttuk volna saját szemünkkel, hogy egy füves területen is felépíthető profi színpad, első osztályú fény- és hangtechnikával. A hozzávetőleg 1500 fős nézőszám pedig azt jelezte, hogy azon a vidéken is hatalmas az érdeklődés a zenés színház iránt. A közönség évről évre gyarapszik, idén már 2000 érdeklődőt várnak. A kezdés időpontját 20.30-ra tolták ki, mivel szabadtéri előadásról van szó, és ilyenkor természetesen meg kell várni, amíg besötétedik. „Olyan előadásokat szeretnénk elhozni Nyárasdra, amelyekben Magyarországon dolgozó szlovákiai magyar színészek is játszanak. A hazai közönséghez szinte egyáltalán vagy alig jutnak el ezek a produkciók” – mondta lapunknak a rendező. A Valahol Európában a Nyárasdi Színházi Esték eddigi legnagyobb szabású, leglátványosabb előadása, 60 színésszel és 20 tagú stábbal. Simon Péter szerepében Nádházy Pétert láthatjuk, Egyenruhást a gömöri származású Dósa Zsuzsa, Leventeoktatót a nagymegyeri Polák Ferenc játssza, Hosszút pedig Timkó János, aki egyben a produkció zenei vezetője is. Varga Viktor Tatabányán szerzett színészdiplomát, előbb az ottani Jászai Mari Színházban dolgozott (egy ideig igazgatóként is), majd a Győri Nemzeti Színházhoz szerződött. Később elvégezte a pozsonyi Színművészeti Egyetem rendező szakát – ekkor már Szarvason tevékenykedett. A Cervinus Teátrum társulata magyar és szlovák nyelven is játszik, Magyarország egyetlen hivatásos szlovák nemzetiségi színházának számít. Előadásaikban hazai magyar színészek is rendszeresen szerepelnek. Nemes István, Böhm György, Korcsmáros György és Horváth Péter a legendás film Radványi Géza és Balázs Béla által írt forgatókönyvét vették alapul a musicalváltozathoz, amelynek zenéjét Dés László írta, és amely 1995-ben nagy sikert aratott a budapesti Operettszínházban. Azóta több társulat is műsorára tűzte. A második világháború végén játszódó történet hősei bandába verődött gyerekek, akik egy romos kastélyban találnak menedéket. A szintén ott bujkáló híres karmestert, Simon Pétert először fel akarják akasztani, mivel felnőtt, tehát ellenség, ám a zenész és a gyerekek között hamar barátság szövődik, melyben Simon emberi tulajdonságain túl a zene varázsának is nagy szerepe van. Amikor az ellenük hergelt falusiak megtámadják a kastélyt, együtt védekeznek, és közösen harcolnak a fogságba esett gyerekek kiszabadításáért. „A Valahol Európában hősei – gyerekek és felnőttek – egyaránt példát adnak emberségből, szolidaritásból, hűségből, a szabadságba vetett hit erejéről, amivel méltóképpen emlékezhetünk meg mindazokról, akik életüket áldozták és áldozzák nagy ügyekért, vagy csak elszenvedői a történelemnek”– áll az előadás műsorfüzetében. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?