Molnár Csaba sorozatot forgatott a Markízának

<p>Dokumentumfilmet rendezett a Csallóköz értékeiről a Kukkónia PT megbízásából. Castingolt Nemes Jeles László új filmjéhez. Aztán az Ikea találta meg: olyan háromnyelvű filmest kerestek, aki szlovák, cseh és magyar helyszíneken is képes nyelvi akadályok nélkül elkészíteni a cég 9 reklámfilmből álló internetes kampányát. Ősszel pedig adásba kerül Molnár Csaba szlovákiai magyar filmrendező első tévésorozata.</p>

Az Atletiko Cvernofka című, induló sorozatot már javában promózza a Markíza, a széria egyperces kedvcsináló kisvideója a Youtube-on is megtekinthető: elszánt, sportmezes férfiak és háztartási eszközökkel felszerelkezett, harcias amazonok néznek egymással farkasszemet majd csapnak össze egy futballpályán a Carmina burana zenéjére. A történetről egyelőre kevés szivárgott ki; a tévécsatorna szűkszavú tájékoztatójából annyi tudható, hogy a sztori egy sokadik ligás focicsapat körül bonyolódik. Mikor a klub tulajdonosa kiesik a képből, ambiciózus neje ragadja magához a kormányrudat, elhatározva, hogy ütőképes csapatot formál a szedett-vedett játékosokból. Hamarosan megmutatkozik azonban, hogy néhány „apróság” hiányzik a sikerhez – egyebek mellett a tehetség, a fegyelem, a munkabírás, az intelligencia… „Az Atletiko Cvernofka nemcsak a futballról szól, hanem a teljesen őrült és nagyon különböző figurák közösségéről, a pontosan megrajzolt karakterekről” – olvasható a Markíza közleményében a hamarosan induló – és szemfüles kollégák felismerése szerint egy sikeres román sorozatot szlovákiai viszonyokra adaptáló – komédia célkitűzéseiről.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"243635","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

„Egy jó sorozat nem kiszámítható, sosem tudhatod előre, mit hoz a következő fordulat. Izgalmasak a karakterek, szívesen követed a sorsukat a történetben” – fogalmazta meg Molnár Csaba rendező, mi az, ami nézőként elsősorban megragadja egy-egy tévés szériában. Ilyen szempontból elégedett az Atletiko Cvernofkával, és azt is megjegyzi, kellemes meglepetésként érte, hogy a csatornával megtalálta a közös hangot, nem volt olyan érzése, hogy jobb meggyőződése ellenére kellett volna kompromisszumokat kötnie. A végeredmény egyszerre igazodik a megrendelő televízió saját gyártású sit-comjai jelentette mintához, a humora olyan előképeket is felidézhet, mint például a Régi idők focija vagy az Üvegtigris, a hangulatában pedig a fiatal szlovákiai magyar filmes korábbi munkáira jellemző „molnárcsabás” szemléletmód köszön vissza.

„Persze, az eddigi munkáimhoz képest nagyon más volt ez a feladat. Ez show-biznisz, minőségi szórakoztatás, van benne egyfajta lazaság. Másrészt, rengeteget tanultam a forgatás alatt. Nagyon intenzív munka folyt, és nagyon tanulságos volt, leginkább abból a szempontból, miként használsz ki egy órát, miként leszel képes egyre pontosabban fogalmazni. Hogy mást ne mondjak: A rendes ember című filmemet 17-18 napig forgattuk, ebből lett az egyórás végeredmény. Itt most 45 nap alatt vettük fel a teljes sorozatot. Ez az intenzitás alapvetően más hozzáállást követelt. Arra kell felkészülnöm, hogy mindenre fel legyek készülve. Izgalmas tapasztalat volt az is, ahogy a csatorna mögém tette a teljes apparátust. Profikkal dolgoztam, és végig biztos lehettem abban, hogy bármilyen felmerülő kérdésre megtaláljuk a megoldást – mesélte a 30 éves rendező, akinek a Markíza megbízása az első tévésorozata és egyben eddigi legnagyobb volumenű munkája.

Az Atletiko Cvernofkában közismert, népszerű színészek kaptak szerepet, többek között Roman Luknár, Milan Ondrík, Nádasdi Péter, Sväťo Malachovský, Robo Jakab, Monika Hilmerová és Barbora Švidraňová. Ők alakítják a futballcsapat tagjait és a történetet nem kis részben formáló „női klubot”, azaz a barátnőket, feleségeket – valahol „egy közelebbről meg nem nevezett szlovákiai nagyváros peremének” (kimondva-kimondatlanul: Pozsonypüspöki) pályáján. „Külön örültem annak, hogy nem egy fővárosi maffiatörténettel vagy valami hasonlóval kínáltak meg. Ebben a Pozsony agglomerációjában játszódó sztoriban a szlovákiai magyar kisvárosok hangulatára is ráismerhetünk. Ismerősek a figurák – a helyi vállalkozó, a pap, a nagyvárosi csávó… –, és ismerős a helyzet is, amikor nagyon szeretnénk összehozni valamit, de nem akar sikerülni. Annak idején próbáltam Komáromban forgatócsoportot szervezni, szóval nekem sem idegen ez a szituáció” – tette hozzá Molnár Csaba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?