Meglepő díjak Karlovy Varyban

Karlovy Vary |

<p>Testőrök nélkül, fekete trikóban, farmerben és tornacipőben érkezett Karlovy Vary fesztiváljára Antonio Banderas, Hollywood csúcsra futtatott latin szeretője.</p>

Nem árulta el, mennyit készült erre a két napra, és mit őriz hosszú évek óta az emlékezete, az viszont kiderült: a nyelvérzéke remek.

Nem csak szavakkal – egész cseh mondatokkal képes brillírozni. Első amerikai filmje után ugyanis Csehországban forgatott Az ifjú Mussolini című kétrészes televíziós filmben, s az itt töltött hosszú hetek alatt rengeteget tanult csehül. S ez most mind kapóra jött neki. Először az újságírók körében, aztán a nézők előtt, a színpadon, miután átvette Jiří Bartoška, a fesztivál igazgatója évente odaítélhető díját. Mert akár a Desperadóban, a Thermal Szálló nagymozijában is csípőből tüzelt. Csak nem egy kezébe illő pisztollyal, hanem kedves, humoros, helyénvaló mondatokkal. A közönség természetesen minden megszólalását ujjongva fogadta. Hogy egyedül jött a fesztiválra, az csak a megérkezésekor vált egyértelművé. Korábban ugyanis arról szóltak a hírek, hogy felesége, Melanie Griffith is vele jön. A végén mégis otthon maradt.

„Stella lányunk nyári táborba megy, őt kell útra készítenie” – igazolta távolmaradását, majd szólt a filmről, első rendezéséről, amelyet nem kis büszkeséggel konferált fel a közönségnek.

„Nekem az a film nagyon fontos mind a mai napig. 2006-ban készült, s bár tudtam, hogy a kritikusok szétcincálják, a közönség felé ennek ellenére megtalálta az útját. A hetvenes évek Spanyolországában három fiú a vásznon érik felnőtté. Három barát keveredik különböző érzelmi kalandokba, szenvedélyük mellett azonban ott a szenvedés is, de ez a kettő és a közösen átélt forró nyár végérvényesen összekovácsolja őket.”

Banderas Karlovy Vary esős nyarát tette emlékezetessé elragadó egyéniségével. Jó humorú, temperamentumos, közvetlen ember, aki tenyeréből eteti a közönséget. Angolul már folyékonyan és spanyolos sebességgel beszél, de szemmel láthatóan élvezi, ha anyanyelvét használhatja. Egészen más típus, mint a fesztivál másik neves vendége, John Malkovich. Mintha a sápadt hold és az izzó nap között keresnénk hasonlóságot. Malkovichnak a hallgatásai nagyobbak, Banderasnak a gesztusai is összetett mondatok. Száraz humor az egyik oldalon, ízes, szaftos a másikon. Két szív, két világ.

Versenyen kívül vetítették a lengyel–cseh koprodukcióban forgatott Duna hadműveletet és az amerikai színeket képviselő Humpdayt. Az elsőfilmes Jacek Glomb előbb színpadon rendezte meg a lengyel hadsereg 68-as csehszlovákiai invázióját, amikor is moszkvai parancsra tankokkal indultak el Prága felé. „Engem nem az ideológia érdekel, hanem a történelem, ahogy azt a hétköznapok embere látja” – állítja a 45 éves Glomb. Tragikomédiájának főszereplője egy eltévedt tank, pontosabban annak négyfős legénysége, akik miután egy eldugott cseh falucska vendéglőjébe „törnek be” harci járművükkel, előbb jókora riadalmat keltenek, aztán mulatságos helyzetek sorozatával kavarják fel a helybéliek életét. Ám hiába a parádés szereposztás (Jiří Menzel, Eva Holubová, Rudolf Hrušínský, Bolek Polívka, Vojtěch Dyk), a forgatókönyv óriási szakadékait még a legnagyobb játékosok sem tudják áthidalni.

Komoly kérdések feszegetésével és finom humorral nyeri meg a nézőket a Lynn Shelton rendezte kitűnő Humpday, amelynek negyven felé járó hősei igazi jó barátok voltak egyetemi éveik alatt. Ben már megtalálta helyét az életben, felesége van, családot tervez. Andrew még mindig a szabadságot élvezi, kalandvágya nem csillapodik. Teljesen váratlanul, több mint tízéves hallgatás után, hajnali kettőkor állít be barátjához, aki kitörő lelkesedéssel fogadja. Felesége ugyan kicsit értetlenül figyeli egyre nagyobb lánggal lobogó barátságukat, de nem áll közéjük. Még akkor sem, amikor Ben bejelenti: bár mindketten heterók, úgy döntöttek, saját filmjükkel neveznek be a közelgő pornófesztiválra. Amerikai független film megejtő humorral és a szexuális identitás témáját körbejáró bátor kérdésekkel. A két jó barát ugyanis önmagát akarja helyzetbe hozni a filmben: derüljön ki végre, mennyire szerették egymást húszas éveikben, s van-e, volt-e a barátságuknak eddig be nem vallott szexuális töltete? Ha igen, akkor az most kapóra jön a filmben, ha nem, akkor legalább egyiküknek sem kell tovább gyanakodnia a másik érzelmeit illetően. Közben az is lehet, hogy csak (szexuális) flörtre vágynak mindketten, aztán mennek tovább a maguk útján. A helyzet ott dől majd el négy fal között, egy szállodai szobában.

Ugyanezt a témát viszi filmre az izraeli Haim Tabakman is, aki a Tágra nyílt szemekkel az idei cannes-i mustrán lépett a nemzetközi érdeklődés fókuszába. Jeruzsálemben, ortodox zsidók körében robban az érzelmi bomba: egymásba szeret egy családos férfi és egy kicsapott egyetemista. Négy fal között zajló kapcsolatukat nem sokáig tudják titkolni, környezetük pedig meg is tesz mindent, hogy elválasszák őket egymástól. A Talmud szava, a vallás, a hit hatalmas barikádokat állít az érzelmeknek, a vágynak és a leküzdhetetlen szenvedélynek. Haim Tabakman hibátlan művet tett le az asztalra. Ang Lee meleg cowboyai után a két meleg hentes őszinte és fájó története újabb lépés lehet a másság elfogadása felé.

Karlovy Vary idei fesztiválján a legnagyobb meglepetéssel mégis a zsűri szolgált. Szakmai körökben az orosz (Kisfarkas) és a mexikói (Fekete bárány) film szerepelt a díjesélyes alkotások élén. Még a legjobb női alakítás díját is a Vaszilij Szigarjev rendezte Kisfarkas női főszereplője, a szívtelen anyát megformáló Jana Trojanova vihette volna haza – ha nincs a dánok Tapsa, amelyben Paprika Steen is parádésat alakít egy alkoholelvonóból hazatérő anya szerepében. A zsűri tetszését azonban ő nyerte el – nem érdemtelenül. A további elismerések közül nem egy sokakat megdöbbentett. A legjobb rendezés díját a német Andreas Dresen kapta Whisky vodkával című munkájáért, amely film a filmben, egy idősödő, népszerűségét még enyhe részegségével is őrző színész forgatási kalandjairól. A zsűri különdíját (20 ezer dollár) iráni rendező, Abdolreza Kahani vitte haza 20 nap című lélektani drámájáért, amelyben egy városi étterem elbocsátott alkalmazottjainak mikrovilágába tekinthet be a néző. A 36 éves Kahani megtette azt, amit Karlovy Vary fesztiválján eddig senki: hősei iránti együttérzésből az egész nézősereget felállíttatta, köztük Václav Havelt és több más vezető cseh politikust is. A legjobb férfialakítás díján ketten osztoznak: a belga Olivier Gourmet, aki egy beteg lelkű apát játszik A tenger angyalában, és Paul Giamatti, az amerikai Hideg lelkek főszereplője. Hiteles játékáért elismerő oklevélben részesült a Kismalacok című lengyel film kamasz hőse, Filip Garbacz. A fesztivál 30 ezer dollárral járó nagydíját, a Kristályglóbuszt a belga–francia koprodukcióban forgatott A tenger angyala nyerte.

Karlovy Vary mától megszokott életét éli. „Filmesek nélkül halott a város” – jegyezte meg tegnap egy helybéli lakos. Egy évet kell várnia, hogy Nyugat-Csehország népszerű fürdőhelye újraéledjen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?