Kultúra

Mint egy átkos, családi stafétafutás

Mivel a mostanában divatos családállítással kapcsolatban, amely minden problémánk gyökerét elődeink traumáiban látja, vannak fenntartásaim, Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyvét is némi szkepticizmussal vettem kézbe. De kézbe vettem, mert a pszichológus szerző interjúi és Facebook-bejegyzései figyelemkeltők, okosak, ráadásul úgy tudományosak, hogy közben szórakoztatók is. És soha nem olcsón poénkodók.
Vrabec Mária

2020. június 18. 16:30

orvos-tóth noémi

Most, amikor a trianoni évforduló kapcsán is annyi szó esik a családokban nemzedékeken keresztül öröklődő fájdalmakról, az is felmerült bennem, hátha megtudok valamit arról, miért van ez így. Azt tudtam meg, amit mindannyian sejtünk, csak kevesen tudjuk alkalmazni: hogy a kibeszéletlen, eltitkolt, tabuizált múlt mindig sérüléseket okoz. Az ember akarva-akaratlanul magában hordozza őse tapasztalatait, félelmeit, viselkedési mintáit, és ha nem tudja, mi miért van, továbbadja ezeket a gyerekeinek is. Olyan ez, mint egy átkos, családi stafétafutás, amelyből csak akkor léphetünk ki, ha van bátorságunk így dönteni, és ha megismerjük, ki miért futott – olykor szükségből, olykor akarata ellenére is – lélekszakadtáig.

A felismeréstől az önismeretig

Orvos-Tóth Noémi ígérete szerint egy transzgenerációs, azaz nemzedékeken átívelő önismereti úton vezeti végig olvasóit, hogy a saját életükben felismerhessék a negatív érzelmi viszonyulásokat és viselkedési mintákat. Teszi ezt nagyon olvasmányosan, könnyed derűvel, érthető tudományossággal. Úgy ír sorsanalízisról, narratív pszichológiáról, emlékbetörésekről, intergenerációs identitásról vagy poszttraumásstressz-zavarokról, hogy egy kicsit sem kell feszélyezve éreznie magát annak, aki számára ezek ismeretlen fogalmak. Hiszen épp most olvas róluk, és a szövegkörnyezetben minden túlmagyarázás nélkül is érthetővé válnak.

Így vezet végig a szerző fejezetről fejezetre a nem kívánt gyerekek, a halott testvér helyett született gyerekek, az elvárások rabságában élő funkciógyerekek vagy a várt fiú helyett lányként (és fordítva) világrajött gyerekek drámájától kezdve a családban maradó, takargatott traumákon és titkokon át az ezek által torzuló valóságig, hogy a végén felismerhessük: családi örökségünket megváltoztatni ugyan nem tudjuk, de ha elfogadjuk és feldolgozzuk, sokat tehetünk azért, hogy a sors ne ismételje önmagát.

Meséld el, hogyan szerettek

Az Örökölt sors nem életvezetési tanácsadó, azt sem akarja elhitetni velünk, hogy a múltba tekintve minden jövőbeni problémánkat megoldjuk. Csak mesél arról, mennyire meghatározza az életünket, a gondolatainkat, az önbizalmunkat az, hogy milyen családba születtünk, mennyi kimondatlan feszültség, takargatott titok között nőttünk fel. A könyv nagy erénye a sok hiteles, valódi történet, amelyet a szerző nem sikerhajhászás céljából, hanem a jobb megértés kedvéért mesél el, mindig nagy tapintattal. Sokan magukra ismerhetnek bennük, és miután leteszik a könyvet, talán először merik feltenni a kérdést szüleiknek, nagyszüleiknek, hogy is volt, mi is történt akkor, amikor kitelepítették őket, meghalt a gyerekük, öngyilkos lett a testvérük…?

Bármennyire furcsa, Orvos-Tóth Noémit olvasva mégis logikusnak és egyértelműnek tűnik, hogy a mi párkapcsolati kudarcaink, szorongásaink, önértékelési zavaraink mögött elődeink fájdalmas tapasztalatai keresendők. „Meséld el, hogyan szerettek és én megmondom, hogyan szeretsz” – fogalmaz egy helyen a szerző, és ebben minden benne van, amiért érdemes kézbe venni a könyvet. Egyetlen kérdésre nem ad választ – talán mert nem is lehet: hol keresse örökölt sorsát az, akit örökbe fogadtak, és vér szerinti családjáról semmit sem tud?

A szerző a Vasárnap munkatársa

Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors – Családi sebek és a gyógyulás útjai. Kulcslyuk Kiadó, 2018, 290 oldal

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
caputova

Öt magyar professzort is kinevezett az államfő

Pellegrini

Pellegrini felszólította Gröhlinget, hogy viselkedjen „férfiként”

DAC női kézilabda

Az első hatba kerülés a célja a DAC női kézilabdacsapatának

koronavírus

A legtöbb esetben Csehországból hozták be a vírust Szlovákiába

Ľuboš Blaha

Holokauszttagadással gyanúsítja a NAKA Blahát

has hasfájás emésztés iluusztráció

Fáradtság, hasfájás, sárga bőr...

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.