„Mindent komolyan veszek”

<p>Nyárelőn három társával egy kampányhoz adta az arcát, amely Mondd a szemembe címmel fut. Lényege, hogy azok, akik a neten sértegetnek valakit magyarságáért, másságáért vagy mert nem értenek egyet a tevékenységével, mondják az illető szemébe. Kassai Csongor azt vállalta, hogy magyar.</p>

A kampány a toleranciáról szól. Ez menynyire fontos neked?

Eléggé. Nekem nem volt rossz tapasztalatom, de most épp nagyon aktuális a téma. Sok tízezer ember próbál Afrikából meg a Közel-Keletről Európába kerülni, s meg is lepődtem, hogy az osztrákok meg a németek keblükre ölelik őket, aztán lezárják a határokat, mert nem tudnak velük mit kezdeni. Tudnék konspirációs elméleteket is említeni, mert ez a legegyszerűbb módja, hogy egy iszlám radikális bekerüljön Európába. Csak annyi kell, hogy elvegyüljön a tömegben. De minek alapján döntöd el, hogy aki ide jön, anya, aki a gyerekét menti vagy egy iszlámista, aki ölni jön?

 

A tolerancia mellett mi az, ami számodra nagyon fontos?

A türelem, mert én nem vagyok türelmes. Nagyon fontos, hogy az emberek türelmesek legyenek egymáshoz – főleg olyan dolgokban, amin nem tudnak változtatni. Látom, mivel buszon, villamoson utazom, hogy mennyire dühösek tudnak lenni, ha elmegy az orruk előtt egy villamos, vagy ha késik három-négy percet.

 

Te nem vagy?

Már hozzászoktam, hogy ezen nem tudok változtatni. Akkor meg minek öljek energiát a dühbe?

 

A türelem után még mi következik?

Ha itt lenne előttem pár dolog, amiből választhatnék... Így csak magamból tudok kiindulni.

 

Pontosan azt szeretném!

Nekem nagyon fontos például a szabadidőm, de ezt nem lehet általánosítani. Egy bányásznak akkor van szabadideje, amikor adnak neki, nekem meg akkor, ha csinálok magamnak, betervezem. De néha ezt sem lehet. Most benne vagyok egy tévésorozatban, amit ZOO címmel forgatunk, s bár próbálok a színházban, áldoznom kell a szabadidőmből nekik is, mert vállaltam a forgatást. Nem tudtam előre, mennyire megterhelő lesz a nyaram, rengeteget dolgoztam. A legbosszantóbb, amikor szeptember15-én jövök rá, hogy ez nem hétköznapi kedd, és tudom, hogy tíztől kettőig próbálok, háromtól nyolcig forgatok, s reggel üzletbe sem tudok menni, mert nem héttől vannak nyitva az élelmiszerboltok, hanem nyolctól, se fitneszbe nem jutok el, mert azt nem hatkor nyitják,hanem nyolckor. Ráadásul a városi közlekedés sem olyan sűrű, mint hétköznap.

 

Még mindig nem autóval közlekedsz?

Nincs autóm. Prágába is autóbusszal járok. Az a legrövidebb út.

 

Csak kötve vagy a menetrendhez.

Ha nincs autód, ezzel számolsz. Volt olyan eset, amikor egyik kollégám az Új Színpadra vitt, s a guta ütögette, mert tizenöt percig keringett, mire parkolóhelyet talált. Én meg leszállok a villamosról, és odamegyek. Persze, ha karácsonyra haza kell mennem Kiskövesdre, jobb lenne az autó, megállhatnék a benzinkútnál, megpihenhetnék, így meg hét órát tart az út.

 

Legalább karácsonyra hazajutsz édesanyádhoz? Édesapád már nem él.

2006-ban halt meg. Édesanyámnak gyengébb agyvérzése volt júliuselején, hála istennek felépült belőle, csak egy kicsit jámborabb lett, nem szaladgál kapálni a kertbe,nem ugrál annyit, inkább olyan kukucskálós. Amikor ez történt, volt négy nap szabadom, abból kettőt elutaztam, hogy meglátogassam a kórházban. Ha felhív, azaz első kérdése, mikor jövök haza. Épp most pénteken megyek, mert az öcsém nősül. Úgy néz ki, anyám házában fognak lakni, legalább nem marad egyedül. De olyan a családunk, hogy mindig van ott valaki, mindig van, aki törődjön vele.

Mióta pendlizel Pozsony és Prága között?

2009 óta. Tulajdonképpen ez úgy van, hogy az ember ott van, ahol próbál. Amikor már játszom, akkor összevissza vagyok. Most is vannak utazó darabjaim, épp készül a harmadik. Az, hogy nem vagyok Pozsonyban, nem azt jelenti, hogy Prágában vagyok, hanem hogy utazom a társulattal. Összeverődtünk páran, s összehoztuk a Fluent vándorszínházat, járjuk vele az országot. Kassán is játszottunk, hála istennek az édesanyám meg az unokabátyámék is el tudtak jönni, s látták a Gyógyíthatatlanokat, meg a Művészetet is. Prágában a Kalich Színházban játszom, a Maugli musicalben, nyáron „shakespearezek”, a Szentivánéji álom cseh verziójában. Közreműködöm egy szerzői színházban,ahol egy rendező és egy dramaturg A vihar témájára összehoztak négyünket, velem együtt két lengyel és egy szerb fiút.

Prágában néhány szlovák színészcsehül játszik, vannak, akik maradtak a szlováknál. Számodra a szlovák is idegen nyelv volt, hát még a cseh.

Ma is érezni a magyar akcentusomat, de olyan szerepeket kapok, ahol ez nem baj, a csehek meg úgysem tudják, hogy magyar vagyok, ők azt hiszik, hogy szlovák. Gyakorolhatom is a cseh nyelvet, mert felkértek tanítani a DAMU-n. Van ott két francia, akik csehül tanulnak, tehát nem beszélhetek szlovákul, mert abból egy kukkot sem értenének, s van két szlovák is, akik meg szeretnének csehül beszélni, tehát mi is próbálunk csehül társalogni. Olyan lehetőségeket kaptam, amilyenekről nem is álmodtam. Például Prágában Shakespeare Szentivánéji álmában Puckot csehül játszom. Jövőre kell jönnünk vele Pozsonyba, s azon gondolkodom, hogyan veszik majd a szlovák nézők, hogy Csongor csehül beszél. Most már csak az a dolgom, hogy megpróbáljak annyira jól beszélni csehül a pozsonyi közönség előtt, hogy senki ne mondja, azért ezt nem kellett volna.

 

Újabban több drámai és zenés darabban szerepelsz, bizonyítván azoknak, akik rád ütötték a komikus színész bélyegét, hogy minden műfajban otthon vagy.

Az Új Színpadon Capuletet játszom a Rómeó és Júliában, az Üzlet a korzónban Tono Brtkót, ez már nagyon nem komikus szerep. A kilencvenes években – mert akkor is rákérdeztek, hogy melyiket szeretem jobban, a komédiát vagy a tragédiát, a filmet vagy a színházat– mondtam olyasmit, hogy én drámai színész vagyok, csak a külsőm alapján mindenki azt hiszi,hogy komikus. Nem volt céltudatos, hogy milyen szerepeket kapjak, mindig megtalált az, ami épp rám illett. Karma, szerencse? Nem tudom. Úgy vagyok vele, hogy egy színész legyen hiteles. Az első dolog, amit felírtam az osztályban a tanítványaimnak a fekete falra, hogy »Ne illusztrálj!«.S ez ott volt egész éven át, nem törölték le.

Látom, hogy megfogott a tanítás. Élvezed?

Nehéz ám az! Engem mindig izgatott, mert mindig segíteni akartam a másiknak. Sokszor volt olyan, hogy csak ő volt a színpadon, nem volt velem, s odamentem hozzá, mondván, hogy megpróbálok segíteni neked, hogy te légy jobb.

És megfogadják?

Van, aki igen, van, aki nem.

Annak idején sok segítséget kaptál? Megfogadtad a tanácsokat?

Rengeteget, de én szivacs voltam. Még 1990-ben kerültem a Tháliába, amikor még ott volt Várady Béla bácsi, és ott voltak azok, akik megtanítottak színházi etikára. Nem azért jöttem a fővárosba, hogy sztár legyek, engem az érdekelt, hogyan viselkedjen az ember a színpadon. Lehet, hogy előnyvolt az is, hogy senkit nem ismertem Labudán és Chudíkon kívül. Mert a Kórház a város szélént és Az én kis falumat adták a magyar tévében. De a többiekről semmit nem tudtam. Amikor a színházba kerültem, senkit nem néztem le, s mindenkitől megpróbáltam tanulni valamit.

Visszatérve a fontossági sorrendhez, ez a munkád során alakult ki?

Nyilván, mert főiskolás korban elkövetsz olyan szamárságokat, hogy két-három dolgot próbálsz egyszerre, s amikor vége van ennek a hajcihőnek, arra gondolsz, hogy harmincon túl majd megnyugszol, néha mégis belemégy ilyen hülyeségbe.

Lehet, hogy így kevésbé veszi észre az ember, hogy öregszik.

Tény, hogy ha sokat dolgozom, sokkalta energikusabb, fürgébb vagyok attól, hogy nem adhatom fel este tízig, hogy oda is el kell jutnom, meg amoda is, ezt is meg kell vennem, azt is el kell intéznem, oda kell telefonálnom. Ha szabadnapom van, felkelek kilenckor, féltízkor, egy fél napnak már vége, s aztán rájövök, hogy nem is reggeliztem. Kiengedek. Jó az, ha időről időre felsrófolják az embert.

Van egyáltalán szabad napod?

Most nincs.

Most épp honnan jössz?

Fitneszben voltam, utána hazaugrottam és bekaptam valamit.

Amikor utoljára találkoztunk, akkor is fitneszből jöttél.

Az már jó régen volt. Négy hónappal ezelőtt kezdtem intenzíven, mert 2008-ban abbahagytam. Most megint nekilódultam, de nem tudtam magam rászedni a rendszerességre. Szükségem volt arra, hogy megfizessek egy edzőt, akivel megegyezem, hogy mikor jövök edzésre, és ahhoz tartom magam. Így vagyok beállítva. Ha magamtól kell mennem, három hónap után feladom. Most hetente háromszor-négyszer megyek. Gépeken, súlyokkal gyakorlatozom.

És biliárdozol. Ami szintén sport. Hogy jutottál hozzá?

Amikor a Radosinai Naiv Színházzal vidéken játszottunk, kollégámmal, barátommal, René Štúrral az előadás előtt egyszer egy bárban rátaláltunk egy biliárdasztalra, s rávett, hogy játsszunk. Megtanított egy-két trükkre, s engem ez nagyon érdekelt. Amikor még a Kadnárován laktam, gyakran megfordultam egy klubban, ahol a tulaj magyar, és a fia edző. Látta, hogy érdekel, no meg hogy nem vagyok balkezes, megkérdezte, nem akarok-e edzeni, s elkezdtem. Nagyon jó edző a fia, sokat tanultam tőle, ami a tanítást illeti. Ez is megtalált, pedig nem kerestem.

Sok mindenre mondod, ez is megtalált, az is. De lehet, hogy nem is véletlen.

Sokszor egyszerűen megtörténnek a dolgok. Amikor eljutsz valamilyenszintre, s már elmúltál harmincéves, amikor elkezdted, megfordul a fejedben, hogy a legjobbak12–13 évesen kezdték, így én sohasem leszek Európa-bajnok, nem tudok odáig fejlődni. Nem beszélve arról, hogy ma is voltam edzeni, de keresnem kell azokat az időpontokat, amikor tréningezhetek, hogy legalább ne csússzak vissza.

Ott vagy a ranglistán?

Nem vagyok. Második ligát játszom, egy hónapban egyszer vagy kétszer, s tornákra is járok, ha van szabadidőm. Pardubicében voltam nyáron, ott már 3600 eurós fődíj volt, s ott voltak a ranglistavezetők is.

Neked ez pihenés, vagy komolyan veszed?

Én mindent komolyan veszek. Van bennem egy belső drukk, hogy meg kellene felelnem ebben is. Ha már ismernek mint színészt, ne nézzenek lúzernek. De ez a mi empatikus gondolkodásunk, egy sportoló nem így gondolkodik.

Mondtad, hogy ez is, az is megtalált. Most mi fog megtalálni?

Tavaly leforgattam két filmet,az egyik A hollóvá vált hét fivér, a Wilsonovnak most lesz a premierje,abban is volt egy kis epizódszerepem,nyáron forgattam Hřebejkkel a Tanítónőt, az jövőre kerül a mozikba, s próbálunk egy utazódarabot, no meg tanítok. Van mit csinálnom.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?